Hirdetés
Folyamatosan osztják a tűzifát a rászorulóknak
A rászorulók megsegítésére folyamatosan osztják ki a tűzifát az állami erdőgazdaságok. Idén 2374 ötezer fő alatti település vesz részt a programban és a tűzifa kétharmadát már meg is kapták az önkormányzatok.
A szankciós energiaválság miatt idén még nagyobb a jelentősége a szociális tűzifaprogramnak, a kormány több mint 100 ezer család rezsicsökkentését segíti az ingyenes tűzifával.

Az állami erdőgazdaságok több mint 2000 önkormányzat számára biztosítanak mintegy 200 ezer köbméternyi faanyagot, amelynek már több mint kétharmadát 2022 december végéig átadták az érintett településeknek. A fennmaradó mennyiség átadása folyamatosan zajlik, így a szokásos februári 15-i határidőre teljesítik az összes kiszolgálást. Az igények legnagyobb részével idén is az adott térségben gazdálkodó állami erdőgazdaságot keresik meg a programban nyertes önkormányzatok. Ez azt mutatja, hogy az állami erdőgazdaságok hosszú évek óta a legmegbízhatóbb partnereknek számítanak a tűzifa kiszolgálásban.
Az utóbbi időben különböző fórumokon többször felmerült az a vád, hogy a fakitermelések, a tűzifa termelés a magyar erdők pusztulását jelenti. Ezzel szemben Magyarországon az erdőgazdálkodás alapja a fenntarthatóság. Ez azt jelenti, hogy a hatósági engedéllyel rendelkező fakitermelések nem veszélyeztetik az erdők létét, nem csökkentik az erdők területét, és nem rontják a természetességi állapotukat. A fakitermelés tervszerű gazdálkodás része, mindig az erdő megújítása követi. A jogszabályaink és hatóságaink kellő garanciát jelentenek az erdők megőrzésére, rendelkezünk azzal a tudással és azokkal a szabályozókkal, amelyek lehetővé teszik, hogy a magyar erdők egyszerre jelentsenek a társadalom számára természeti és rekreációs értéket, nyersanyagforrást és munkahelyet - írta az Agrárminisztérium.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés