Kevesebb szemsor, kevesebb soronkénti szem. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kukoricában kihagyott starter műtrágyával a pénzen nem, maximum a termésen lehet spórolni. A talajok túltöltöttsége ugyanis ma már csak emlék, azonban az olyan tapasztalt gazdák szerint, mint Pájtli József, az viszont tény, hogy a termés-kilátásokat szinte lenullázza, ha elhibázzuk a növények kezdeti táplálását. A Tamási környékén 550 hektáron dolgozó gazda ezért alkalmazza szívesen az IKR Agrár Corn Starter Plus és Ensin műtrágyáit. A spóroláshoz tápanyagpótlás terén ugyanis nem kevesebb, hanem jobb műtrágya kell!

Annak jártunk utána, miért tartja a nehéz 2022-es év dacára is elengedhetetlennek az oksági alapon végzett tápanyagpótlást a termelő, mi teszi ehhez egyedülállóvá az IKR Agrár műtrágyákat.

Kukorica műtrágyázása – igaz a mondás: „sok semmi, kevesebb valami”

Pájtli József 1977-ben szerezte meg növényvédelmi szakemberként a végzettségét, azóta gazdálkodik a Tamási térségében található földeken. Más iparágakban 46 átdolgozott év után csábító lehet, hogy úgy végezzük a munkát, hogy „más is odaférjen”, de a gazda azt keresi, amit megtermel. Ezért Pájtli József számára az alapelv a hatékonyság, ami alól a műtrágyázás sem kivétel.

„A tavalyi év aszályos időjárása nálunk is drámaian visszavetette a terméseredményeket, különösen a kapásnövényeknél, de épp ezért kell idén kiemelten ügyelni a tápanyagpótlásra. Kiéhezett növény ugyanis sosem terem sokat, a szántóföldi klasszikusoknál pedig még gyorsabban romlik a terméskilátás, ha a fiatal növénytől vonjuk meg a tápanyagokat. A meglátásom, hogy kukoricánál vetés után 2-3 héttel gyakorlatilag eldől minden – hány csövünk lesz, hány szemsor és szem. A tapasztalat mondatja velem, hogy itt spórolni csak azzal tudunk, ha vetéssel egy menetben kiváló starter műtrágyát juttatunk a magok alá, a nitrogén-pótlást pedig szabályozott tápanyag-leadású termékre bízzuk a folytatásban. A jobb műtrágyatechnológia ugyanis a heves esőknek és az aszályos időjárásnak is jobban ellenáll a gyökérzónában, a szabályozott tápanyagleadással pedig megspórolható az ismételt kijuttatás munkaköltsége is” – vallja elöljáróban az IKR Agrár műtrágyákról Pájtli József.

Pájtli József

A gazda az IKR AgrárCorn Starter Plus és Ensin műtrágyáira azért figyelt fel, mert pontosan ezt képesek megadni.

„A Corn Starter Plus (NPK 15-20-10 + 3% magnézium, 4% kalcium, 10% kén, 1% cink, 0,05% bór) és az Ensin (26% nitrogén, 13% kén) használata a kisebb elillanással, kimosódással alacsonyabb költségeket jelentenek, a prémium tápanyaghatással pedig hektáronként érezhető plusztermést. Nélkülözhetetlen a munkánkhoz, hogy normál évben kukoricában 10-14 t/ha, míg búzában 8-9 t/ha üzemi eredménnyel tudjunk dolgozni. Ezt a pluszpénzt nem veszem ki a saját zsebemből egy olcsóbb nitrát vagy ammóniumnitrát tápanyaggal. A beszerzési ár ugyanis elsőre lehet kedvező, de az egyiknél a kimosódás, a másiknál az elillanás visz el 30% tápanyagot, nem a termés.”

5-6 leveles állapotig eldőlhet a szezon: a Corn Starter Plus starter műtrágya ne maradjon ki!

A barna erdő- és csernozjom talajokon dolgozó gazdaságban idén, amennyire lehet, minden téren növelni szeretnék a termésbiztonságot. Ahol lehet, forgatás nélküli technológiára tértek át, a vetéssel egy menetben pedig 100 kg/ha Corn Starter Plus most is kerül a táblákra. Ez lehetővé teszi, hogy a környékbeli 50.000-re mérsékelt helyett 70.000-es tőszámmal kerüljön a kukorica a földbe. A Corn Starter Plus ugyanis nemcsak ígéri a pluszokat. Az IKR Agrár szántóföldi kísérleteiben 10-ből 7 esetben jelentős, 5-15%-os terméstöbblettel előzte a konkurenciát, amit Pájtli József maga is megerősít.

„20 mm plusz csapadék, a kukoricánknak gyakorlatilag ennyi hiányzott a kritikus pillanatban, hogy rekordtermésnek örülhessünk 2022-ben is. Ez sajnos tavaly elmaradt, de idén is csak akkor van rá esélyem, ha kihelyezem a növények alá a Corn Starter Plust. A talajaink ugyanis mészben gazdagok, ami leköti a foszfort, így friss foszforpótlás nélkül a fiatal növények nem képesek gyors fejlődésre kelés után. Hasonlóan fontos, hogy a 15% további nitrogén mellett 10% kálium is van a starterben, ami nélkül elképzelhetetlen a jó vízháztartás, ezzel pedig az aszályállóság a fejlődésben lévő növényeknél.”

A gazdálkodó szerint a felsorolásból a cink-, a bór- és a kéntartalom se maradhat ki.

A magyar termőföldek harmada ugyanis cinkhiányos, miközben a kukorica megfelelő gyökérfejlődése elképzelhetetlen ezen tápelem hiányában. Bórra később a megtermékenyüléshez lesz szüksége a növényeknek, a kén pedig gyakorlatilag biztosíték, hogy a nitrogénhasznosulás is rendben lesz.

„A Corn Starter Plus kezelés eredménye eddig minden évben önmagáért beszélt, amióta használjuk, nem láttam még foszforhiányos növényt” – hangsúlyozza Pájtli József.

Ensin kénes műtrágya szabályozott tápanyag-leadással: mindig elérhető, jobban hasznosuló táplálás!

Pájtli József ugyan a kukorica technológiájában is alkalmazza az IKR Agrár kénes nitrogén műtrágyáit, azonban az olyan termékek, mint az Ensin vagy annak folyékony változata, a Stabile NS, gyakorlatilag minden kultúrában dolgozik a nagy termésért. A kén ugyanis nem csak a minőséget növeli, a nitrogénbeépülés fokozásával valódi költséghatékonyságot jelent problémás talajokon is!

„A kukorica mellett a búza és a napraforgó a fő terményeink, ezekben előszeretettel alkalmazzuk alap-trágyaként az Ensin nitrifikációgátlóval készülő, szabályozott tápanyaghatású műtrágyát. Nitrátérzékeny területeken gazdálkodva eddig is ügyeltünk a kijuttatott mennyiségekre, ez a tápanyagok drágulása miatt most kétszeresen igaz. Az Ensin azonban megfelel mindkét kihívásnak. Akár 3 hónapig állandó mennyiségben adja le a növénynek a nitrogént, közben pedig minimális a tápanyagveszteség.”

A kukoricánál ezzel ott lesz a szemek képződésében a nitrogén a szárban és a lombozatban, míg a búzában még nehéz évjáratban is egymást erősítő hatást nyújt a tápelem a kénnel.

Volt olyan búzaföldünk, ahol 2022-ben is tudtunk 8 t/ha aratni, malmi minőségben, így nem panaszkodom. Az enyhe télben idén megugrott állományokra és a hiányzó csapadék miatt 2023-ban ennek a tápanyagnak a folyékony formáját választottam, a Stabile NS-t (25% nitrogén, 13% kén, nitrifikációgátló technológiával) a hatékonyság további növeléséhez.” – emlékszik vissza a termelő.

Nagyobb stabilitás új, kedvezményes termelésfinanszírozással az IKR Agrárnál!

A szentlőrinci műtrágyaüzem igazgatója, Bosnyák Balázs hangsúlyozza, az IKR Agrárnál pontosan tudják, milyen nehéz helyzetben vannak a termelők az idei év piaci viszonyai miatt. Azonban a szakember szerint a tápanyagokon való spórolás csak ronthat a helyzeten.

Egy kedves partnerünk úgy fogalmazott, hogy ha nem vásárol elegendő műtrágyát, akkor semmi másra nem számíthat, csak egy lefelé tartó spirálra. A lekötődés miatt ugyanis a foszfor- és káliumpótlás elhanyagolása olyan hátrányt jelent a növényeknek, ami miatt még jó évben se lesz meg az a termés-többlet, ami a vállalkozások stabilitásához most lényeges az agráriumban.”- fogalmaz a szakértő.

A cég több választ is kínál a helyzetre, az egyik a prémium minőséget képviselő műtrágyák egyre bővülő kínálata, a másik egy új termelésfinanszírozási konstrukció.

„A műtrágyákra is igaz, hogy hosszú távon a jobb minőségű termék kerül kevesebbe. Az olyan műtrágyáinkban, mint a Corn Starter Plus vagy az Ensin, ugyanis úgy határoztuk meg a tápelem-összetételt, hogy az ideális legyen a növényeknek, ráadásul ezek felerősítik egymás hatásfokát.

Fontos, hogy ezek a tápanyagok jelentős kénkiegészítéssel készülnek. Ez a tápelem elengedhetetlen az optimális fehérje- vagy olajszintézishez, de a gyárak környezetvédelmi szabályozása óta gyakorlatilag kiürült a légkörből és ezzel a talajainkból is. Idén picit kedvezőbben alakulnak a csapadékmennyiségek, aknázzuk ki optimális fejlődést biztosító termékkel. Az IKR Agrárral a termelőknek nagyobb az esélye a stabil beszállításra és a kedvezőbb árakra, hiszen 8 telephelyünkön ipari vágánnyal is rendelkezünk, mögöttünk áll a kontinens egyik legnagyobb agráripari cégegyüttese. Az alapanyagokat így jó árszinten tudjuk beszerezni, plusz akár akciós termelésfinanszírozással is tudjuk segíteni a partnereket”.

Az IKR Agrárakciós termelésfinanszírozási lehetőségét az agrárvállalkozások 2023. 08. 31-es lejárattal őszi káposztarepce, őszi árpa és őszi búza fedezettel vehetik igénybe. Az inputanyag adásvételi keretszerződéseknél a szükséges tavaszi termésnövelők, növényvédő szerek a finanszírozásra felszámított nettó 1,2%-ra csökkentett kamattal érhetőek el. A lehetőséggel 1 millió forintra vetítve akár 50-60 000 Ft megtakarítás érhetőek el előfinanszírozott formában. Csúcstermés reális ráfordítással? Válassza az IKR Agrár starter műtrágyákat!

Személyre szabott ajánlatokért forduljon az IKR Agrár területileg illetékes értékesítőihez, amihez kattintson ide!

(x)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás