Országos tavaszi aszály, mindenkori csúcson jegyzett ammóniumnitrát-árak, napi 5-10%-os áringadozások a gabonapiaci jegyzésekben – a többet ésszel, mint erővel elve ennyire talán még sosem volt aktuális a növénytermesztésben. A kérdés a hogyan, hiszen ma már békeidőben is szinte elvesznek a gazdák a technológia-, gép- és inputanyag-vásárlási hírekben és ajánlatokban. Molnár János, a hazai integrátorok között meghatározó IKR Agrár Kft. közép-magyarországi (a térképen a 3-as számmal jelöljük) régióigazgatója szerint a gazdáknak ilyenkor még inkább érdemes átfogó megoldásokat kínáló mezőgazdasági szolgáltatót választani. A Bács-Kiskun, Pest, Nógrád és Heves megye termelői számára az IKR Agrárnál 2022-ben elérhető szolgáltatásokról, termékkínálatról, valamint a cég kockázatokat mérséklő gyakorlatairól kérdeztünk az integrátorcég országos hálózatót bemutató sorozatunk 2. részében.

Az IKR Agrár Kft. országos régiós lefedettsége

Nagyvállalati stabilitás személyes odafigyeléssel kombinálva

Az évek során voltak olyan közgazdasági és piaci viszonyok, amikor már váltásban gondolkozott, de végül valami mindig a pályán tartotta Molnár Jánost, aki ma 4 megye területén, 3 területi központtal, 1 műtrágyateleppel és kertészeti üzletággal is bíró régiót fog össze az IKR Agrár csapatán belül. A vezető szerint nehéz volna pontosan kiemelni, mi is volt a nehézségeken is átsegítő lendület forrása, de a bábolnai szellemiség megőrzésének fontossága épp úgy közrejátszott ebben, ahogy a gazdálkodókkal folytatott őszinte beszélgetések is.

„Az IKR Agrárnál az integrátori munkát a bábolnai szellemiséget követve mind a mai napig bizalmi kérdésnek tekintjük. Minden nap azért dolgozunk, hogy megszolgáljuk és megőrizzük azt a bizalmat, amit a termelőktől kapunk. A titok, hogy egy világcég stabilitását ötvözzük a magyar piacon nélkülözhetetlen rugalmassággal. Szinte egyedülállóan széles termékkínálttal dolgozunk, de ügyelünk rá, hogy a kiszolgálás gyorsaságában, minőségében érezhető maradjon a személyes odafigyelés. Legyen szó növényvédőszerekről, műtrágyákról vagy vetőmagról, a csúcstechnológiát a magyar gazdák tőlünk mindig a lehető leggyorsabban, jó áron és kedvező fizetési konstrukciókkal kaphatják meg. Fontos, hogy vezető márkák mellett saját termékeket is forgalmazunk vegyesen, így nem márkákhoz, hanem a hazai agrárium sikeréhez vagyunk elköteleződve. Azt ajánlhatjuk, ami a termelőknek a saját céljaikhoz, technológiájukhoz tudásunk szerint a legjobb. Ehhez nélkülözhetetlen a hírek, újdonságok nyomon követése, ami mindig izgalmassá teszi ezt a hivatást. 45 munkatársunkkal Bács-Kiskun, Pest, Nógrád és Heves megye területén mi így dolgozunk egy évtizede.” – meséli Molnár János.

Az IKR Agrár Kft. kecskeméti területi központjának csapata

Saját műtrágyatermékek, egyedülálló pénzügyi háttér a magyar növénytermesztésben: IKR Agrár plusz AGROFERT

Az IKR Agrár működését 2012 óta a hazai piacon egyedülálló anyagi mozgástér és stabilitás segíti, hiszen a cég azóta tagja az AGROFERT csoportnak. Közép-Európa legnagyobb agrártermelő, kereskedelmi és vegyipari cégével a háta mögött a kereskedelmi tevékenység is stabil lábakon áll, de az agrárium egész kontinensről gyűjtött adataira, információira és trendjeire építve a forrongó piacon is képesek teendőkké egyszerűsíteni a hírözönt a gazdáknak.

Míg inputanyagok terén sokszor fenyegető hiánnyal, addig információk esetében a gazdálkodók inkább a bőség zavarával küzdenek. Extrém piaci körülmények között hatalmas probléma, hogy a kisebb cégek csak a saját részterületeiket látják át, információtöredékkel bombázzák az amúgy is túlterhelt gazdákat. A gépajánlatok, technológiai javaslatok lekövetése pedig komoly teher, ha közben figyelni kell a napi szinten akár 5-10%-ot ingadozó terményárakat, a termésnövelő anyagok árának robbanását, mindezt úgy, hogy közben már az év elejétől aszállyal küzdünk. Normál esetben is előny a gazdáknak nagy piaci szereplőket választani az integrációhoz. Azonban bizonytalanság idején értékelődik fel igazán, hogy IKR Agrárnál a termékelőállítástól kezdve az értékesítésen át a gabonaexportig átlátjuk, sokszor akár formáljuk is a viszonyokat.Jó integrátorral zavaros időkben is teendőket lát maga előtt a gazda hírtenger helyett. Az előrelátás ilyenkor pedig ugyannyit érhet, mint egy jó ajánlat.”

Az IKR Agrár Kft. füzesabonyi területi központjának csapata

A kertészeti termelőmunka bástyája Közép-Magyarországon

Az AGROFERT csoporthoz tartozó meghatározó cseh, szlovák műtrágyagyárakkal a cég mögött, valamint hazai gyártókapacitásokkal kiegészülve teljesen új lehetőségek tárultak fel az IKR Agrár előtt 2012 óta. A magyar termelők visszajelzéseire építve sorra hozta ki a cég a kultúraspecifikus komplex és starter műtrágyáit, lombtrágyáit. A megújuláshoz szervesen kapcsolódott, hogy a cégnél új üzletággal kezdték el kiszolgálni a kertészetek egyedi igényeit is.

„Ebben a térségben komoly hagyományai vannak a kertészeti, szőlészeti munkának, ezért is döntöttünk úgy, hogy 6 évvel ezelőtt külön kertészeti üzletágat hozunk létre kiszolgálásukra. Ezeknek az üzemeknek a működése, igényei ugyanis teljesen mások, mint a klasszikus szántóföldi növénytermesztésé, azonban Noel Gábor, a kertészeti üzletág vezetőjének irányításával sikerült megfelelni az elvárásoknak. Hála a stabil háttérnek, a termékfejlesztés és tesztelés terén megszerzett évtizedes gyakorlatnak és a cégcsoport üzemeinek, a műtrágyagyártásban ma már a kertészetek igényeit városföldi központunkból saját, speciális termékekkel szolgálhatjuk ki. Ezek közül például Hunfert Extra 9-12-24 műtrágyánk, a Ducanit kalcium-nitrát és a Lovochemie lombtrágyák ma etalonnak számítanak a piacon. Legyen szó kertészeti komplexekről, mono műtrágyákról vagy épp öntöző műtrágyákról, takarófóliákról vagy csepegtetőrendszerekről, ezen a téren is sikerült olyan szolgáltatást építeni, amit az IKR Agrártól az évtizedek során megismerhettek a gazdák. Az eredményekről talán csak annyit, hogy mára egyre nagyobb vevőkört szolgálhatunk ki, akik között folyamatosan növekszik a visszatérő vásárlók aránya is.”

Az IKR Agrár Kft. bajai területi központjának csapata

Egy nagy integrátor védőháló a gazdáknak a zavaros időkben

Molnár János hangsúlyozza, az IKR Agrár kiterjedt működésével még a mostani extrém piaci viszonyok között is képes csökkenteni a kockázatokat a termelőpartnereknek. A régióvezető szerint erre kiváló példa a napraforgó-termesztőknek nyújtott komplex megoldáscsomagjuk.

Az IKR Agrár képes akár teljes termékpályát lefedő megoldásokat kínálni a magyar gazdáknak. A napraforgó-termesztésben például komplett technológiai ajánlattal rendelkezünk. A vetőmagtól kezdve a termésnövelőkön át a növényvédelemig minden termékcsoportban megoldást kínálunk a termelőknek, mindebbe testvércégünkön, az NT Élelmiszertermelő és Kereskedelmi Kft.-n keresztül ma már a felvásárlás is beletartozik. Az étolaj sajtolásával foglalkozó partnercég tavaly bővítette ki kapacitásait, évente 400 ezer tonna fölötti mennyiséget vásárol fel a magyar piacról. Ezzel a vetéstől az asztalra kerülő étolajig minden lépés felett 100%-os kontrollja van a cégcsoportnak, ami komoly védőháló a partnereknek. Ezt a stabilitást az IKR Agrárral dolgozva más kultúrák esetében is elérhetővé tudjuk tenni a partnereknek. Folyamatos vetőmag- és termesztéstechnológiai kísérleteket folytatunk országos lefedettséggel, kapcsolatban állunk minden jelentős hazai nemesítőházzal. Ezzel a vetéstől a betakarításig velünk minden adott a termés mennyiségi és minőségi növeléséhez a gazdáknak.”

Az IKR Agrár Kft. napraforgó termesztés-technológia ajánlása. Töltse le és lapozza át prospektusunkat!

Az integrátor bejáratott kapcsolatrendszerének hála a cég partnerei még az olyan extrém piaci változásokból is keveset érzékelnek, mint a szaktárca által bevezetett gabonaexport-korlátozások.

„Folyamatosan figyeljük a helyzet alakulását, eddig szerencsére azt látjuk, hogy egy egyhetes bizonytalanságot leszámítva ma az IKR Agrár partnereknél ilyen téren is szinte kivétel nélkül minden rendben van. A megemelkedett inputanyagköltségeket a megugrott felvásárlási áraknak köszönhetően képesek kiegyensúlyozni a termelők, azért dolgozunk, hogy ez így is maradjon.” – zárja a tudnivalókat a közép-magyarországi régió igazgatója.

Kiszámítható mezőgazdasági termelőmunka megbízható integrátorcéggel, magyar viszonyokhoz gyártott saját műtrágyakínálattal? Válassza az IKR Agrár Kft. öt évtizedes szaktudását: www.ikragrar.hu!

(x)

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás