Hirdetés
Gyümölcsészet esettanulmány és segédanyag segíti a hazai kertészeket
Két kiadvánnyal segíti az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány a hazai kertészeket. A “Gyümölcsészet Esettanulmányok - Segédanyag hagyományos gyümölcsészet oktatásához”, valamint a “Gyümölcsész Kalauz - Hagyományos gyümölcsészet oktatási segédanyag” 35, illetve 97 oldalon nyújt díjmentes tudást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gömörszőlős szakmai tapasztalataiból és gyakorlataiból.
Az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány arról tájékoztatta a hírlevél-feliratkozóit, hogy “keveset tudtunk ebben az évben megmutatni magunkból, tevékenységünkből, de ennek egyetlen oka, hogy kevés embernek, sok feladatot kell teljesíteni. Nem panasz ez, éppen ellenkezőleg, öröm a sok figyelem és kérés, ami felénk irányul.”

Számokban az alapítvány
Mindez számos érdeklődő 32 alkalommal megvalósult kertlátogatásában, 20 vidéken tartott előadásban, 13 kezdő, 4 haladó mélymulcsos képzésben, 7 kertkialakítással foglalkozó hétvégén és 4 fenntartható fejlődés képzésen nyilvánult meg. A levelekben kapott megkereséseket már nehéz összeszámolni, 158 rendszeres levelezőt regisztráltunk az egyszeri választ igénylők mellett. Magam 18 kertet látogattam meg az ország különböző részén, és próbáltam segíteni az ott folyó kertészeti tevékenységet - írta Gyulai Iván ökológus, biológiai-kémia szakos tanár, az Ökológiai Intézet a Fenntartható fejlődésért Alapítvány elnöke, az Intézet igazgatója.
A gyümölcsész program részletei
A 2022-es évben lezártak egy két éve tartó gyümölcsész programot is. Ennek keretében öt európai ország fogott össze annak érdekében, hogy közösen lépjen fel a hagyományos gyümölcsösök gyors pusztulása ellen. A második világháború óta Európa elveszítette hagyományos gyümölcsöseinek nagyjából a 60%-át, mert elhanyagolták vagy felszámolták azokat valamilyen beépítési céllal. A program, a gazdálkodók és kertészkedők oktatása révén kívánta segíteni a pusztulás megállítását. A munka eredményeként két anyagot is készítettek, egy esettanulmány gyűjteményt és egy kalauzt a gyümölcsészethez. Ugyan az anyagok szemlélete nem minden esetben fedi a szakember szerint szükséges ökológiai megközelítést, de talán ennek ellenére is hasznos olvasmányok lehetnek - fogalmazott Gyulai Iván.
A kalauzban megtalálható a „Természetes gyümölcsösök kezelése” fejezet, amely az alapítvány munkája.
A dokumentumok az alábbi linkekre kattintva érhetők el:
Gyümölcsészet Esettanulmányok - Segédanyag hagyományos gyümölcsészet oktatásához
Gyümölcsész Kalauz - Hagyományos gyümölcsészet oktatási segédanyag
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés