Hirdetés
Haladnak az Euro 7-es, szigorúbb kibocsátási határértékek felé az EU döntéshozói
Az Európai Parlament 329 igen szavazattal, 230 nemmel és 41 tartózkodással elfogadta a gépjárművek típusjóváhagyására és piacfelügyeletére vonatkozó uniós szabályok (Euro 7) felülvizsgálatáról szóló tárgyalási álláspontját. Az új Euro 7-es rendelettervezet korszerűsíti a kipufogógáz-kibocsátás (például nitrogén-oxidok, részecskék, szén-monoxid és ammónia) jelenlegi határértékeit, és új intézkedéseket vezet be a gumiabroncsok és a fékek kibocsátásának csökkentése, valamint az akkumulátorok élettartamának növelése érdekében.
A képviselők egyetértenek az Európai Bizottság által a személygépkocsik károsanyag-kibocsátására javasolt szintekkel, és a könnyű haszongépjárművek esetében a kibocsátások további három kategóriára történő bontását javasolják súlyuk alapján. Továbbá szigorúbb határértékeket javasolnak a buszok és a nehézgépjárművek laboratóriumi és valós vezetési körülmények között mért kipufogógáz-kibocsátására. Az Európai Parlament közleményét szemléztük.

A Parlament azt is szeretné, ha az EU fékrészecske-kibocsátásra és a gumiabroncsok kopási arányára vonatkozó számítási módszereket és határértékeket összehangolná az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága által jelenleg kidolgozott nemzetközi szabványokkal. További részletek ebben a sajtóközleményben találhatók.
A jelentéstevő szerint
Alexandr Vondra (Csehország) jelentéstevő elmondta: „Sikeresen megtaláltuk az egyensúlyt a környezetvédelmi célok és a gyártók létfontosságú érdekei között. Kontraproduktív lenne olyan környezetvédelmi politikákat végrehajtani, amelyek mind az európai iparnak, mind a polgároknak ártanak. Kompromisszumunkkal minden érintett fél érdekeit szolgáljuk, és távol tartjuk magunkat a szélsőséges álláspontoktól."
A következő lépések
A Parlament közleménye szerint most már készen állnak arra, hogy megkezdjék a tárgyalásokat az uniós kormányokkal a jogszabály végleges formájáról.
Háttér
A Bizottság 2022. november 10-én szigorúbb légszennyezőanyag-kibocsátási normákat javasolt a belső égésű motorral hajtott járművekre, függetlenül a felhasznált üzemanyagtól. A jelenlegi kibocsátási határértékek a személy- és kisteherautókra (Euro 6), valamint a buszokra, teherautókra és egyéb nehézgépjárművekre (Euro VI) vonatkoznak. Újdonságként az Euro 7-es javaslat foglalkozik a nem kipufogógáz-kibocsátással (a gumiabroncsokból származó mikroműanyagok és a fékekből származó részecskék), és az akkumulátorok tartósságára vonatkozó követelményeket is tartalmaz.A jelentés elfogadásával a Parlament a polgárok azon elvárásainak tesz eleget, hogy támogassa a jó akkumulátor-élettartamra vonatkozó előírásoknak megfelelő elektromos járművek vásárlását, előmozdítsa a digitális és elektromos infrastruktúra kiépítését, és csökkentse az EU külföldi szereplőktől való energiafüggőségét, ahogyan azt az Európa jövőjéről szóló konferencia következtetéseinek 4(3), 4(6), 18(2) és 31(3) javaslata is kifejezi - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés