Hirdetés
Hivatalosan is stop 25 ukrán mezőgazdasági termékre
A kormány a magyar gazdák és fogyasztók védelme érdekében szerdai hatállyal átmeneti tilalmat rendelt el az Ukrajnából származó fontosabb gabonafélék, valamint azon mezőgazdasági termékek importjára, amelyek esetében az uniós lépések hiánya kiszolgáltatta a magyar gazdálkodókat egy általuk kivédhetetlen piaci helyzetnek – közölte a kedden megjelent kormányrendelet kapcsán az agrárminiszter.
Kifejtette, a tilalom többek között kiterjed a gabonafélékre, repce- és napraforgómagra, a lisztre, étolajra, mézre és egyes húsfélékre és 2023. június 30-ig tart. Magyarország ugyanakkor nem tiltja ezen termékek területén történő átszállítását, azaz a tranzit szállítmányok továbbra is engedélyezettek, azonban azokat az illetékes hatóságok zárral látják el a határon, elektronikus eszközökkel és járőrök segítségével nyomon követik őket és az ország egész területén ellenőrizni fogják az érintett termékek árutovábbítási eljárásait. A szabályokat megszegő fuvarozók büntethetők, a büntetés akár a szállítmány teljes értékéig is terjedhet – tette hozzá.

Kiemelte, annak érdekében, hogy a tilalom ne legyen kijátszható, a más országokból behozni szándékozott – a rendeletben meghatározott, jelenleg nem bejelentés köteles - gabona- és olajosnövények esetében kötelezővé válik az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerbe való bejelentés is.
Nagy István az átmeneti időre bevezetett intézkedésektől azt várja, hogy lehetőséget ad érdemi és tartós megoldást jelentő uniós intézkedések meghozatalára, az ukrán áruk teljes körű vámmentességének, a szolidaritási folyosók működésének átgondolására. Az Ukrajnából Európai Unió felé már megnyitott szolidaritási folyosók, azaz könnyített szárazföldi szállítási útvonalak esetében olyan uniós szintű megállapodásra lenne szükség Ukrajnával, amely az ezeken keresztül exportálni kívánt ukrán termékek esetében garantálja, hogy azok az eredeti célpiacaikra fognak irányulni.
Korábbi tervek szerint ugyanis az ukrán gabonát az afrikai és közel-keleti országok élelmezésére szállították volna tovább, de ez nem történt meg. A magyar kormány szerint nem tartható fenn az ukrán mezőgazdasági áruk teljes körű vámmentessége sem, hiszen nem behozható versenyelőnnyel termelnek az európainál jelentősen alacsonyabb önköltséggel, köszönhetően a hatalmas üzemméreteknek, valamint az Európai Unióban már nem megengedett termesztési és növényvédelmi gyakorlatoknak is – hangsúlyozta a tárcavezető.
Forrás: Agrárminisztérium
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés