A póklábak lágyan, ennek ellenére szilárdan képesek megfogni nagy, finom és szabálytalan alakú tárgyakat anélkül, hogy eltörnék őket. Ezért használták fel a tudósok egy döglött farkaspók lábait. A póklábakban nincsen izom, ehelyett hidraulikus nyomással mozognak, szükség esetén egy speciális kis kamra húzódik össze, testfolyadékot küldve a lábakba, ezzel megnyújtva azokat. Ebbe a kamrába szúrtak egy tűt, amelynek a hegyét szuperragasztóval lezárták. Ezután fecskendőn keresztül pici levegőt nyomtak be, és ez már aktiválta a pók lábait. Még a kísérletezőket is meglepte elképzelésük sikere.

Szóösszetételek előtagjalént a „nekro” a halottakra utal, így viszonylag könnyű a nekrobotika szó értelmezése is. A Rice Egyetem gépészmérnök-hallgatójának különös ötletéről többek között a Science Alert számolt be az Advanced Science folyóiratban megjelent tanulmány alapján - írt róla a HVG.

A póklábak lágyan, ennek ellenére szilárdan képesek megfogni nagy, finom és szabálytalan alakú tárgyakat anélkül, hogy eltörnék őket. A kutatók a farkaspók lábait használták fel robotkarok építésére - képünk illusztráció
A póklábak lágyan, ennek ellenére szilárdan képesek megfogni nagy, finom és szabálytalan alakú tárgyakat anélkül, hogy eltörnék őket. A kutatók a farkaspók lábait használták fel robotkarok építésére - képünk illusztráció

Folyosón született a robotpók ötlete

Amikor Faye Yap meglátott egy döglött pókot a folyosón, azon kezdett el gondolkozni, hogyan alakíthatná át robotikai alkatrészé. A póklábak lágyan, ennek ellenére szilárdan képesek megfogni nagy, finom és szabálytalan alakú tárgyakat anélkül, hogy eltörnék őket - írták.

Ezért használták fel Yap és kollegái egy döglött farkaspók lábait. A póklábakban nincsen izom, ehelyett hidraulikus nyomással mozognak. Szükség esetén egy különleges kis kamra húzódik össze, testfolyadékot küldve a lábakba, ezzel megnyújtva azokat. Ebbe a kamrába szúrtak egy tűt, amelynek a hegyét szuperragasztóval lezárták. Ezután fecskendőn keresztül pici levegőt nyomtak be, és ez már aktiválta a pók lábait. Még a kísérletezőket is meglepte elképzelésük sikere.

Így működik a felfedezés

Ezután bemutatták egy döglött pók használatát kényes tárgyak és elektronikai eszközök felszedésére. Azt is kimutatták, hogy a pók elbírja egy másik, körülbelül azonos méretű pók súlyát. Összességében ügyesen tudtak mikromanipulációkat végezni, beleértve mikroelektronikai eszközök megfogását - számoltak be róla.

Hulladékcsökkentés méhviasszal

A pókok biológiailag is lebomlanak, így robotalkatrészként való felhasználásuk csökkentené a robotikában keletkező hulladék mennyiségét. Másfelől épp ez a lebomlás jelent némi hátrányt: az elpusztult pókból készült fogó két nap vagy 1000 nyitási és zárási ciklus után kopni kezd. A kutatók ezután méhviasszal vonták be a farkaspókot, és azt találták, hogy tömegének elvesztése 10 nap alatt 17-szer kisebb volt, mint a bevonat nélküli póké, ami azt jelenti, hogy több vizet tart vissza, így a hidraulikus rendszere is tovább működhet - írták.

A felfedezésről videófelvételt is készítettek, itt látható:

https://www.youtube.com/watch?v=1JOS6hMHIUM
Robotpók fejlesztés

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás