Hirdetés
Idén megszűnt létezni a magyar hagymatermesztés
Búcsút inthetünk a makói vöröshagymának, az idén gyakorlatilag megszűnt a hazai hagymatermesztés. Az aszály ráadásul azon gazdálkodók termésének jelentős részét is elvitte, akik a végsőkig kitartottak. A termelőket összefogó szervezet szerint van még reménye az ágazatnak, a termelés újraindításához azonban a technológiaváltás mellett az öntözéshez szükséges vízgazdálkodási feltételek megteremtésére lenne szükség.
Bár az elmúlt két évtizedben fokozatosan csökkent a vöröshagyma hazai termőterülete, az idén gyakorlatilag megszűnt a magyar hagymatermesztés. Míg húsz évvel korábban Makó térségében 1500–2000 hektáron foglalkoztak hagymatermesztéssel a gazdálkodók, az idén húsz-harminc hektárra szűkült a makói hagyma területe. Ennek főként az az oka, hogy a makói vöröshagyma-termesztés egyre kevésbé tudja felvenni a versenyt, az olasz, a spanyol és a német hagymát jóval hatékonyabban tudják megtermelni a versenytársaink.

Az olaszok élen járnak a hagymatermesztésben, a vízgazdálkodás, a termesztéstechnológia és a tárolás is professzionális szintre került az elmúlt években. Összehasonlításként megemlítette, hogy míg a hazai körülmények között a magról vetett hagyma hektáronként 250-300 mázsás termést tud produkálni, az öntözött körülmények között termesztett olasz hagyma akár a hétszáz-nyolcszáz mázsás hozamot is elérheti.
A kulcsszó pedig vélhetően itt is az öntözés. Az idén ugyanis az aszály is súlyos veszteséget okozott, az ország déli részén egyes területeken az elvárható mennyiség felét elvitte a szárazság.
A csapadék későn érkezett, ami a vöröshagyma esetében végzetes következményekkel járt, ugyanakkor a fokhagymánál is súlyos károk keletkeztek.
Szakemberek szerint a megfelelő vízgazdálkodáshoz szükséges feltételek kiépítése nélkül nincs jövője a magyar hagymának. A termelőkben ugyanakkor még van ambíció, így ha a déli régiókban meglenne a földek öntözéséhez szükséges infrastruktúra, azok is újra megjelennének az ágazatban, akik két-három éve már feladták a hagymatermesztést.
Az eredeti cikket a Magyar Nemzetben olvashatja el.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés