Habár január-februárban voltak hidegebb napok, ezek valószínűleg igazán sokat nem gyérítettek az áttelelő rovarok létszámán. A rovarkártevők nagy része a talajban, repedésekben, növényi maradványokban vészeli át a telet. Ahhoz pedig, hogy a talajfelszín közelében telelő rovarok elpusztuljanak, tartós –10 °C körüli hőmérsékletre lenne szükség.

Általában azt szokták mondani, hogy a –15 és –20 °C közötti hőmérséklet már elég rendesen lecsökkenti a rovarok létszámát, de persze itt is vannak kivételek. Például a poloskának a petéi akár –50 °C-ig is kibírják.” – mondja Páll László, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. növénytermesztési osztályvezetője, majd hozzáteszi, nem csak további poloskainváziós évre kell készülnünk, más invazív fajok is vígan élnek a mi éghajlatunkon.

Nem kell mindenütt vegyszeresen védekezni, hanem egy drónos állapotfelmérés után egészen pontosan elegendő ott és akkor, ahol és amikor a kártevők vannak
Nem kell mindenütt vegyszeresen védekezni, hanem egy drónos állapotfelmérés után egészen pontosan elegendő ott és akkor, ahol és amikor a kártevők vannak (Fotó: Pixabay)

Vannak rovarok, amelyek nem bírják a vizet

A harlekinkaticák például – meséli a magyarmezogazdasag.hu-nak nyilatkozva – Szibériában is előfordulnak, tehát el lehet képzelni azt, hogy mennyire szélsőséges körülményeket kibírnak ezek a rovarok.

A 2020-21-es telet jórészt a téli és tavaszias időjárás váltakozása jellemezte, aztán februárban jött némi valódi tél, és az ország egyes területein hullott kellő csapadék is. Utóbbi azért fontos, mert vannak olyan rovarok, amelyek téli pihenőjük alatt a vizet nem bírják.

A vetésfehérítő fajok áttelelését nagyban befolyásolja a csapadék. Tehát a nagy, száraz hidegeket bírják, de abban a pillanatban, amikor többször éri csapadék az avarban, illetve az erdő szélén áttelelő imágókat, rovarpatogén gombák, illetve a víz okozta befulladás csökkentheti a létszámukat – hangsúlyozza Páll László.

Először a repcében

A víz akár végzett, akár nem végzett nagy pusztítást, nagyüzemekben a szakemberek felkészülnek a védekezésre. Mezőhegyesen, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt-nél az első védekezést várhatóan a repcében végzik majd a repceszárormányos, illetve a nagy repceszárormányos ellen. Ezek ugyanis már 6-7 °C-nál megjelennek, és 9-10 °C-os hőmérsékletnél már tömegesen vannak jelen a táblában.

A nagyüzemi munka során, ahol az agrotechnika betartásával, a vetésforgóval és a termőterület megválasztásával is már növényvédelmi tevékenységet végeznek, de ide sorolható a fajtaválasztás ugyanúgy, a talajjal végzett műveletek, a talajforgatás, a szármaradványok zúzása, talajba forgatása is. Itt mutatkozhat meg a precíziós gazdálkodás egyik előnye is: nem kell ész nélkül mindenütt vegyszeresen védekezni, hanem egy drónos állapotfelmérés után egészen pontosan elegendő ott és akkor, ahol és amikor a kártevők vannak.

Uniós stop a felszívódó növényvédőszerekre

A kémiai vegyszerezésről szólva tudni kell, hogy az Európai Unió kivonta a felszívódó növényvédőszereket, így már gyakorlatilag csak a piretroid, vagyis taglózó hatású rovarölőszerek használatát engedélyezik.

A kerttulajdonosok  a gazdaboltok üzemeltetőitől tájékozódhatnak 
a legjobb praktikákról
A kerttulajdonosok a gazdaboltok üzemeltetőitől tájékozódhatnak
a legjobb praktikákról (Fotó: Pixabay)

Kisebb, illetve ökológiai gazdálkodást folytató gazdaságokban, illetve kiskertekben elengedhetetlen a növénytársítások használata, ezzel ugyanis számos rovar kártétele megakadályozható.

A mezőhegyesi mintagazdaság szakemberei mindenesetre azt javasolják, kisebb gazdaságok nyugodtan keressenek fel a hozzájuk hasonló nagyobb gazdaságokban dolgozó növényvédő szakembereket, hogy megtervezzék a megfelelő védekezést, a kerttulajdonosok pedig a gazdaboltok üzemeltetőitől tájékozódhatnak a legjobb praktikákról.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás