Az éjjeli lepkék és más rovarok összeverődnek, és körözve repkednek a fény körül. Az ember, mióta feltalálta a tüzet, ismeri a jelenséget és több magyarázatot is alkotott rá. Ezek közül volt olyan, amely szerint a hő vonzza a rovarokat, esetleg tetszik nekik vagy egymáshoz vonzódva verődnek össze a fény körül, vagy azért, mert az összetett szemű élőlények összetévesztik a lámpát a Hold fényével. Ez utóbbi magyarázat egészen közel van a megfejtéshez. A viselkedés nem csak éjjeli lepkékre jellemző, hanem az éjszaka nem aktív repülő rovarokra is, legyenek azok szitakötők vagy legyek.

Az Index írta meg, hogy egy friss kutatás kamerafelvételeket lelassítva vizsgálta a repülő rovarok mozgását és megerősített egy, a fény vonzó hatásával kapcsolatos egy évszázados elméletet. Ennek a technikai megoldása nem volt annyira triviális kihívás, amilyennek elsőre gondolhatná az ember. Ugyanis a kameráknak nem kedveznek a fényhiányos viszonyok, a rovarok ráadásul aprók és gyorsak. A két dolog eredménye, hogy a fényre repülő rovarokat eddig csak elmosódott foltokként sikerült rögzíteni.

A rovarok nem érzékelik olyan élesen a gravitációt, mint az emberek: repülés közben hirtelen változó irányú gyorsulásoknak, turbulenciáknak vannak kitéve, ezért vizuálisan tudják leghatékonyabban megállapítani, hogy merre van épp a fent és a lent
A rovarok nem érzékelik olyan élesen a gravitációt, mint az emberek: repülés közben hirtelen változó irányú gyorsulásoknak, turbulenciáknak vannak kitéve, ezért vizuálisan tudják leghatékonyabban megállapítani, hogy merre van épp a fent és a lent

A vizsgálat menete és tapasztalatai

A probléma megoldása érdekében a kutatók infravörösben világító pöttyöket festettek szitakötők hátára, majd 8 nagy sebességű kamerával rögzítették mozgásukat egy viszonylag kicsi térben. Ezzel a módszerrel nagyon pontosan fel tudták térképezni a szitakötő térbeli mozgását.

A felvételeken jól látszott, hogy a rovarok igyekeztek mindig a fényforrás felé fordítani a hátukat. Ez a rég ismert viselkedés a térbeli tájékozódás részét képezi. Ennek megértéséhez figyelembe kell venni, hogy a rovarok nem érzékelik olyan élesen a gravitációt, mint az emberek. Jóval kisebbek, és repülés közben hirtelen változó irányú gyorsulásoknak, turbulenciáknak vannak kitéve, ezért vizuálisan tudják leghatékonyabban megállapítani, hogy merre van épp a fent és a lent - írták.

A természetben is azonos eredményt hozott a kísérlet

Az Imperial College London és a Floridai Egyetem munkatársai később Costa Ricára költöztették különleges kameráikat, hogy a terepen is kipróbálják őket. 477 videón 11 különböző rendszertani csoportba tartozó repülő rovart figyeltek meg három dimenzióban, és rögzítették, hogy minden esetben ugyanaz történik: a rovar a fény felé repül, majd azt elérve a fénynek háttal, fejjel lefelé repül.

A kutatók kiemelték, hogy az emberi környezetben egyre szaporodó mesterséges fények folyamatosan tizedelik a rovarokat, ezért fontos azt is kideríteni, hogy minden színű és erejű fényre ugyanúgy reagálnak-e, vagy esetleg létezik számukra kevésbé toxikus fényforrás - közölték.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás