Hirdetés
Működő módszerek a hangyák ellen a kertben és otthon
A hangyák sok bosszúságot és fejtörést okozhatnak a házban, a lakásban és a kertekben is. Az apró rovarok a gyümölcsfákon, a zöldségféléken, a díszbokrokon és a rózsatöveken is megjelenhetnek, általában akkor, ha azokon levéltetvek is vannak. A megfelelő védekezéshez több működő módszer is létezik. A feladat mégsem könnyű, főleg akkor, ha mindezt környezetkímélő módon szeretnénk megtenni. Vannak jó megoldások a hangyák elűzésére.
Az Agrárszektor írta meg, hogy a hangyák a gyümölcsfákon, a zöldségféléken, a díszbokrokon és a rózsatöveken is megjelenhetnek, általában akkor, ha azokon levéltetvek is vannak. Amennyiben azt látjuk, hogy a növényeken hangyák járkálnak lefelé és felfelé, akkor biztosak lehetünk abban, hogy ott levéltetű károsít, és szívogatja a leveleket. Ezért tehát, ahol a hangyák megjelennek, ott fel kell készülni a levéltetvek elleni védekezésre is. Ráadásul előbbiek az otthonokban is fel-felbukkannak, sok bosszúságot okozva ezzel. Nem kell rögtön vegyszerekhez nyúlni, mert számos házi, környezetkímélő praktika létezik ellenük.

A működő módszerek a következők:
- Erősebb szagú növények. Léteznek olyan növények, melyek irritálják a rovarokat, ilyen például a levendula, a kakukkfű és a zsálya. Ezek ültetésével, valamint a kávézacc bevetésével is távol tarthatjuk őket. Csalit is készíthetünk, melybe olyan anyagokat ajánlott tenni, melyeket nem tud megemészteni, ezáltal az egyedek elpusztulnak. Ilyen a finomliszt és a sütőpor. Egy kevés cukorral még ellenállhatatlanabbá tehetőek a csalifalatok.
- Fahéj. Amennyiben fahéjport szórunk a ház/lakás azon területeire, ahol a hangyák megjelennek, akkor távol lehet tartani őket. Tehetünk még fahéjrudakat az ablakok és az ajtók közelébe is. A technika hatékonysága fokozható, ha néhány csepp illóolajat is teszünk a rudakra.
- Szappan. Készítsünk oldatot folyékony szappanból és csapvízből 1:3 arányban. Ezután permetezzük a hangyák által érintett területre.
- Ecetes spray. Az egyik legjobb módja, hogy távol tartsuk a hangyákat. Ha ezzel fújjuk be az ösvényt, az megtöri az útvonalukat és a hangyák társai nem találják meg majd az utat a táplálékforrás felé. A saját ecetspray elkészítése jó és olcsó módszer a hangyák ellen. Adjunk egyenlő mennyiségű ecetet és citromlevet egy spray-palackba, és alaposan keverjük össze. Ezután keressük meg a hangyatelepeket vagy fészkeket, és permetezzük rájuk.
Ezeket kell mindenképpen elkerülni
A bóraxot és a petróleumot. Súlyos egészségkárosító hatásuk miatt a hiedelmekkel ellentétben ezek az anyagok nem alkalmasak hangyairtásra. Veszélyesek az emberre és a háziállatokra, ugyanis vese- és májelégtelenséget okozhatnak, nagyobb dózisban halálos mérgezés is előfordulhat általuk. Ha mégis a bolti hangyairtók mellett döntünk, akkor azt szakosodott üzletből szerezzük be! Ha pedig semmilyen módszer nem válik be, akkor érdemes lehet szakembert hívni - írta a cikk.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés