Az elmúlt évek tendenciáit figyelve azt gondolhatnánk, darázsfészekbe nyúl, aki a vízgazdálkodással akar foglalkozni. Főleg, ha ezt törvényi szinten teszi. Ennek látszik elmondani a május utolsó napjára szervezett megbeszélés, amely napirendjére tűzte a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosítását. Az ellenzéki képviselők által a törvényjavaslathoz benyújtott észrevételeiket tárgyalták meg.

„A Kárpát-medencéből több víz távozik, mint amennyi bejön” – hangzott el a sokat emlegetett mondat, de a megállapításon túl konkrét javaslat nem érkezett. Font Sándor, a Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke kiemelte, integrált vízgazdálkodást kell folytatnunk, mindezt pedig vízgyűjtő szemlélettel megvalósítani.

A feladat ellátásához jó alapot jelent a 2017-ben elfogadott nemzeti vízstratégia, a Kvassay Jenő Terv elfogadása.
A feladat ellátásához jó alapot jelent a 2017-ben elfogadott nemzeti vízstratégia, a Kvassay Jenő Terv elfogadása. (Fotó: Pixabay)

Ehhez tette hozzá az ülésen részt vevő Kling Zoltán, a Belügyminisztérium Vízügyi Koordinációs főosztályának vezetője, hogy a vízügy a lehetőségeihez képest mindent megtesz a vízmegőrzés érdekében, a meglévő tárolókat már feltöltötték. Ám a sikeres munkához fontos más ágazatok, valamint a lakosság bevonása is. Feladatuk ellátásához jó alapot jelent a 2017-ben elfogadott nemzeti vízstratégia, a Kvassay Jenő Terv elfogadása.

A víz ügye biztonságpolitikánk meghatározó alkotóeleme

Az ülésen részt vevők egyetértettek abban, hogy a víz ügye életünk, nemzeti jövőképünk, azon belül biztonságpolitikánk meghatározó alkotóeleme.

Magyarország vízben gazdag, mégis gyakran tapasztaljuk, hogy a vízkészleteink korlátozottan állnak rendelkezésünkre, vagy éppen fölös bőségük okoz károkat.

A Demokratikus Koalíció álláspontja szerint mára elengedhetetlenné vált a hazai kérdésekre hatékony választ adó vízpolitika megalkotása, amely világos jövőképet vázol fel. A víz a nemzet vagyona, annak mennyiségi és minőségi megőrzése megköveteli a vízzel való fenntartható gazdálkodást. Mindeközben meg kell felelni korunk globális kihívásainak, különös tekintettel az éghajlatváltozás következményeire, nem kevésbé, hogy a vízzel való gazdálkodás olyan kereteket teremtsen, hogy a vizet mint erőforrást a gazdaság hatékonyan használhassa.

A társadalom és a víz viszonyának feltárása – intézkedések megfogalmazása

A DK képviselői által javasolt, törvénybe foglalt vízgazdálkodási terv készítésének célja a társadalom és a víz viszonyának a feltárására támaszkodva intézkedések megfogalmazása annak érdekében, hogy a világot fenyegető vízválságot hazánk elkerülhesse, annak már mutatkozó jelei ellen időben megtehesse a szükséges intézkedéseket.

Őrizzük meg a vizet a jövő nemzedékek számára, mert az élet mással nem pótolható feltétele, és a gazdaság erőforrása, hatékonyan, a gazdaságot támogatóan éljünk a kínálkozó előnyeivel, kellő biztonságban legyünk fenyegető káraitól.

Hagyományosan igen nagy az állami felelősség

A vízgazdálkodási terv feladata nem más, mint a vizek kezelésével és állapotával kapcsolatos célok kijelölése, az ezek eléréséhez szükséges intézkedések, feladatok azonosítása, valamint a végrehajtás feltételeinek és módjának a meghatározása. A víz közcélúsága és kiszolgáltatott helyzetünk miatt hazánkban hagyományosan igen nagy az állami felelősség és feladatvállalás. Kiemelkedően fontos tehát, hogy a folyamatok kézben tartására szakmailag alkalmas tervünk legyen, és emellett erőforrásokkal kellően ellátott, konjunkturális hatásoktól mentes, stabil vízügyi intézményrendszerrel
rendelkezzünk.

Dócs Dávid javaslata szerint a vízkészlet-védelmi országtérképen meghatározottakon túl külön jelölje ki a vízbőséggel érintett területeket. Vízbőséggel érintett területnek minősül az olyan terület, ahol kút létesítése esetén nem érné el 80 méteren sem az első vízzáró réteget a kútfenék.

Vizsgálat, vízkészlet-védelmi szempontból

Font Sándor elmondta, a vízkészlet fenntartása és a jövő nemzedékek számára történő megőrzése érdekében a kormány feladata az ország területének vízkészlet-védelmi szempontból történő vizsgálata tudományos és monitoring módszerek segítségével, valamint e vizsgálat eredményeként a vízkészlet-védelmi országtérkép elkészítése.

A Bizottság elnöke kiemelte, vékony a mezsgye a megengedés és a korlátozás között. Hazánkban az öntözött területek aránya nem éri el a nyugat-európai országokét – utalt a mezőgazdasági öntözés fontosságára. Ugyanakkor azt is látni kell, bizonyos régiókban – például Spanyolország, Portugália, Franciaország – komoly vízügyi korlátozásokat vezettek be, miközben nálunk még szerencsésnek mondható a helyzet.

Az EU szigorú vízvédelmi szabályokat hozott, ám Magyarországon nem ennyire kritikusak az állapotok. Két nagy folyóval is rendelkezünk, ha van vizünk, próbáljunk meg gazdálkodni vele. Sokféle álláspont ütközik ezen a területen egységes véleményt kialakítani.

Megvédeni vizeinket, de öntözni is kell

„Egy sokszorosan összetett problémát egy törvénnyel szeretnénk szabályozni” – mutatott rá Font Sándor, hogy az agrártárca is képviseli azt a nézetet, hogy védjük meg a felszíni és a felszín alatti vizeinket, miközben növelni kellene az öntözött területek nagyságát.

A megbeszélésen felmerült, mi lesz az állattenyésztésben használt kutak sorsa? Ezeket az új tulajdonosok használják, miközben a tsz-időkből származó engedélyek, papírok eltűntek. Andréka Tamás, az AM közigazgatási államtitkára hangsúlyozta, a szűkítő, öntözési célú vízfelhasználás helyett, a mezőgazdasági célú felhasználás kerül a tervezetbe, így az állattenyésztés sem marad ki.

Font Sándor a napirend zárásaként kijelentette, bár a vízügy nagyon komplex feladat, szerencsére a téma iránti felelősség összehozza a kormánypárti és az ellenzéki képviselőket.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás