A mezőgazdasági gépek piac nem a virágkorát éli most Magyarországon, ám a Kond-Coop Kft. mégis azon dolgozik, hogy az általuk forgalmazott gépek minél több gazdálkodóhoz eljussanak, mivel kedvező ár-érték arányú termékek találhatók a kínálatunkban, amelyeknek ráadásul még a szervizigénye is alacsony. Trabach Botond, a cég értékesítési vezetője, mutatta be nekünk ezeket részletesen.

A talajaink minősége fokozatosan romlik, ezért egyre több mezőgazdasági szereplő szorgalmazza a javítását. A Kond-Coop Kft. ezt milyen eszközökkel tudja elősegíteni?

Mint 20 éve szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó cég, mi is tapasztaljuk a negatív folyamatot, aminek az az oka, hogy általában véve kihasználjuk a talajokat, nem mindig a megfelelő módon töltjük vissza a tápanyagokat.

Kereskedő cégként viszont az a mottónk, hogy a „gazdáktól gazdáknak”, ami azt jelenti, hogy minden gépet tesztelünk, mielőtt a piacra hozzuk, és pontosan a talajromlás okán dobtuk piacra nemrég az ukrán Yukon nevű folyékony műtrágya injektálót. Ebből mi magunk egy 9 méteres kivitelt használunk, és nagyon meg vagyunk vele elégedve. A gép egyaránt alkalmas folyékony műtrágyák, talajbaktériumok és más egyéb folyékony anyagok talajba juttatására. A használatával az inputokat veszteség nélkül a gyökérzónába tudjuk juttatni, ami nagy előny a jelenlegi viszonyok között, amikor mindenki a költséghatékony termelésre törekszik. Gabonafélékben és kapáskultúrákban egyaránt használható, a beállítás függvényében. Egy tárcsán 12 darab rozsdamentes acéltű végzi a kijuttatást. Mindig csak egy adott tű van a talajban, azon keresztül jut ki az anyag. Az injektálás 13 centiméterenként történik 4-9 centiméteres mélységben, teljesen automatizált módon. Az eszköz ISOBUS-kompatibilis és egy 3000 literes tartály található rajta, ami azt jelenti, hogy egy tankolással egy viszonylag nagy földterületet meg tudunk művelni.

A folyékony műtrágya kijuttatásnak egy neuralgikus pontja a sebesség. Milyen sebességgel tud haladni ez az injektor?

8-12 kilométer per óra az ideális sebessége, így óránként 6-12 hektárt lehet vele óránként, mert 6, 9 és 12 méteres kivitelben érhetőek el ezek az eszközök.

A mezőgazdaság másik kihívásokkal tarkított területe a növényvédelem, mivel folyamatosan vonják ki a hatóanyagokat a piacról, és a gazdálkodóknak egyre nehezebb a dolga. Milyen eszközeik vannak a növényvédelem támogatására?

Az olasz GRIM önjáró permetezők közül két modellt találtunk ideálisnak a magyar piacra. Forgalmazzuk a Maxi 10-est, aminek a hasmagassága 1550, 1700 vagy 1800 mm-re állítható, ugyanakkor a nyomtáv egészen 3 méterig növelhető, hidraulikusan. Kiemelném még, hogy 4500 literes tartállyal rendelkezik, és keretmérete 24-től 36 méterig terjed. Egy ilyen gép esetében már magától értetődik, hogy a keretet légzsákkal látták el, és rendelhető hozzá fúvókánkénti szakaszolás, illetve – természetesen – GPS-alapú automata kormányzás is, szóval abszolút megfelel a precíziós elvárásoknak. Nagyon meg vagyunk vele elégedve.

A másik a GT 3500-as már egy sokkal speciálisabb gép, elsősorban magas kukoricába ajánlom. Itt 18, 21 és 24 méteres kerettel találkozhatunk. Érdekessége, hogy a kerekek, illetve a motor a sorok között halad, és a tartály az első és hátsó kerék között található, két oldalon. Ez egyrészt stabilitást ad a gépnek, másrészt pedig a sorok között való elhaladással a magas növényeket is meg tudjuk művelni, mivel a kabin és a keret egészen 4 méterig emelhető. Szintén alkalmas precíziós gazdálkodási célokra is.

Van-e még további permetező a kínálatukban?

A Moccia egy olasz családi vállalkozás terméke. Évek óta gyártanak permetezőgépeket, illetve kereteket akár nagy márkáknak is. Többféle modell elérhető a palettájukon, amiből mi a RIO TR típus mellett tettünk le a voksunkat. Azt gondoljuk, hogy ez egy megfelelő gép mind a kisebb, de a közepes és akár a nagyobb gazdaságok számára is. 3000 literes tartállyal rendelkezik és 18, 21, 24 és 27 méteres kerettel elérhető. Opcióként itt is lehet légzsákot kérni a keretre. ISOBUS-kompatibilis, horganyzott, illetve festett elemek is találhatóak rajta, és ennél is tudjuk változtatni a szakaszokat, akár fúvókánként, akár a szenzoros kereten.

Egyébként a palettájukon elérhetőek kisebb, illetve nagyobb méretű vontatott permetezők is, de a tapasztalataink alapján azt gondoljuk, hogy talán a RIO TR a legmegfelelőbb a magyar piacra. Ebben látjuk a legnagyobb potenciált.

Milyen újdonság található a kínálatukban?

Újdonságként említeném a spanyol HERMANOS GARCÍA termékeit. A spanyol gyár 1905 óta gyárt pótkocsikat. Mostanra piacvezetők a saját országukban, de Európa számtalan országában is elérhetők a termékeik. Mi a tartálykocsijaikra, illetve a szerves trágyaszóróikra lettünk figyelmesek, mert nagyon jó minőségű anyagokkal dolgoznak egy nagyon profi gyártósorral. Termékeiket az egyszerűség és strapabírás jellemzi. A tartálykocsik a 4700 literestől egészen a 20600 literesig elérhetőek, a szerves trágyaszórók pedig a 4-től a 39 köbméteresig.

Kiemelnem, hogy a 12 köbméteres mérettől fölfelé a gépekhez komposztszóró is rendelhető, ami szintén a talajjavítást tudja segíteni. Ezekben a termékekben is nagy potenciált látunk, akár forgatott trágya, akár komposzt kijuttatására alkalmasak, de természetesen a „rendes” szervestrágyával is megbirkóznak.

Egyébként mi jellemzi most a géppiacot általában itt Magyarországon?

A mezőgazdasági gépek piac nem a virágkorát éli most, ám mi mégis azon dolgozunk, hogy az általunk forgalmazott gépek minél több gazdálkodóhoz eljussanak, mivel kedvező ár-érték arányú termékek találhatók a kínálatunkban.

Ráadásul a tőlünk vásárolt termékek teljes szervizes hátterét is biztosítjuk, de jellemzően eleve csak olyan gépet hoztunk a piacra, aminek alacsony a szervizigénye.

A gazdák tehát most megfontoltan vásárolnak, csak azt, amire ténylegesen szükségük van. Bízom benne, hogy hamarosan fellendül a piac.

Ezek után félve kérdezem, hogy sikerült a legutóbbi, augusztus 17-én tartott szántóföldi bemutatójuk?

Idén hatodik alkalommal tartottunk meg és nagy örömünkre szolgált, hogy fokozatosan növekszik az érdeklődés iránta, és a gépek utáni konkrét érdeklődőket számolva az idei év volt a legsikeresebb.

A bemutató után sikerült értékesítenünk néhány eszközt. Minden általunk forgalmazott gépet felvonultattunk, mintegy harminc eszköz volt kint a szántóföldön, ezek közül voltak olyanok, mint például a Yukon injektor vagy a GRIM permetezők, amelyeket munka közben is megtekinthettek az érdeklődők. A gépkezelő elmondta a tapasztalatait, tartalmas beszélgetések alakultak ki. Bízom benne, hogy sokaknak felkeltettük ott az érdeklődését, és ez sikerekhez fog vezetni a jövőben. Nem állunk le, jövőre jön a hetedik szántóföldi napunk.

A vásárlási kedvet tudnák-e még valamilyen akcióval is elősegíteni?

A Technopol PT 6, illetve 10 méteres száraprító hengereit emelném ki, mert ezeknek van most a szezonja. Kezdődik a napraforgó aratása, és egyértelműen kijelenthetem, hogy ez a legnagyobb darabszámban eladott termékünk. Erre most akciónk is van, de hozzá kell tennem, hogy ez igaz az összes készleten lévő gépünkre. Ezek jóval kedvezőbb áron elérhetők, mint az egyedileg összerakott új megrendelések.

További információért keresse a Kond-Coop Kft. képviselőjét, Trabach Botondot az info@kirovec.hu email címen vagy hívja a 06-30-399-4935-ös telefonszámot!

(x)

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás