Hirdetés
Jól állnak az őszi vetések és jó állapotban vannak az állományok
A 2023. évi terméseket megalapozó hazai vetési munkálatok megfelelő ütemben haladnak és november közepére lényegében befejeződnek.
Az idei évet sújtó rendkívüli nehézségek ellenére az őszi munkák biztonságban elvégezhetők. Ez annak köszönhető, hogy a gazdák helyzete az elmúlt években megerősödött, illetve idén rendkívüli, pénzügyi likviditást segítő kormányzati intézkedésekkel támogatták a termelőket.

November első hetében már minden őszi vetésű szántóföldi növény munkálatai 90% felett jártak. Az idei 1,63 millió hektáros őszi vetésterület 8%-kal nagyobb, mint a 2021. évi adat, az elmúlt öt év átlagánál pedig 3,3%-kal magasabb, ami biztató a jövő évi terméskilátások szempontjából. Az egyes növényfajok között jelentősebb átrendeződés is megfigyelhető, a repce területének visszaesése mellett az őszi árpa, a rozs és az őszi búza területe látványosan nőtt. Az őszi búza 1 millió hektáros területe csaknem 13%-kal nagyobb a tavalyinál és az öt éves átlagot is meghaladja 4%-kal. Az őszi árpa területe is jelentős, 20% feletti növekedést mutat a korábbi évekhez képest, idén 332 ezer hektárt vetettek be vele. Az őszi vetésekkel párhuzamosan a tavaszi vetéseket előkészítő őszi talajmunkák is zajlanak, november első hetére mintegy 40%-os készültséget értek el, ami ugyancsak a következő évi jó kilátásokat erősíti.
Az elmúlt hetek időjárása kedvezett az őszi vetéseknek, az elvetett repce, árpa és búzatáblák megfelelően fejlődnek. Az őszi vetésű növények az optimálisan elkészíthető magágynak, az őszi enyhe időnek és a megérkező csapadéknak köszönhetően bíztatóan indultak meg, várhatóan kellőképpen meg fognak erősödni, és optimális kondíciót érnek el az átteleléshez.
Forrás: AM
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés