Az intenzív gazdálkodók körében egyre gyakrabban találkozunk a talajjavítás és növénytáplálás során a kalciumpótlás kérdésével. A közelmúltban készült talajvizsgálati eredmények egyértelműen jelzik, hogy a hazai művelésbe vont területekből kb. 2,5 millió hektár terület igényel a talaj kémhatására irányuló talajjavítást. A növénytáplálás oldaláról szinte az összes területet meg lehet említeni. A talajok elsavanyodását a talajban lévő kalcium kiürülése okozza. Nézzük meg, mit is kell tudni erről a fontos tápelemről.

A kalcium (karbonát formában) a talaj ásványi anyag készletében sokszor a legnagyobb mennyiségben jelenlévő, máskor pedig teljesen hiányzó elem. A talajalkotó talajkőzetek alapanyaga, de oldhatatlansága miatt termesztési szempontból sokszor nem hasznosul. A tápanyagellátásban a legnagyobb szerepet a talajoldatban megtalálható valamint a szerves kolloidok felületén kötött kalcium játssza.

A kalcium szerepe mind a talaj tulajdonságának (kémiai, fizikai), mind a tápanyag szolgáltatásának szempontjából nagyon összetett. A talaj szerkezeténél a talajszemcsék kötését, a morzsalékosság kialakítását, valamint a talaj kémhatásának és pufferkapacitásának alakítását végzi. A talajban található kalcium karbonát formában általában nehezen oldható állapotban van jelen, ugyanakkor az oldott kalcium lemosódásának mértéke, a talajban történő gyors mozgásnak köszönhetően nagy. A kalciumtartalom szerepet játszik a kolloidokon kialakult kationegyensúlyában. Nagyobb adagban jelentősen befolyásolja a talaj kémhatását is, ezért kalciumtrágyázásnál figyelmesen kell eljárni, készítményt választani.

Túlzott mértékű jelenléte ionantagonizmust és egyéb kedvezőtlen talajfizikai és -kémiai tulajdonságokat válthat ki. Befolyásolja a felvehető K és Mg mennyiségét is. Amennyiben a kolloidokon csökken a kalcium mennyisége, aránya, a talaj kalciumszolgáltatása romlik és savanyodik. A talaj kalciumtartalma széles határok között mozog, és az abból felvehető mennyiség gyakran nagyon kevés. A kolloidok felületén kapcsolódó kicserélhető kalcium mennyisége döntő a talajszerkezet és felvehető kalciumszolgáltatás szempontjából is.

A kimosódó kalcium éves mennyisége 200-400 kg/ha CaCO3, de homoktalajon, 500 mm éves csapadék, öntözés esetén meghaladja a 700-800 kg/ha-t.

A kalcium viselkedését, veszteségeinek mértékét ismerve már kevésbé csodálkozunk azon, hogy az egyik legnehezebben kezelhető, talán az egyik legtöbb problémát okozó tápelem az intenzív termesztésben. A talajból kivont kalcium mennyisége igen jelentős, és technológiától függően 100-400 kg/ha CaO hatóanyagot tehet ki egy év alatt. Ami, természetesen, nem teljes egészében jelent elvitelt, hiszen a kalciumot tartalmazó növényrészek többsége természetes bomlási folyamat, hosszabb ásványosodás, feltáródás után visszakerül a talajba, azonban a felvehető aktív kalcium pótlásának jelentősége továbbra is minden gazdálkodó számára fontos.

Az intenzív termeléshez szükséges műtrágya savanyító hatásának közömbösítéséhez szükséges kalcium karbonát CaCO3 mennyiség 300-700 kg/ha is lehet.

A technika fejlődésével és precíziós termesztés-technológiai látásmód kiszélesedésével új dimenziók nyíltak meg a talajaink (a termelés alapja) megismerésére és feltérképezésére. A műholdfelvételek elemzései alapján történő zónalehatárolással és precíziós gépi mintavételezéssel összekötött bővített talajelemzéssel, pontosabb helyspecifikus információkat kapunk az adott területről. A gépi mintavételezés előnyeinek köszönhetően mindig azonos mélységből vett azonos mennyiségű minta kerül kiértékelésre. Emellett a mintavételezési mód mellet szól az is, hogy mindig ugyanarról a pontról vett mintákkal pontosabban nyomon tudjuk követni a talajban történő változásokat. A talajminták elemzésénél a bővített laborvizsgálat mellett az y1 érték (hidrolitos aciditás) és a kation kicserélődési kapacitás (CEC) vizsgálatokat is érdemes elvégeztetni, így még pontosabb információink lesznek a talajainkról.

A nitrogén, a foszfor és a kálium tápelemek mellet a kalciumra is jelentős figyelmet kell fordítani, mivel a talajaink javításához és a növények fejlődéséhez gyakran a foszfornál is nagyobb mennyiségben van rá szükség!

A talaj kémhatásának helyreállításához, és a felvehető kalcium biztosításához ismerni kell a kalciumpótló (meszező) anyagok hatóanyagtartalmát valamint annak feltáródási, felvehetőségi összefügéseit. Nem mindegy hogy karbonátot (CaCO3) vagy oxidot (CaO) alkalmazunk. A karbonátok hatóanyagtartalma (CaO) kb. 45-50%-os és savak hatására (magasabb pH esetén hosszabban) oldódva szabadul fel a kalcium több év alatt, míg az oxidtartalmú kalciumpótló anyagok kb. 90-95% hatóanyagot tartalmaznak és vízben oldódva azonnal aktív kalciummal látják el a talajt. A kalciumpótlás javítja a talaj pH-ját, a kijuttatott tápanyagok felvehetőségét, a talaj szerkezetét, helyreállítja a levegő- és vízháztartást, felpezsdíti a talajéletet. Jelentősen javul a műtrágyahasznosulás, tehát a növény felveszi és beépíti azt, amit kijuttatunk.

A tudás alapú felhasználáshoz a korszerű gazdálkodók számára az aktív kalcium hatóanyagú (kalcium-oxid) TERRACALCO 95 jelenti az ideális megoldást. 2-8 mm szemcsés szerkezetének és kezelhető dózisának (0,3-1 tonna/ha) köszönhetően műtrágyaszóróval könnyen kijuttatható. A savanyú talaj kémhatását a semleges irányba mozdítja el, aktiválja a talajéletet, javítja a talaj szerkezetét, vízháztartását, a műtrágya-hasznosulást, és aktív, felvehető kalciumot biztosít a növények számára még az enyhén lúgos talajokon is.

A precíziós mintavételezés és a mintákhoz tartozó bővített talajvizsgálati eredmények ismeretében, a térinformatikai rendszerek alkalmazásával mindenki számára érthető térképeken lehet ábrázolni az adott terület pH-, kalcium- és tápelem-ellátottságát. Az adatok ilyen irányú feldolgozása és szakmai elemzése, kiértékelése az okszerű precíziós gazdálkodás alapját képezi, amire a következő évi termelést lehet tervezni.

Az őszi vetésű növényeink közül a kalászosok, közülük is az árpa, valamint az őszi káposztarepce kalciumigénye jelentős. A kalászosok sikeres termesztéséhez, átlagosan 1 tonna szemtermésre vonatkoztatva, 6-8 kg CaO hatóanyag szükséges. Az őszi káposztarepce kalciumigénye ennél sokkal magasabb – 45 kg CaO szükséges 1 tonna szemtermés előállításához. Ahhoz, hogy a megfelelő hatóanyag időben rendelkezésre tudjon állni, szükséges a kalcium pótlása és a talajba való dolgozása még a vetés előtt, mivel a növény csak a talajból tudja ezt a mennyiségű hatóanyagot felvenni.

Ne késlekedjünk kihasználni ezt a kedvező megoldást!

(x)

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás