Kapitális gímbika került terítékre Somogy megyében, a Törökkoppányi Íjász Vadásztársaság területén, Törökkoppány falutól Északnyugatra. Egy kukoricatáblában ejtette el a bikát a hajnali cserkelés alkalmával 6 óra 20 perckor Ulrich Leo Bettermann vendégvadász, aki már több mint húsz éve visszajáró vendég a vadásztársaságnál. Kísérője Gyeszát Attila fővadász volt. A vad trófeájának súlya 16 kiló feletti.

Tudomásunk szerint hazánkban szabad területen eddig a nálunk most elejtett bikán kívül csupán 3 darab 16 kiló feletti trófeasúlyú bika került terítékre. Ebből egy szintén Somogy megyei volt – mondta el a Sonline.hu érdeklődésére Barkóczy István, a vadásztársaság elnöke.

Kimagasló, 16 kilogramm feletti trófeasúlyú gímbika került puskavégre Somogy megyében - Fotó: Sonline.hu
Kimagasló, 16 kilogramm feletti trófeasúlyú gímbika került puskavégre Somogy megyében - Fotó: Sonline.hu

Különleges figyelmet kapott a kapitális gímbika

A bikát évek óta figyeltük – tette hozzá az elnök –, előző években elhullajtott agancsait is megtaláltuk. Az állatot többször le is fotóztunk, 2020 májusában a szomszéd vadászterületen készült róla fotó, amikor még barkás állapotban volt az agancsa. Az előző évi hullajtott trófeájához képest 5 kilós súlygyarapodás történt idénre. A most terítékre került bika becsült kora 12-13 év.

Azt a 24.hu írta meg, hogy a gímszarvas a hazai erdők királya. Az akár három mázsásra is megnövő bikák igazán tekintélyt parancsoló megjelenésűek. Az amúgy csendes és ritkán látható állatok párzási időszaka szeptember elején kezdődik, amikor látványosan megváltozik a viselkedésük. A párzásra kész gímbikák alkonyattól pirkadatig, bőgéssel hívják fel magukra a szarvastehenek figyelmét, vagy éppen a területen lévő konkurens hímeket figyelmeztetik a jellegzetes és változatos hangorkánnal. Ilyenkor a megemelkedett tesztoszteronszint miatt az állatok viselkedése megváltozik. A bikák megvívnak egymással a tehenekért: az erdőjárók hallhatják az egymásnak ütköző agancsok messzire hangzó csattanását.

Tilalom a szarvasbőgés idején

A szarvasbőgés idején helyenként, például a somogyi állami erdőket gondozó SEFAG Zrt. egyes, a turistautaktól távol eső erdőrészeiben a terület nyugalma érdekében látogatási korlátozásokat léptetnek életbe. Ezek szeptember végéig érvényesek, minden nap 9 és 15 óra között. Mivel ilyenkor van a vadászati főidény, ezért a vadgazdálkodás eredményességét is segíti a terület nyugalmának biztosítása.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás