Az új szabályozás alapján nem kell jogosítvánnyal rendelkezni az aranykalászos gazdatanfolyam elvégzéséhez - mondta az agrárminiszter az MTI-nek. Nagy István szerint a gazdaképzést oktató tanfolyamokat az új felnőttképzési törvény továbbra is tartalmazza, igaz, némi módosítással. Az aranykalászos gazdatanfolyamot korábban OKJ képzésként hirdették a képzőhelyek, 2021. január 1-től ez a képzés önállóan már nem, csupán egyes szakmához kapcsolódóan, részszakmaként végezhető el. A képzés időtartama nem változott.

Könnyítést jelent azonban, hogy ez évtől, tehát 2021-től az aranykalászos gazda szakmai és vizsgakövetelménye szerint a vizsgára bocsátásnak már nem feltétele, hogy a képzésben részt vevő érvényes vezetői engedéllyel rendelkezzen. Vagyis fontos változás az, hogy idéntől már jogosítvány nélkül is megszerezhető az aranykalászos gazda képesítés - mondta Nagy István. Ez az egyszerűsítés azok számára is könnyebbséget jelent, akik földet szeretnének vásárolni. A termőföldvásárlásra vonatkozó jogszabályok ugyanis előzetes feltételként megfelelő szakmai képesítés meglétét írják elő. Ilyen képesítés többek között az aranykalászos gazda, ennek megszerzéséhez pedig a jövőben már nem szükséges, hogy az érintett jogosítvánnyal rendelkezzen - tette hozzá.

Kedvezőbbre változtak az aranykalászos gazdaképzés feltételei - Fotó: Magro.hu, BT, Nádudvar

Fontos változtatások segítenek

További könnyítést jelent a miniszter szerint, hogy a mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettségekről szóló rendelet módosításával lehetővé vált, hogy az új szakmajegyzék szerinti aranykalászos gazda képzettség is elfogadható a termőföld megvásárlásához. Az aranykalászos gazda részszakma képesítés megszerzéséhez továbbra is az Agrárminisztérium fenntartásában működő agrárszakképzési centrumok iskoláiban és a felnőttképzési tevékenység folytatására engedéllyel rendelkező felnőttképző szervezeteknél lehet jelentkezni. Az érintett felnőttképzőket a Pest Megyei Kormányhivatal tarja nyilván, míg a szakmai képzés tartalmi követelményeiről további információ az Innovatív Képzéstámogató Központ (IKK) honlapján(www.ikk.hu) található. A pandémia miatti veszélyhelyzetre tekintettel a kormány lehetővé tette, hogy a korábbi OKJ-s szabályok alapján már az elindult tanfolyamok esetében is megszerezhető legyen az aranykalászos gazda részképzettség jogosítvány hiányában.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás