Mindenki valljon színt: jó szívvel fizetne 799 forintot egy fej salátáért? Akkor inkább az ültetés! Végre elérkezett a kertészkedni való jó idő, az árudákban ezerféle saláta-vetőmag kapható. De jó hírünk van azoknak is, akiknek nincs kertjük, viszont van erkélyük, hiszen nekik sem muszáj egyből a boltba szaladniuk, ha salátára éheznek. Cserépben vagy balkonládákban is termeszthető ez a remek zöldség.

Bár a hazai áruházláncok az elmúlt hetekben jelentősebb akciókkal csalogatnak, így is vagyonokat fizethetünk a minőségi zöldségekért. Az AKI (Agrárközgazdasági Intézet) nyilvántartása szerint április elején a hazai burgonya – fajtától függően – 250 és 300 forint körül mozgott a főváros nagybani piacán, a külföldi terményt pedig 340 forintos áron lehetett beszerezni.

Az árhorrornál maradva a drágulás a többi zöldségféle esetében is megfigyelhető: a hazai sárgarépa 60 százalékkal, a petrezselyem 20 százalékkal, a cékla közel 60 százalékkal kerül többe az idén.
Az árhorrornál maradva a drágulás a többi zöldségféle esetében is megfigyelhető: a hazai sárgarépa 60 százalékkal, a petrezselyem 20 százalékkal, a cékla közel 60 százalékkal kerül többe az idén. (Fotó: Pixabay)

Ez utóbbi esetében 70 százalékos drágulásról beszélhetünk, mivel egy évvel korábban még csak 190 forint körül mozgott egy kiló importkrumpli ára a piacon. A hazai burgonyánál is hasonló áremelkedés ment végbe egy év alatt, tavaly 150 és 260 forint körül mozgott egy kiló nagybani ára. Az árhorrornál maradva a drágulás a többi zöldségféle esetében is megfigyelhető: a hazai sárgarépa 60 százalékkal, a petrezselyem 20 százalékkal, a cékla közel 60 százalékkal kerül többe az idén.

A saláta sem kapott ársapkát, pedig megérdemelte volna

Az AKI PÁIR friss adatai szerint a saláta is megérdemelné az árstopot. Csak az elmúlt egy évben legalább 20-30%-kal nőtt a termelői ára. A friss adatok szerint a belföldi fejes saláta ára 19 százalékkal, a jégsalátáé 28 százalékkal emelkedett 2023 1–10. hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az importból származó saláta ára is nőtt, a fejes salátáé 24 százalékkal, a jégsalátáé 45 százalékkal.

De ha elmegyünk a szupermarketekbe, ennyiért csak álmodozhatunk arról, hogy estére összedobunk olcsón salátás vacsorát! A jégsalátát például (online webáruházak tanúsága szerint) a Spartól kezdve az Aldin át április 21-én 799 forintos áron kínálták. (Akciósan a szombathelyi Pennyben láttak a HelloVidék munkatársai 400-ért is, vettek is egyből két fejet!)

A fejes saláta olcsóbb: 399 Ft/ db. Az ára viszont ahhoz képest horror, hogy a jégsalátához képest jóval kevésbé áll el a hűtőben. Másrészt, méretre hiába ugyanakkora maga a fej, a jégsaláta tömörebb, a fejes saláta mennyiségre is kevesebb. Érdemes hát, bárhogy is számolunk, otthon megtermeszteni magunknak a salátát!

Hogyan álljunk neki?

Ha a salátafélékről esik szó, mindenki egy ízesen elkészített köretre, egy jól megkomponált szendvicsre vagy egy hamburgerre gondol. Nem is csoda, hisz a legismertebb levélzöldség gyakran elkészített formái ezek. Magas tápértéke van, emellett vasat, káliumot, kalciumot, C- és B-vitaminokat tartalmaz. Sok fajtája ismert, színben alakban nagyon változatos.

Legismertebb a fejes saláta, amely szinte minden konyhakertben megtalálható. Ahogy Kósa Dániel kertészmérnök a HelloVidéknek elmondta, nagy előnye, hogy kis hőigénye miatt szabadföldön is korán vethető, így már a tavasz elején van zöldség, amikor még csak a palántákat nevelik a kertekben. Rövid tenyészidejű, tehát fejlődése gyorsan végbemegy. Ültetni szokták helyrevetéssel és palántázással is. Fényre és vízre igényes, talajban viszont nem válogat. A fejlődés első szakaszában főleg, de egész tenyészidőben meghálálja a nedves talajt.

Könnyen beépülnek a szermaradványok

Tápanyagban gazdag közegben fejlődik a legjobban, de vigyázzunk, ugyanis olyan primőr zöldség, amelybe könnyen beépülnek a szermaradványok. Egy kis odafigyeléssel viszont egészséges szép salátát tudunk szedni – tette hozzá a kertészmérnök.

Az, hogy kinek melyik saláta a megfelelő választás, az csak ízlés kérdése, ugyanis vannak édesebb, kesernyésebb fajták. Zsenge levelekkel rendelkező fejes salátától a kemény roppanós levelű jégsalátáig válogathatunk, és ne feledjük, hogy sok színből is válogathatunk, amely nem csak ételt biztosít, de egy üde színfoltja is lehet a veteményesünknek. (Erről a HelloVidék korábban itt írt!)

Aki nem tudja, hogy milyen salátát szeretne, annak egy kis utánajárással több fajta ültetését javasolja kísérletezésre Kósa Dániel.

A salátának rövid a tenyészideje

Az, hogy valakinek egy bizonyos saláta elnyerte az tetszését, nem biztos, hogy másik személy rajongását is elnyeri. A salátának rövid a tenyészideje, tehát nem sokáig áll el. Egész őszig vethető, hogy így mindig tudunk friss salátával kedveskedni a családnak, ültessük több ütemben. Az ősszel vetett madársaláta kihajt, áttelel, és már március végén, áprilisban szedhető, így az első zöldség, amely az asztalunkra kerülhet. A fejes salátákat számtalan módon elkészíthetjük, ahogyan a jégsalátát is. A tépősaláták leveleit folyamatosan szedhetjük, leveleiből főzeléket is készíthetünk.

Növényvédelem szempontjából figyelnünk kell, ugyanis nagy mértékben beépülhetnek a szermaradványok a leveleibe. Ha fóliában gondolkodunk, valamelyest kevesebb a dolgunk, az áttelelő meztelencsigákkal és levéltetvekkel szemben kell csak védekeznünk – tette hozzá Kósa Dániel.

A szabadföldben nevelt saláták fő növényvédelme a gyomirtás, amelyet vegyszerek nélkül is el tudunk végezni. Kórokozóként a salátamozaik vírust és peronoszpórát kell említeni, bár ezeknél a legtöbb salátafajta rezisztenciát, azaz ellenállóságot mutat – közölte még a szakember.

Tipikus betegségek, amelyek még megtámadhatják a salátát

A levélszél barnulásával is találkozhatunk, bár ez inkább élettani betegség, amely akkor fordul elő, ha a párás borús időt meleg napsütés váltja fel. Nem fertőző. Azonban, ha a levélszél a barnulás után megfeketedik, benyálkásodik, akkor viszont pszeudomonászos levélszélrothadással fertőzött, ez annak is a jele hogy túlöntöztük a salátát.

 A levélszél barnulásával is találkozhatunk, bár ez inkább élettani betegség, amely akkor fordul elő, ha a párás borús időt meleg napsütés váltja fel. Nem fertőző
A levélszél barnulásával is találkozhatunk, bár ez inkább élettani betegség, amely akkor fordul elő, ha a párás borús időt meleg napsütés váltja fel. Nem fertőző (Fotó: Pixabay)

Felfalhatják a meztelencsigák

Kósa Dániel szerint a meztelencsigák ellen állományban szerekkel nem célszerű védekezni, bár vannak praktikák a távoltartásukra. Amíg még ültetés előtt állunk, addig használhatunk metaldehid hatóanyagú csigaölőket vagy porított műtrágyát. Sok biovédekezés van, ilyen például a földbe lesüllyesztett pohár sörrel félig megtöltve vagy a csigák begyűjtése, csapdázása.

Ellenségeik lehetnek a levéltetvek is

Levéltetvek ellen észlelés után rögtön védekezzünk, de figyeljünk oda az élelmezésügyi várakozási időre! A fonalférgeket, pajorokat, lótetűt annak, aki kerttel rendelkezik, nem kell bemutatni sajnos, számíthatunk rá, hogy salátát is felveszik az étlapjukra.

Bevásárlás helyett irány a terasz! Ültessünk cserépbe!

A saláták, ahogy láttuk, kevés helyen is elférnek, és nem igényelnek túl sok törődést. Így bátran ültethetjük őket nem csak szabadföldbe, de balkonládákba vagy cserepekbe is, amit aztán kitehetünk a teraszra vagy erkélyre. A salátafejek már hat héttel a vetés után learathatók és ehetők, így gyorsan eredményt hoznak. Nem csak ízletes, finomak és díszítésre is alkalmasak, de színűkkel és változatos levélformájukkal az erkélyt is hangulatosabbá és szebbé varázsolják. Ültessünk vegyesen cserépbe vagy ládába különböző salátákat! Az így elültetett salátákat egész nyáron át folyamatosan szedhetjük, és készíthetünk belőle egészséges ételeket.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás