Jelentős kihívás elé állítja a gazdákat a gabonatárolás, mivel a klímaváltozás kedvez a gabona állagromlását előidéző kártevők szaporodásának. A hagyományos, vegyszeres eljárások hatékonysága ugyanakkor drasztikusan lecsökkent. A problémára a PestiSi nevű fejlesztés nyújthat megoldást, amit dr. Berta László a Pentele Zrt. igazgatója és a Dunagabona Kft. ügyvezetője mutatott be.

Mit takar a PestiSi nevű innovációjuk?

Az eljárás a gabonák tartósítására évszázadokon keresztül használt kovaföld alkalmazásán alapul. Az agrárium ezen a téren az utóbbi időkben erőteljesen a kémiai szerek felé mozdult el, ugyanakkor a szabályok szigorodása miatt, az ömlesztett gabonák védelme érdekében rendelkezésre álló rovarirtó szerek száma jócskán lecsökkent. Gyakorlatilag egy szert lehet alkalmazni, a foszfint, azt is egyre kisebb dózisban, illetve a gázosítás körülményei is változtak. Ez adta az ötletet. Az volt a megválaszolandó kérdés, hogy a kovaföldet lehet-e nagyobb volumenű tételekre is alkalmazni, mert a hipotézisem az volt, hogy alkalmas a nagy tömegű, ömlesztett, raktári áru tartósítására is. Ennek kiderítésére kísérletekbe kezdtünk, amihez egy EU-program révén támogatást is kaptunk.

dr. Berta László a Pentele Zrt. igazgatója és a Dunagabona Kft. ügyvezetője

Hogyan jött az ötlet?

6-7 éve foglalkozom a gondolattal. Az EU Horizon 2020-as programjában pályáztunk először a Phase 1, majd a Phase 2-es programban és nyertünk el támogatást egy 2 éves programban. 27 hónapon keresztül az EU támogatásával kísérleteztünk és folytattuk le a fejlesztést.

Kérem, magyarázza el a szer hatásmechanizmusát az olvasóinknak!

A kovaföld apró szemcsékből álló homokszerű anyag, amit megfelelő eloszlatással a gabonával bekeverünk, és a gabonakártevőket elpusztítja. A tűszerű kristályok a rovarok légzőcsövébe kerülve okozzák a végzetes hatást, de a lárvák ellen is hatásos.

A kovaföld megfelelő eloszlatással a gabonával bekeverve elpusztítja a gabonakártevőket

Miben különbözik a Pestisi a többi megoldástól?

Az eljárás nagy előnye, hogy egyszeri kezeléssel egy éven át tartó eredmény érhető el. A gabona állagromlását megakadályozza, energiafelhasználás nélkül, ami a hűtött silókhoz képest jelentős különbség. A kovaföld ráadásul minden raktári kártevő rovar ellen hatásos, a gerincesekre viszont veszélytelen. Mivel könnyen elérhető, természetes anyag - a foszfinnal ellentétben – itt nincs szükség gázmester bevonására. A PestiSi egyszerűen kirostálható a gabonából. A kovaföld alkalmazása abban is különbözik bármelyik másik megoldástól, hogy a bekeverésen túl nincs szükség egyéb emberi beavatkozásra, becsukhatjuk a raktárajtót és nyugodtan alhatunk.

Nem győzőm hangsúlyozni, hogy egy biotermékről beszélünk. A kovaföldet egyes kultúrákban táplálékkiegészítőként is alkalmazzák, tehát kapható a bioboltokban is. Mindössze egy FFP2-es maszk viselése szükséges a bekeveréskor, hogy a tüdőt védjük a portól.

A kovaföld alkalmas a nagy tömegű, ömlesztett, raktári áru tartósítására is

Hol tart jelenleg a fejlesztés?

A termék engedélyeztetése a Nébih-nél folyamatban van. A kovaföld egyébként növényvédő szernek minősül. Attól, hogy forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező termékké váljon, még sok lépés választ el bennünket. A cégnek és nekem is az a missziónk, hogy egy olyan terméket fejlesszünk ki, amit később majd mindenki tud használni, szeretnénk valamit adni a jövőnek. Úgy gondolom, hogy 1-2 éven belül elérhető lesz ez a termék és hozzá kapcsolódó szolgáltatás.

A keverőberendezésre is elindítottuk a szabadalmaztatási eljárást, valamint benyújtottuk az Európai Uniós védjegykérelmet is.

Gabonatermelőként és kereskedőként tudom, hogy jelentős problémára nyújt majd megoldást a gabonatárolásban, hiszen az éghajlatváltozásnak a Magyarországon leginkább érzékelt negatív hatása a télen tapasztalható nagy hőmérsékletingadozásra a hagyományos vegyszeres eljárások egyre nehezebben alkalmazhatóak, csökken a hatékonyságuk. Célunk, hogy egy vagy több vegyszeres kezeléssel kevesebb legyen.

A rendszer alkalmas lesz 5-600 tonna, de akár több ezer tonnányi gabona kezelésére is.

A gabonatárolás során elszaporodó kártevők kezelésére a PestiSi nevű fejlesztés nyújthat megoldást

Ki lehet-e már a módszert most próbálni?

Aki érdekel a téma, bővebb információért keresse fel a Pentele Zrt.-t vagy a Pestisi.hu honlapot. 1-2 hónap múlva, amint a pandémiás helyzet engedi, szeretnénk rendezni egy konferenciát is, ahol további részleteket közlünk majd.

https://www.youtube.com/watch?app=desktop&v=6UQcuG1xSi0&feature=youtu.be

Milyen távlati céljaik vannak a termékkel?

Egy olyan szolgáltató egységet kívánunk létrehozni, ami a gazdák megrendelésére a helyszínre megy és elvégzi a szolgáltatást. Mivel egyre több gazdálkodónak van ma már gabonatárolója, komoly érdeklődés mutatkozik a vegyszermentes és hatékony megoldást kínáló gabonatárolási eljárás iránt. Különösen, mivel alkalmazásával nincs szükség a raktárak folyamatos felügyeletére.

(x)

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás