Egyes ősgabonáknak kiemelkedő a beltartalmi értékük és könnyebben tolerálják őket az ételérzékeny fogyasztók – hívta fel rá a figyelmet az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) közleménye. A hazai termelésű, ökológiai művelésben aratott gabonák értékeire hívták fel a figyelmet a kenyér világnapja és az élelmezési világnap alkalmából. A kutatási eredmények azt is alátámasztották, hogy különösen az alakor tartalmaz potenciális allergéneket kisebb mennyiségben, mint a közönséges búza.

Bár a búzából készülő kenyér étkezésünk egyik alapja, sajnos egyre több ember tapasztal problémát a fogyasztása során - írták. Magyarázatuk szerint az okokat a feldolgozott élelmiszerek mellett elsősorban a búzában található fehérjék között kell keresni, amelyekre a negatív reakciók (cöliákia, azaz búzaallergia, valamint a nem cöliákiás gluténérzékenység) visszavezethetők. Ezért is foglalkozik egyre több tudományos kutatás azzal, hogy milyen különbségek vannak a különböző búzafajták allergizáló és intoleranciát okozó hatásai között.

Egyes ősgabonáknak kiemelkedő a beltartalmi értékük és könnyebben tolerálják őket az ételérzékeny fogyasztók – hívta fel rá a figyelmet az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet - Fotó: Magro.hu, CSZS, Budapest
Egyes ősgabonáknak kiemelkedő a beltartalmi értékük és könnyebben tolerálják őket az ételérzékeny fogyasztók – hívta fel rá a figyelmet az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet - Fotó: Magro.hu, CSZS, Budapest

Mint írják, a legújabb kutatási eredmények alátámasztják, hogy egyes búzafajoknak kiemelkedő a beltartalmi értéke és könnyebben tolerálják őket az ételérzékeny fogyasztók.

Egy, a Nature című folyóiratban megjelent friss publikáció szerint, amelyben öt különböző - ősi és modern - búzafajt vizsgáltak, az egyes búzafajokban legalább 2540 fehérjét lehet azonosítani és a fehérjék lehetséges allergiás hatása között jelentős különbségek vannak. Több, fontos szerepet játszó búzafehérje mennyiségét elsősorban a genetika és nem a környezeti tényezők határozzák meg, ami lehetővé teheti a jövőben a búzatermelők és feldolgozók számára az ideálisabb, kevésbé allergizáló fajok és fajták kiválasztását.

Az eredmények azt is alátámasztották, hogy különösen az alakor kisebb mennyiségben tartalmaz potenciális allergéneket, mint a közönséges búza.

Az ősgabona fajtatesztek és termékfejlesztés részletei itt találhatóak.

Adatbázis gyűjti az információkat

A közleményben kitérnek arra, hogy az ÖMKi, ahol több mint nyolc éve foglalkoznak az ősgabonákkal, létrehozott egy gazda-molnár-pék adatbázist, amelynek célja, hogy a termelők és a termékpálya további szereplői könnyebben egymásra találjanak, és ezáltal minél több pékségbe és háztartásba eljuthasson az egészséges, szermaradványoktól mentes bio búzaliszt.    

Emellett az ÖMKi 2012 óta folytat üzemi, úgynevezett on-farm kísérleteket annak érdekében, hogy a magyar gazdák a területükhöz legjobban alkalmazkodó, jó hozamú gabonákat termeszthessék ökológiai minőségben.

A közlemény szerint a kutatómunka fontos lépéseként, 2020-ban bejelentettek egy új, országos kisparcellás ökológiai őszi búza fajtateszt-hálózat indítását, amelynek eredményeit nemrég publikálták a szakemberek.

A kenyérfogyasztás adatai

Ma Magyarországon egy ember évente átlagosan 44,5 kilogramm kenyeret fogyaszt. Közép-Magyarországon ennél kevesebbet, évente 36 kilogrammot, míg a Dél-Alföldön jóval többet, 58 kilogrammot fogyasztanak. A kenyér minősége ezért is kiemelten fontos népegészségügyi kérdés - írták.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás