Az Európai Unió legészakibb kajszibarack-termelő országaként hazánkban közel 5300 hektáron terem ez az igazán sokoldalúan felhasználható gyümölcs. Azt, hogy milyen és mekkora lesz a termés, minden évben a tavaszi fagyos napok száma határozza meg. Ebben az évben szerencsére nem érte jelentős fagykár a kajszit, ezért közel 26 ezer tonna kajszi várható, ami nem számít rekordtermésnek, de a tavalyihoz képest megfelelő mennyiségű.

A NAK közleménye szerint Magyarországon a kajszibarack nemesítése több mint 70 éves múltra tekint vissza és a mai napig jelentős szerepe van.

Azt, hogy milyen és mekkora lesz a kajszibarack termés, minden évben a tavaszi fagyos napok száma határozza meg
Azt, hogy milyen és mekkora lesz a kajszibarack termés, minden évben a tavaszi fagyos napok száma határozza meg

„Tulajdonképpen egyfajta nemzeti kincs a tordasi fajtakísérleti állomás, amelyen közel 350 kajszifajtát tartanak fenn. Ezek vizsgálatainak eredményei a jövőben valós és hasznos információkat adhatnak a hazai kajszitermesztők számára, például a megfelelő fajtahasználat vonatkozásában” – mondta a köztestület elnöke, Győrffy Balázs. 

A kajszibarack tulajdonságai

A kajszi melegkedvelő gyümölcs, amely tőlünk északabbra már nem is igen él meg. A kissé meszes, levegős talajokon fejlődik a legjobban. Fényigényes, fája 4-7 méter magasra nő, akár 90 évig is él. A kajszi maga gömbölyű, kissé lapított, középbarázdával rendelkező, bársonyos héjú gyümölcs, megérve narancsos sárga, míg a naposabb oldalán pirosas színű. Vitamintartalma magas, A-, B- és C- vitaminban is bővelkedik. Továbbá jelentős rosttartalma miatt tápláló, ugyanakkor kalóriatartalma nem magas, tartalmaz magnéziumot, káliumot, és kitűnően hidratál is, hiszen 85%-a víz.

Hazai körülmények között a nappali meleg és a hűvös éjszakák váltakozása miatt kiváló cukor-sav arány, valamint harmonikus ízek és finom zamatok alakulnak ki a gyümölcsben.

A legízletesebb és a legegészségesebb, ha nyersen fogyasztjuk a kajszit, de számos felhasználási módja ismert. Készülhet belőle leves, ivólé, köret húsok mellé, vagy eltehető télire aszalva, befőttként, bár a legnépszerűbb módja mindenképpen a lekvár. Némelyik fajtának még a magbele is hasznosítható, például perszipán készül belőle a marcipán pótlására, de a barackmagolajat a szépségipar is alkalmazza. Fontos, hogy csak bizonyos fajták édes magja használható, a kesernyések nagy mennyiségben mérgezők lehetnek ciántartalmuk miatt.

Három néven egy gyümölcs

Kujáni Lászlóné Olga kajszibarack- és meggytermelő arról beszélt, hogy a kajszi, a kajszibarack és a sárgabarack valójában ugyanaz a gyümölcs. Egy gyümölcs három névvel és rengeteg fajtával. Egy ültetvényen belül is több fajtát célszerű telepíteni, ami a beporzás szempontjából is szükséges.

 „A szedésnél az a fontos, hogy a gyümölcs ép maradjon, ezért nem rázzuk a fáról a barackot, hanem speciális, zsebes kötényben gyűjtjük, és onnan rakjuk a ládákba, kosarakba. A tárolás során fontos, hogy kocsánnyal lefelé tartsuk a gyümölcsöt, mert így párolog el a szén-dioxid, és áll el tovább a gyümölcs.”– mesélte Kujáni Lászlóné.

Az Európai Friss Csapat videójában azt is elmondta, mi a finom magyar kajszi titka:

https://www.youtube.com/watch?v=f6b3jKrUKG0
Valter Attila, az Európai Friss Csapat egyik sportoló nagykövete ellátogatott Fruttival, Veggivel és Káosszal a Kujáni Tanyára és együtt feltérképezték a hazai kajszi termesztés rejtelmeit

A Tolna megyei sárgabarack 2022-es éve

Azt a Teol írta meg, hogy Tolna megye gazdálkodói szerint nem volt egységes a termés mennyisége és minősége sem. Báta, Bátaszék, Pörböly környékén a májusi jégeső nagy kárt okozott, ugyanakkor Kisvejke környékén például szép lett a termés. Tolna megyében több, mint 600 hektáron termelnek sárgabarackot a gazdálkodók. A legtöbb ültetvény Kisvejke, Bonyhád, Szekszárd és Bátaszék határában van. Legutóbb 2019-ben volt bőséges termés, az elmúlt két év pedig – a kései fagyok miatt – egyszerűen tragikus volt mind a termelők, mind a fogyasztók számára.

– Őszibarackból az öt hektáros területen 500 mázsa helyett 10 mázsa körüli a termés, ebben szerepet játszott a tafrina is a jég mellett – mondta a gazdálkodó. – A sárgabarack felét leverte a földre a vihar, a másik feléből tudtunk értékesíteni, de a jéggel vert barackokat legfeljebb cefrének lehetett eladni. Így a gyümölcs 25 százalékát tudtuk csak értékesíteni, monda Komonyi Orbán. Közölte, hogy éppen a jégeső előtt korlátozták le a termés egy részét, mert óriási mennyiség volt a fákon, és szép nagy szemű barackokat szerettek volna a piacra vinni.

A termelők közül többen is szóvá tették azt, hogy ugyan előírás, hogy minden gyümölcsös ládán fel kell tüntetni az áru származási helyét, hol termett, a szedés idejét, a fajtát, a termelő nevét, azonosítóját, ugyanakkor a tapasztalat az, hogy ezek meglétét senki nem ellenőrizte. Így nagyon sokan vissza is éltek ezzel. Ez azért is szomorú, mert még a kereskedők többsége sem tudta azt, honnan való az az áru, amit éppen eladásra kínál.

A tavaszi fagyot túlélte a barack

Az idei tavasz is bővelkedett izgalmakban, már ami a baracktermelőket illeti. Április 12-e körül némileg váratlanul mínusz 4 és mínusz 7 fok közé hűlt éjszaka a levegő. Aki csak tehette, felkészült arra, hogy minden eszközt bevessen a növények védelme érdekében: készenlétben álltak az öntözőrend­szerek, kihelyezték a fagyvédelmi gyertyákat, a gázüzemű telepített és mobil gépek is várták az indítást. 

Az idei tavasz tanulságául talán az szolgálhat, hogy az öntözésbe és a fagyvédelmi eszközökbe történő beruházások egyre inkább elkerülhetetlenek. A termelői tapasztalatok szerint a szélgépek kiválóan működtek, még gyenge inverzió esetén is emeltek pár fokot a hőmérsékleten. És bár az idei tavaszi fagyokat jó állapotban vészelte át a barackágazat, nem szabad elfelejteni, hogy ritka az ilyen szerencse, erre alapozni nem lehet a jövőben - írták.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás