Hirdetés
Az idei év betett a magyarok két kedvenc gyümölcsének
Az idei aszály a kukoricatermés mellett sok egyéb növényünk fejlődésére is erősen negatv hatással volt. A gyümöcsök is megsinylették. Az elmúlt 10 év leggyengébb almatermése lesz az idei Magyarországon, de az aszály a meggy terméskilátásait is jelentősen visszavetette.
Nem túlzás, történelmi léptékű aszályos időszakon vagyunk túl, ami a hazai gyümölcstermesztésben különösen kritikusan hatott az alma és a meggy esetében, jelentős a mennyiségi csökkenés. Utóbbinál ez főként annak köszönhető, hogy a gyümölcsök nem nőttek meg, előbbinél viszont összetettebb a kérdés, miután a csapadékmentes periódus voltaképpen már 2021 ősze óta tart, és bizonyos értelemben már a tavalyi rügyképződés/berakódás, illetőleg az azt követő virágzás is befolyásolta a képet – mondta el az InfoRádiónak Kelemen Péter, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke..

A többi gyümölcs esetében az aszály okozta kiesést némiképp „kompenzálta”, hogy a tavaszi időszakban kevesebb volt a fagykár, például az őszi- és kajszibarack esetében jobb termésmennyiségeket takarítottak be a 2021-es évnél, dacára, hogy az öntözetlen ültetvényeket az aszály elég jelentősen „megtépázta”.
300-350 ezer tonnával, ami a 2021-es évihez képest 20 százalékos csökkenés. Meggyből 55-60 ezer tonna körüli eredmény lesz, 15 százalékkal alulmúlva az elmúlt év termését – hangzott el.
Ami a kajszi- és őszibarack terméshozamát illeti, bár a KSH még nem adta ki az idei évre vonatkozó adatokat, az már most kijelenthető, hogy a tavalyinál jóval mérsékeltebb idei fagykárok miatt mind a két faj esetében a 2021-es termést jóval 50 százalékkal meghaladó lesz az idei évi.
Szilvából – a fagy és az aszály eredőjeként – átlagos mennyiség várható, csakúgy mint a tavalyi évben.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés