Hirdetés
Kevés a konténer, drágult a szállítás és megjött a delta vírusváltozat, ezért is akadozik a kínai fokhagymaexport
A 2021-es év első 5 hónapjában Kína 635 ezer tonna friss és szárított fokhagymát exportált, ami 20 százalékkal marad el az előző év adatától. A visszaesés oka a rendelkezésre álló konténerek hiánya, a tengeri szállítási díjak jelentős drágulása, illetve a koronavírus-járvány miatti kikötőlezárások és késedelmek voltak. Magyarország évi 1000 tonna körüli mennyiségben importál fokhagymát, melynek 40-50 százaléka holland közvetítéssel hazánkba érkező kínai áru.
Kínában a fokhagyma ára a jelentős, belföldön maradt készletek miatt csökkent, míg a világpiaci ár májusban például 27 százalékkal emelkedett - írta a FruitVeB. Július végén heves esőzések sújtották Henan tartományt, amelyek a történelem eddigi legsúlyosabb áradásait okozták. Hivatalos adatok szerint több mint 14 millió embert érintettek a felhőszakadások, és több mint egymillió hektárnyi termésben keletkezett kár. Bár a fokhagymatermesztők óvintézkedéseket tettek, például sürgősségi betakarítást alkalmaztak és az árut megpróbálták magasan fekvő hűtőházakban tárolni a veszteségek minimalizálása érdekében, a kereskedelem és a szállítás teljes felfüggesztése mégis súlyos hatással volt a fokhagymaiparra.

A kínai fokhagymaexport változásainak további okai
Miután a fokhagymakereskedelem a napokig tartó teljes leállás után visszatért a normális kerékvágásba, rövid időn belül nagy mennyiségű fokhagyma özönlött a piacra. Ez pedig az árak csökkenését idézte elő. Az árvizeket követően Henan tartomány székhelyén, a 10 milliós Csengcsou városában kitört a koronavírus delta variánsa okozta újabb járványhullám. A kínai kormány azonnali intézkedéseket hozott. Szigorította a fertőtlenítési és karanténintézkedéseket. A pánikba esett fokhagymatermesztők úgy döntöttek, hogy nyomott áron is értékesítik a terményt, ami az árakat még tovább, 2,37-2,43 kínai jüan (220-225 Ft/kg) szintre csökkentette. Ez július végén Csingtaóból Rotterdamba szállítva (10 kilogrammos zsákokba csomagolva) 980-1100 USD/t árat jelentett (300-330 Ft/kg).
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés