Az Európai Unió végrehajtó szerve útvonalakat határozott meg a méhek és más beporzók számára, hogy zavartalanul repülhessenek Európa-szerte élelem és menedék után kutatva. A döntéshozók szerint erre van szükség, hogy megmentsék a növénytermesztés szempontjából létfontosságú rovarokat a kihalástól. Jelenleg minden tizedik méh- és pillangófajt, valamint minden harmadik zengőlégyfélét a kihalás veszélye fenyegeti a Reuters szerint.

A Napi.hu írta meg, hogy az Európai Unió által bemutatott hétéves terv a rovarok alapos megfigyelésére is iránymutatást ad a 27 tagállamban, hogy megállítsa a növények és a vadvirágok többségéhez nélkülözhetetlen beporzók populációjának csökkenését. A beporzó rovarokat többek között a gazdálkodási szokások változásai, a növényvédő szerekkel folytatott intenzív mezőgazdaság, a környezetszennyezés, az invazív idegen fajok jelenléte, a kórokozók és az éghajlatváltozás fenyegeti. A Reuters cikkét szemlézték.

Az Európai Unió végrehajtó szerve útvonalakat határozott meg a méhek és más beporzók számára, hogy zavartalanul repülhessenek Európa-szerte élelem és menedék után kutatva
Az Európai Unió végrehajtó szerve útvonalakat határozott meg a méhek és más beporzók számára, hogy zavartalanul repülhessenek Európa-szerte élelem és menedék után kutatva

Az Európai Parlamentnek és az Európai Tanácsnak előbb jóvá kell hagynia a tervet, majd az uniós tagokon a sor, hogy meghatározzák a beporzók visszaszorítását célzó intézkedéseket 2030-ig, ami az unió természetvédelmi törvénye alapján jogi követelmény lesz.

Korlátozzák a növényvédő szerek használatát

Az Európai Bizottság a peszticidek (növényvédő szerek) használatának mérséklését és a beporzók élőhelyeinek javítását is javasolta a mezőgazdasági és városi területeken, a testület pedig figyelemmel fogja kísérni a káros peszticidekre kiadott sürgősségi engedélyeket, és meg fogja tiltani a használatot ott, ahol az nem engedélyezett.

Franciaország például elvetette azt a tervét, hogy a cukorrépa-termelők számára engedélyezze egy olyan növényvédő szer használatát, amelyet a méhekre jelentett kockázatok miatt betiltottak, miután az Európai Unió bírósága ellenezte a tiltás feloldását.

A terv egy 2018-as kezdeményezés felülvizsgálata, amely a beporzók állományának hanyatlásával kapcsolatos ismeretek és a közvélemény figyelmének felkeltésére irányult. Az EU három, a méhekre nagy kockázatot jelentő neonikotinoid növényvédő szer használatát is korlátozta. 

A HVG még 2017-ben írta meg, hogy két vegyszergyártó, a Bayer és a Syngenta még 2014-ben kérte fel a brit CEH ökológiai és hidrológiai központot, hogy végezzen független szabadföldi vizsgálatokat két neonikotinoiddal. A kutatók ezekkel az anyagokkal kezelt repcét ültettek Angliában, Németországban és Magyarországon, majd monitorozták a közeli méheket. A kutatás 2,8 millió fontba került, és az eredmény nem egészen olyan lett, mint ahogy azt a gyáróriásoknál elképzelték. Kimutatták ugyanis, hogy a szer kifejezetten veszélyes, nem csak a méhekre, de más beporzókra (poszméhek, faliméhek) is.

Egy felülvizsgálat azonban megállapította, hogy a jelenlegi intézkedések nem elegendőek a beporzók visszaszorulásának megfordításához, ezért terveznek további intézkedéseket bevezetni - írták.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás