A létszólagos ellentmondás oka az, hogy a tranzit forgalom tovvábrra is engedélyezett: minden, Ukrajnából Magyarországra közúton és vasúton érkező gabonaszállítmány útját ellenőrzik és csak a tranzitforgalmú járműveket engedik át az országon.

Nobilis Márton, az élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára keddre virradó éjjel a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen megtekintette a szomszédos országból érkezett kukoricaszállítmány - a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakemberei által elvégzett - ellenőrzését, majd elmondta, a szállítmányból történt mintavétel után a kamiont leplombálják, és így folytatja útját Magyarországon át a rendeltetési helye felé. Valamennyi ilyen rakományú kamion útját az Elektronikus Közúti Áruforgalom-ellenőrző Rendszeren keresztül figyelemmel kísérik, illetve súlyellenőrzésekkel is követik az útját. Ezen keresztül látni fogják, hogy elhagyta-e szállítmány az országot; amennyiben nem, akkor megkeresik, hol pakolták le és ott fogják ellenőrizni.

Fotó: Pixabay

Az államtitkár emlékeztetett, a magyar kormány úgy döntött, hogy - a lengyel példát követve - nem engedélyezi az ukrán gabona, illetve más mezőgazdasági termékek behozatalát. A cél az, hogy az ukrán gabona ne árassza el a magyar mezőgazdaságot és az árak letörésével ne okozzon kárt a magyar gazdáknak. A hírek szerint az agrártárca dolgozik azon, hogy későbbiekben a tilalmat más ukrán élelmiszerekre is kiterjesszék. Egyébként a korábbi évekhez képest mára megtízszereződött az ukrán gabonabehozatal Magyarországra.

Nagy István agrárminiszter szombaton jelentette be, hogy Lengyelországhoz hasonlóan, átmeneti jelleggel megtiltja az Ukrajnából származó vagy onnan érkező gabona és olajosmagvak, valamint több más mezőgazdasági termék Magyarországra történő importálását. A tárcavezető szerint a jelenlegi piaci folyamatok folytatódása olyan komoly károkat okozna a magyar mezőgazdaság számára, hogy rendkívüli intézkedésekkel kell ezeknek gátat szabni. A Magyarországra történő behozatal korlátozása átmeneti jellegű és 2023. június 30-ig tart.

Forrás: Agrárminisztérium

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás