Erősen kifogásolható élelmiszerhigiéniai körülmények miatt a Hajdú-Bihar megyei Létavértesen függesztette fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal egy vágóhíd tevékenységét. Az azonnali hatályú intézkedést számos hiányosság, többek között a nagyfokú, általános takarítatlanság, az eszközfertőtlenítők, esetenként a mosdók működésképtelensége, valamint a megfelelő felkészültségű személyzet jelenlétét igazoló dokumentumok hiánya is indokolta.

Súlyosan megsértette a hatályos jogszabályi előírásokat az a Hajdú-Bihar megyei élelmiszer-előállító létesítmény, ahol februárban végeztek ellenőrzést a Nébih szakemberei. Az egység nagy részén erősen szennyezett környezet és eszközök fogadták az ellenőröket. A vágócsarnok fala, mennyezete koszos volt, a pacaltisztító helyiség padozatát, falait és az ott tárolt eszközöket vastag mészfelrakódás borította. A hasítófűrészre rászáradtak a húscafatok, az egyik kézmosóban több, erősen szennyezett kés és rozsdás felületű fűrész volt. A hűtőben elhanyagolt állapotban sorakoztak a ládák. Az udvari kerítés mellett fedetlen, repedt oldalfalú gyűjtőedényekben tárolták az állati melléktermékeket (szarvasmarhafejek, nyers juhbőrök), a földön szabadon hevert a nyers szarvasmarhabőr - írta a Nébih.

Súlyos élelmiszerhigiéniai jogsértések miatt Hajdú-Bihar megyében függesztette fel azonnal a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal egy vágóhíd működését - Fotó: Nébih
Súlyos élelmiszerhigiéniai jogsértések miatt Hajdú-Bihar megyében függesztette fel azonnal a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal egy vágóhíd működését - Fotó: Nébih

Szennyezett eszközök a vágóhíd területén

A felszerelés állapotáról sokat elárul, hogy az eszközfertőtlenítők nem működtek, eszközmosó pedig egyáltalán nem volt az üzem területén. Szintén kifogásolható állapotban voltak a dolgozók számára biztosított öltözők és mosdóhelyiségek. Helyenként a kézmosókban nem volt folyóvíz, máshol a csatornahálózatba nem kötötték be azt. Kézmosószert és papír kéztörlőt gyakorlatilag sehol sem helyeztek ki. A vállalkozás nem mutatta be a képesítéssel rendelkező vágóhídi állatjóléti tisztviselőre és a dolgozók állatvédelmi oktatására vonatkozó dokumentumokat sem. Márpedig megfelelő szakértelemmel rendelkező személyek hiányában nem garantálható, hogy a kábítás és a vágás során az állatoknak nem okoznak elkerülhető fájdalmat vagy szenvedést.

https://www.youtube.com/watch?v=Z_Q6Bb0tQ00

A Nébih a fent részletezett, súlyos élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette az üzem tevékenységét. Az egység kizárólag a hibák maradéktalan kijavítása után, a hatóság újabb, kedvező eredményű helyszíni szemléjét követően folytathatja tevékenységét. Az ügyben az eljárás és bírság megállapítása folyamatban van. A vállalkozás adatai elérhetőek a hivatal honlapján közzétett jogsértés listán, ide kattintva.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás