A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem már egészen kicsi kortól kezdi a jövő gazdáinak nevelését. A Kaposvári Campus Gyakorló Óvodája igen összetett pedagógiai programja nagy hangsúlyt fektet arra, hogy óvodásaik közvetlen kapcsolatba kerüljenek a növénytermesztéssel és az állattartással. Ennek jegyében hozták létre az óvodás korosztály számára az ökológiai megközelítéssel szervezett élményportát. A gyerekek kis vödrökben hordják a komposztot az ágyásokra, magokat ültetnek, palántáznak, locsolnak, betakarítanak, a zöldhulladékot pedig folyamatosan komposztálják.

„Az óvodás gyermek tanulásának, ismeretszerzésének egyik meghatározó, kulcsfontosságú motivációja az élmény, a cselekvő közreműködés, ezért van kiemelt jelentősége az óvodapedagógusokkal végzett játékos munkának. A gyermek aktív részvétele pozitív hatással bír tanulási képességeinek fejlődésére, mivel a 3-6 éves korosztály alapvető tanulási formája az utánzás, a felnőttek mintájának követése” – mondta Nagyné Zsilovics Tímea, az óvoda vezetője. Az élményporta ezt szem előtt tartva jött létre. A gyerekek itt egyedi és különleges lehetőségeket kapnak, melyek hozzájárulnak pozitív személyiségjegyeik kialakításhoz, valamint a fenntarthatóság és az állatvédelem pedagógiájának közvetítéséhez - írta az egyetem.

Korán kezdik a szakmát a legfiatalabb gazdászok Kaposváron, itt éppen a nyulakkal foglalkozik egy óvodás
Korán kezdik a szakmát a legfiatalabb gazdászok Kaposváron, itt éppen a nyulakkal foglalkozik egy óvodás

A részletek és a növények

​​​​​​A MATE jogelődje, a Szent István Egyetem 2020-ban az Innovációs és Technológiai Minisztérium jelentős anyagi támogatásával vásárolta meg az óvoda közvetlen szomszédságában található 250 m2 alapterületű ingatlant. Itt kertészkednek a kis gazdapalánták. Az óvoda 6 csoportja tizenkét magaságyást gondoz, mindegyiküknek egy kisebb és egy nagyobb ágyás áll rendelkezésére.

​​​​​Az ovisok növénytermesztési palettája széles. Egyebek között salátát, retket, hagymaféléket, zöldborsót, paprikát, paradicsomot, padlizsánt, tökféléket, napraforgót, burgonyát, káposztaféléket és szamócát takaríthatnak be. Nagy területen termesztenek málnát és ribizlit, valamint fűszerkertet is ápolnak. A gyerekek kis vödrökben hordják a komposztot az ágyásokra, magokat ültetnek, palántáznak, locsolnak, betakarítanak, a zöldhulladékot pedig folyamatosan komposztálják - közölték.

Mindez lehetővé teszi a gyermekek számára az életkoruknak megfelelő ismerkedést 

  • a kerti munkákkal, 
  • a kerti eszközökkel, 
  • a növényekkel, 
  • a hasznos növénytársításokkal, 
  • a gyomlálással, 
  • a növénygondozással, 
  • a locsolás fontosságával, 
  • a betakarítás menetével, illetve 
  • a megtermelt zöldségek és gyümölcsök feldolgozási lehetőségeivel. 

Amit megtermesztenek a gyerekek, azt nyersen vagy főtt étel formájában meg is eszik. Rendszeren készítenek az óvónőkkel együtt gyümölcssalátát vagy kockáznak fel zöldségeket, hogy aztán el is ropogtassák azokat.

​​​​​A növények mellett állatokról is gondoskodnak az óvodások. A nyulakat zabbal és szénával etetik, a tyúkok elé pedig búzát szórnak. Az állatokat heti váltásban gondozzák a csoportok, emellett pedig bármikor odamehetnek hozzájuk és megnézhetik őket.

Élményporta jó gyakorlat

Az óvoda 2023-ban „Élményporta” elnevezésű jó gyakorlatával sikeresen pályázott és nyerte el „Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye” címet. A címmel járó feladat, hogy a térség oktatási-nevelési intézményeinek az óvoda bemutathatja a náluk folyó tevékenységeket, így nyújtva mintát, ötletet és információt. 

„Célunk, hogy a 3-7 éves gyermekekben alakuljanak ki a fenntarthatósághoz, a környezet megóvásához nélkülözhetetlen alapvető szokások. Tanulják meg környezetük védelmét, értékeinek megőrzését, szeretetét, vegyenek észre ökológiai összefüggéseket” – mondta Nagyné Zsilovics Tímea.

Ily módon a MATE Kaposvári Campusának gyakorló óvodája úttörő feladatot tölthet be a jövő mezőgazdászainak kinevelésében. Az intézmény tevékenysége meghatározó lehet azon gyerekek életében, akik ilyen korán felelős kis gazdaként munkálkodnak nap mint nap, és közvetlenül élvezik munkájuk gyümölcsét - fogalmaztak.

Az intézmény a MATE Kaposvári Campus Gyakorló Óvodájaként két alapvető funkciót tölt be:

  1. A köznevelési rendszer intézményeként az óvodáskorú gyermekek sokoldalú, harmonikus fejlődését biztosító, óvó-védő, szociális és személyiségfejlesztő funkciót.
  2. A Kaposvári Campus gyakorlóintézményeként elsősorban az óvodapedagógus hallgatók gyakorlati munkára való felkészítését. Emellett az egyéb alapképzésekhez is (tanító, gyógypedagógus, csecsemő-és kisgyermekgondozó) hospitálási lehetőséget biztosít.

E feladatok ellátásához az intézményben hat, vegyes életkorú gyermekcsoport működik.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás