A világjárvány óta egyre népszerűbb sport Magyarországon a horgászat, mára az egyik legkedveltebb szabadidős tevékenység lett. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy évről-évre jelentős mértékben növekszik a regisztrált horgászok létszáma, ma már a teljes lakosság több mint hét százaléka rendelkezik horgászengedéllyel. Viszont az erőteljes inflációs hatás a halgazdálkodási ágazatot sem kímélte.

Néhány kivételtől eltekintve (például a Mohosz hasznosításában lévő a Velencei-tó esetében, ahol a nehéz körülmények miatt immár 10. éve nem történt áremelés, így ez a vízterület kínálja idén az egyik legkedvezőbb árú horgászati lehetőséget az országban), a halgazdálkodási hasznosítók is kénytelenek voltak emelni a területi jegyáraikat, jellemzően 15-35%-kal.

Az állami horgászjegy és fogási napló összevont díja, valamint az Egységes Szövetségi Hozzájárulás (ESZH) díja egyaránt 5500 forintra emelkedett idén
Az állami horgászjegy és fogási napló összevont díja, valamint az Egységes Szövetségi Hozzájárulás (ESZH) díja egyaránt 5500 forintra emelkedett idén (Fotó: Pixabay)

Hányan rendelkeznek jelenleg horgászengedéllyel? Hogyan oszlik meg a nemek aránya? Milyen árakra számíthatunk az idei szezonban? A HelloVidék kérdéseire a Magyar Országos Horgász Szövetség főigazgatója, Dr. Dérer István válaszolt.

Eddig mintegy 870 000 fő regisztrált horgászként a Horinfo szakrendszerben – mondta Dr. Dérer István. A regisztrált horgászok közül 2022-ben mintegy 560 ezer fő rendelkezett érvényes állami horgászjeggyel mint horgász alapokmánnyal. Kapcsolódó adat, hogy 2022-ben mintegy 25 ezren tettek sikeres állami horgászvizsgát ingyenesen hazánkban.

Eloszlás nemek és életkor szerint

A horgászok nemek szerinti eloszlásának tekintetében, a gyermekeket is beleértve a férfiak vannak többségben (88%), ugyanakkor egyre növekszik a női horgászok száma és aránya, jelenleg több mint 100 ezren vannak. A koreloszlás szerint a gyermekhorgászok 80 ezren (3-14 éves korig), az ifjúsági horgászok mintegy 15 ezren (14-18 között), a felnőttek pedig közel 430 ezren (18 év felettiek) voltak tavaly. Rajtuk kívül, kormegosztás nélkül közel 20 ezer külföldi horgász és 14 ezer fő turista állami horgászjegyet kiváltó „alkalmi” horgász volt tavaly.

A tavalyi nyilvántartások szerint összesen 1217 horgászegyesület működött az országban, a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületek száma 2338 volt.

Regisztráció, horgászkártya

A horgászati árakra vonatkozó kérdésre válaszolva Dr. Dérer István elmondta, hogy annak, aki Magyarországon horgászni szeretne, először regisztrálnia kell a Horinfo szakrendszerben. Ezt online a https://horgaszjegy.hu honlapon vagy személyesen a forgalmazói pontok egyikén lehet megtenni.

A regisztrációs folyamat lezárása után kerülhet sor a Magyar Horgászkártya igénylésére. A sikeres regisztrációt követően csak annak nem kell horgászkártyát is igényelnie, aki az adott naptári év december 31-ig nem tölti be a 15. életévét, külföldi állampolgár, vagy a 90 napig érvényes turista állami horgászjeggyel szeretne horgászni. Mindenki más számára a horgászkártya kötelező horgászokmány, amelyet a horgásznak a horgászatkor magánál kell tartania. Ennek legfőbb funkciója a horgászinformációs rendszerben való azonosítás.

A horgászkártya igénylésének díja az ötéves érvényességi időre jelenleg változatlanul 2200 forint. A Magyar Horgászkártya 2019. január 1-jét követően váltotta ki a korábbi papír alapú horgászigazolványt, majd a kapcsolódó szövetségi elektronikus alkalmazásokkal fokozatosan egyszerűbbé és gyorsabbá, valamint átláthatóbbá teszi az ügyintézést és az adminisztrációt, így az állami és a területi horgászjegyek kiadását is. A horgászkártya mögötti nyilvántartás segítségével fokozatosan az összes eddigi többi papír alapú horgászokmány és dokumentum kiválthatóvá válik.

Az állami horgászjegy és fogási napló összevont díja, valamint az Egységes Szövetségi Hozzájárulás (ESZH) díja egyaránt 5500 forintra emelkedett idén.

E díjak megfizetése alól továbbra is mentesül minden gyermek, értelmi fogyatékos, az állapotát igazoló okmányokat benyújtó mozgásszervi vagy hallási fogyatékos, vak vagy gyengénlátó, illetve minden 70. életévét betöltött személy. Ők mintegy 120 000 főt képviselnek, és nekik továbbra is csak a fogási napló 500 forintos díját kell megfizetniük.

Aki késik, emelt árat fizet

A fogási naplót késve (2023. február 28. napját követően) vagy nem megfelelően kitöltött állapotban leadó, illetve le nem adó horgászok az új állami horgászjegyet csak emelt áron válthatják ki. Ez a felnőtt horgászok esetében 10 500 forintos (az állami jegy kétszerese és a fogási napló díja) összeget jelent. Az erőteljes inflációs hatás és az áremelkedések a halgazdálkodási ágazatot sem kímélték, így néhány kivételtől eltekintve a halgazdálkodási hasznosítók is kénytelenek voltak emelni a területi jegyáraikat, jellemzően 15-35%-kal.

A MOHOSZ által kiadott felnőtt, teljes árú összevont területi jegyek közül a több mint 100 vízterületre érvényes országos viszonylatú 98 ezer, a hazai Duna-szakaszokra és a Dunába befolyó vizekre érvényes 64 ezer, a hazai Tisza-szakaszokra és a Tiszába befolyó vizekre szóló pedig 69 ezer forintba kerül (a teljes jegylista itt található) A gyermekek részére továbbra is kiváltható éves országos területi jegy – amely még a felnőtt jegyeknél is több vízterületre érvényes –, ez jelentős kedvezménnyel, mindössze 3000 forintba kerül.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás