Forgalomba hozatali engedélyt kapott és már a kereskedelemben is elérhető a Debreceni Egyetem kutatóinak felfedezése, egy különleges tulajdonságokkal rendelkező biostimulátor. Ehhez a magyar kutatók egészséges növényekből két gombatörzset izoláltak, amelyek endofitonok lévén együtt tudnak élni a növénnyel, és jótékony hatást fejtenek ki a szövetekben. A biostimulátor hatékonyságával kapcsolatban öt éve végeznek szabadföldi kísérleteket, ezek bizonyítják az eredményességét, a mintákban kimutathatók a készítmény pozitív hatásai.

Karaffa Erzsébet, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Élelmiszertudományi Intézetének egyetemi tanára és Kovács Csilla, a DE Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Újfehértói Kutatóintézet Gyümölcstermesztési, Fajtafenntartási és Génmegőrzési Osztályának vezetője 2015-ben kezdte meg kutatását a Tokaji borré­gióban. A vizsgálatok eredménye, a Tricho Immun biostimulátor a piacon egyedülálló termék, Európában jelenleg nincs forgalomban hasonló növénykondicionáló készítmény - számolt be a részletekről az Unideb, a Debreceni Egyetem weboldala.

Karaffa Erzsébet, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Élelmiszertudományi Intézetének egyetemi tanára és Kovács Csilla, a DE Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Újfehértói Kutatóintézet Gyümölcstermesztési, Fajtafenntartási és Génmegőrzési Osztályának vezetője - Fotó: www.unideb.hu
Karaffa Erzsébet, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Élelmiszertudományi Intézetének egyetemi tanára és Kovács Csilla, a DE Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Újfehértói Kutatóintézet Gyümölcstermesztési, Fajtafenntartási és Génmegőrzési Osztályának vezetője - Fotó: www.unideb.hu

Kovács Csilla a PhD-munkája során hét éve kezdett mikrobákat kimutatni tokaji szőlőkből. Ott talált néhány jól fejlődő tőkét a sok fertőzött között, és azokból izolált két Trichodermát, amelyek a Tricho Immun meghatározó elemei. A szántóföldi növényeknél, valamint a gyümölcsösösökben végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy a kondicionáló hatására egyebek mellett a lombnövekedés, a terméshozam, valamint a cukortartalom emelkedése elérheti az 5-15 százalékot.

Magyar szabadalom Tokajból

A termék védelmet nyújt a biotikus és az abiotikus stresszel szemben egyaránt, fokozza a növény immunitását úgynevezett növényi probiotikumként a kórokozó gombafajokkal szemben, továbbá megakadályozza az esetleges sérüléseken történő bejutásukat, sebzáró képességének köszönhetően pedig a felületek felülfertőződését. Egyelőre biostimulátorként kapott engedélyt, de biofungicidnek is tekinthető, mert in vitro tökéletes hatást ér el a virágfertőző moníliával és a meggy antraknózisát okozó gombával szemben. A gyakorlati tapasztalatok szerint pedig visszaszorítja almában a varasodást és a nektriás ágrákot. Ez annak köszönhető, hogy a Trichoderma-fajok hiperparazita gombák, amelyek a kórokozó gombákon élősködnek. Metszés után hektáronként egy kilogrammos adagban kipermetezve a készítményt, a Trichodermák bejutnak a fás szövetekbe és ott csúcsi és gyökérirányba is mozognak, oda jutnak, ahol táplálékot találnak.

Eredetileg szőlőben a mind súlyosabb gondokat okozó fás betegségek ellen akartak kifejleszteni egy gyógyhatású készítményt, a lehetőségek azonban nem korlátozódnak a szőlőre. A hiperparazita gomba nagyon gyorsan szaporodik, főként hűvösebb időben, ezért alkalmas a metszés utáni kijuttatásra. Rézzel együtt adagolható, de a kén nagyon visszafogja a szaporodását, és további kísérletek folynak más gombaölő szerekkel is - mondta Kovács Csilla. 

Karaffa Erzsébet, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Élelmiszertudományi Intézetének egyetemi tanára és Kovács Csilla, a DE Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Újfehértói Kutatóintézet Gyümölcstermesztési, Fajtafenntartási és Génmegőrzési Osztályának vezetője a laboratóriumban - Fotó: www.unideb.hu
Karaffa Erzsébet, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Élelmiszertudományi Intézetének egyetemi tanára és Kovács Csilla, a DE Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Újfehértói Kutatóintézet Gyümölcstermesztési, Fajtafenntartási és Génmegőrzési Osztályának vezetője a laboratóriumban - Fotó: www.unideb.hu

A gyakorlatban is hasznos egyetemi kutatási eredmények: biostimulátor lett a felfedezésből

A Debreceni Egyetem úttörő szerepet tölt be a hazai technológiatranszfer- programok kidolgozásában, a magyar egyetemek közül elsőként indított Proof of Concept programot az intézményben keletkezett kutatási eredmények hasznosítására. Bene Tamás, az egyetemi Kutatáshasznosítási és Technológiatranszfer Központ vezetője szerint az egyetem fontos célja, hogy a kutatási eredmények ne csak tudományos publikációk, hanem konkrét termékek és szolgáltatások formájában is megjelenjenek és hasznosuljanak. Ezt a folyamatot támogatja az UD-IMPACT program, mely a Debreceni Egyetem Innovációs Alap (DEINA) finanszírozásával valósul meg.

A Tricho Immun az első olyan piaci termék, mely így jutott el a technológiatranszfer fázisába. A szentendrei Danuba Kft.-vel született licenciamegállapodás értelmében a hazai cég vezetheti piacra a terméket. A Danuba környezetkímélő- és biokészítményeket, tápanyagokat forgalmaz, termékei jelentős részét külföldről szerzi be. Zajácz István ügyvezető ezért is örült annak, hogy itthon ilyen minőségű Trichodermát találtak. Ezeknek a gombáknak a jótékony hatása közismert, azonban a Karaffa Erzsébet és Kovács Csilla által leírt fajok hatása és eredményei Európában, sőt világszerte is egyedülállóak.

A Tricho Immun már kiskereskedelmi forgalomban is megvásárolható. A Danuba Kft. 100 grammos kiszerelésben is elérhetővé tette a fogyasztók számára a Debreceni Egyetem kutatói által elért tudományos eredményeken alapuló terméket - írták a magyar felfedezésről.

A különleges Trichoderma törzsek molekuláris markerekkel történő pontos azonosítása

Trichoderma törzseink pontos faji azonosítását a megfelelő molekuláris markerekkel (ITS, tef1) végeztük el. Ennek alapján a Harzianum csoporton belül a Trichoderma afroharzianum (TR04) és a Trichoderma simmonsii (TR05) fajba tartoznak - írták a kutatás részleteiről.

Így írták le a kutatók a kísérleti eredményeket:

"Az általunk alkalmazandó gombatörzsek szabadföldi kísérletekben, különböző alkalmazásokkal képesek voltak kolonizálni szőlő esetében az idősebb növények kordonkarját, az oltványokat (alany és nemes részt egyaránt), a gyökereket, valamint a gyökérkezelést követően a teljes fás/lágy növényi szöveteket. In vivo kísérletekben igazoltuk, hogy a törzsek képesek számos kultúrában (alma, szőlő, szántóföldi növények) fennmaradni, később is visszaizolálhatók" - írták.

"Kimutattuk, hogy a törzsekkel kezelt, tőkebetegség (Grapevine Trunk Disease – GTD) tüneteit mutató szőlőnövényeken a kezelés hatására a vegetatív szerveken a betegség jellegzetes tünetei csökkentek, vagyis a kezelés hatása kuratív volt. Ezt a hatást támasztja alá az a vizsgálatunk is, amelyben a kezelt, eltérő fajtájú szőlőnövények kórokozó gombákat is tartalmazó, nekrotikus fás szövetéből is kimutattuk a kezelés során alkalmazott törzseket. Törzseink nem csupán a felszínen, a metszési sebek felületén képesek kiszorítani a kórokozó gombákat, hanem a fás szövet belsejében is. A Trichoderma kezelés hosszútávon képes biztosítani a tünetek kezelését, a kórokozó fajok pusztítását, kontrollját" - foglalták össze a magyar kutatóhölgyek a biostimulátor alapját képező gombák hatásait.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás