A RestPoll projekt célja a beporzók élőhelyeinek tartós helyreállítása és összekapcsolása Európában. A program a Freiburgi Egyetem (Universität Freiburg) vezetésével 2023 októberében kezdődött és négy évig tart. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Piross Sándor és Demeter Imre tudományos munkatársak vezetésével a projekt hazai kutatási tevékenységeit irányítja. A kutatások a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területein zajlanak a következő években. 

A Restpoll célja, hogy a társadalom számára hatékony eszközöket biztosítson a vadon élő beporzók számcsökkenésének megfordításához, és Európát a beporzók védelmének terén globális vezető szerephez juttassa - írta a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont.

A RestPoll projekt célja a beporzók élőhelyeinek tartós helyreállítása és összekapcsolása Európában, a programban két magyar kutató is részt vesz
A RestPoll projekt célja a beporzók élőhelyeinek tartós helyreállítása és összekapcsolása Európában, a programban két magyar kutató is részt vesz

A beporzók élőhelyeinek helyreállítása

A beporzók és az általuk nyújtott beporzási ökoszisztéma-szolgáltatás csökkenésének ellensúlyozásához fontos a virágzó élőhelyek és fészkelőhelyeik helyreállítása. Védelmük nem csak a biológiai sokféleség, hanem a mezőgazdasági terméshozamok és az élelmiszerbiztonság szempontjából is fontos.

A RestPoll a gazdálkodóktól kezdve a kormányokig minden érintett féllel együttműködve arra összpontosít, hogy hatékony intézkedéseket és ágazatközi megközelítéseket alkalmazzon a beporzók és ökoszisztéma-szolgáltatásaik helyreállítása érdekében. A program központi eleme a beporzó élőhelyek helyreállítását célzó esettanulmányi területek és „Élő Laboratóriumok” hálózatának (Living Labs) létrehozása. 

A RestPoll konzorcium tizenhat ország szakértelmét egyesíti. A projektpartnerek egy szakértő, szenvedélyes és kreatív csapatban fognak össze, melyet természet- és társadalomtudósok, huszonhárom kutatóintézet, egy civil szervezet, három vállalat, három minisztérium és egy nemzeti park képviselői alkotnak. A projekt különböző társadalmi, ökológiai és politikai szinteken újonnan kidolgozott részvételi módszerekkel vonja be az élelmiszer-ellátási lánc résztvevőit.

Projektindító találkozó Lundban, Svédországban

Az első találkozót, amelyen minden projektpartner részt vett, 2023. november 28-án és 29-én tartották a svédországi Lundban. A találkozón lehetőség nyílt a projekt résztvevői számára, hogy személyesen vitathassák meg, hogyan érhetik el a projekt ambiciózus céljait. A projektpartnerek áttekintést adtak az egyes munkacsomagokról, és megbeszéléseket tartottak az adatgyűjtéssel és a szakpolitikák kialakításával kapcsolatos egyes témákban.

Alexandra-Maria Klein a projekt főkoordinátora, a Lundi Egyetem vendégprofesszora is nagy izgalommal várta a többszereplős rehabilitációs projekt elindítását.

„A projekt Európa-szerte támogatni fogja a földhasználat átalakítását a biológiai sokféleséget támogató és termékeny tájak irányába” - mondta.

A RestPoll weboldal elindítása

A lundi projektindító rendezvényen elindult a projekt honlapja is: www.restpoll.eu. A weboldal ösztönzi a tapasztalatcserét, fontos háttéradatokat és friss híreket nyújt a projektről, bemutatja annak további terveit és elért mérföldköveit. A projekt az Európai Unió Horizont Európa keretprogramja által a 101082102 számú támogatási megállapodás keretében kapott támogatást.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás