Hirdetés
Májusig már alig csökken az óbúza ára, gyorsítanak az ukránok
A piaci szereplők többsége arra vár, hogyan reagálnak a nagy importőrök az orosz búza drágulására. Az új termés idén sokkal jobb kezdő pozícióból indul Nyugat-Európában, mint tavaly: indul a kitárolás. Magyarországon vetései alapvetően szép állapotban vannak, kivéve azokat, amelyek a belvíz hatásait szenvedték vagy szenvedik el. Az ősszel kieső területek miatt az ország egészén idén kevesebb kenyérgabonát takaríthatnak be a hazai gazdák. Franciaországban a búzaállományok 87 százaléka jó, vagy kiváló állapotban volt. Ez lefelé mozdította el az új búza árát.
A Mezőhír számolt be róla, hogy az óbúza ára körül is várható változás. A cikk szerint az európai kereskedők egyelőre azt várják, hogy az importáló országok reagáljanak az orosz búzára kivetett vámok március 1-i, másodszori megemelésére. Ez várhatóan helyzetbe hozza az európai kenyérgabonát a nemzetközi piacon. Azonban Egyiptom, Szaúd-Arábia és Algéria egyelőre nem írt ki újabb beszerzési pályázatot. Ez a tény és az új búza remek állapota az oka annak, hogy a párizsi tőzsde is lefelé korrigálással zárt február végén. A malmi búza tőzsdei ára májusi határidőre tonnánként két euróval csökkenve 229,5 euróra, azaz 83 ezer forintra mérséklődött. Ez még mindig 70 ezer forintos hazai telephelyi árat jelent és a február végi szinttől tonnánként mintegy ezer forinttal marad el. A kitárolás azonban ilyenkor már el szokott kezdődni. Az írás szerint a szántóföldi növénytermesztők elegendő pénzzel rendelkeznek a szezonindításhoz, és felteszi a kérdést, hogy minek kell tartogatni olyan valamit, ami lassan, de biztosan veszít az értékéből?

Az ukránok búzaexportja
Eközben Ukrajna felgyorsította a búza exportját, és február végén 305 ezer tonnát szállított ki az országból. A szezonban addig eladott 13,6 millió tonna viszont még mindig 17 százalékkal elmarad a 2020-ban ilyenkor jegyzett mennyiségtől. Március elsejétől Ukrajnában a mezőgazdasági termékek áfakulcsa 20-ról 14 százalékra csökkent, ami az exportárakban is 6 százalékos mérséklődést okozott. Ennek következtében az óbúza most tonnánként 82-93 ezer forintnak megfelelő összeget ér. Ez az ár pedig versenyképes a nyugat-európaival - írták.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés