Szándéknyilatkozatot írt alá Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) megbízott rektora és a Digitális jólét program (DJP) szakmai vezetője a digitalizáció agrár- és logisztikai területein való együttműködésről. Gál András Levente szerint a DJP az elmúlt időszakban már eredményes együttműködést valósított meg a jogelőd Szent István Egyetemmel a kormány által 2019-ben elfogadott Magyarország digitális agrár stratégiájának (DAS) kidolgozása, annak végrehajtása, valamint Kárpát-medencei és nemzetközi kiterjesztése kapcsán.

Az MTI számolt be róla, hogy a szakmai vezető szerint mára egyértelmű lett, hogy a 21. század digitális gazdaságának - ezen belül a digitális agráriumnak is üzemanyaga az adat. Ezért a megállapodás egyik fontos eleme az adatvezérelt agrárium fejlesztése, amelynek érdekében a DJP és a MATE közös szakmai műhelyt is létrehoz. A műhely tevékenységének részleteit a hamarosan a kormány elé kerülő új adatvagyon törvény elfogadását követően fektetik le. 

Szándéknyilatkozatot írt alá Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) megbízott rektora és a Digitális jólét program (DJP) szakmai vezetője a digitalizáció agrár- és logisztikai területein való együttműködésről
Szándéknyilatkozatot írt alá a digitalizáció agrár- és logisztikai területein való együttműködésről a MATE és a DJP vezetője

A megállapodás értelmében a felek együttműködnek a kutatás-fejlesztési projektek, szakdolgozatok, doktori kutatási témák készítésében, valamint a drónok és az 5G agrárágazati felhasználásának fejlesztésében. 

Logisztika, szakemberképzés, élelmiszergazdasági adatközpont

Gál András Levente arról is beszélt, hogy a DJP és a MATE sajátos módon azonban nemcsak az agrárium, de a logisztika területén is együttműködést tervez. Ezek elsősorban a szakemberképzés és a kutatások lesznek. Gyuricza Csaba azt emelte ki, hogy a DJP-vel kötött megállapodás eredményeként összefogják azt a tudást és szakismeretet, amely a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen rendszerszinten is rendelkezésre áll. Ennek következtében egy Élelmiszergazdasági Adatközpontot hoznak létre, amely támogatja a Digitális jólét programot az új tudás transzformációjában. A DJP-vel kötött megállapodás hozzájárul Magyarország agrárdigitalizációjának sikeréhez, segítve a hazai mezőgazdaság és vidék fejlődését - közölte.

Szándéknyilatkozatot írt alá Gyuricza Csaba (jobbra), a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) megbízott rektora és a Digitális jólét program (DJP) szakmai vezetője a digitalizáció agrár- és logisztikai területein való együttműködésről - Fotó: MATE
Szándéknyilatkozatot írt alá Gyuricza Csaba (jobbra), a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) megbízott rektora és a Digitális jólét program (DJP) szakmai vezetője a digitalizáció agrár- és logisztikai területein való együttműködésről - Fotó: MATE

Átalakuló agrárium

Gyuricza Csaba szerint az elmúlt két évtizedben a világ mezőgazdasága teljesen átalakult, olyan fejlődés zajlott le, amelyre korábban, a megelőző 100 esztendőben nem volt példa. Mára az agrárium fejlődésének mozgatórugója a szakmai és az informatikai tudás szimbiózisa, amelyhez elsősorban adatokra van szükség. Éppen ezért fontos, hogy ezeket az adatokat és információkat rendszerezetten fogjuk össze. A MATE rektora úgy vélekedett, hogy ma az egész mezőgazdaság – a világban, de Magyarországon is – arról szól, hogyan lehet minél több adatot összegyűjteni, és ezeket szintetizálva egy olyan tudásra szert tenni, amely segít abban, hogy a mezőgazdaság valóban csúcstechnológiai ágazattá válhasson. A DJP-vel kötött megállapodás hozzájárul Magyarország agrárdigitalizációjának sikeréhez, segítve a hazai mezőgazdaság és vidék fejlődését.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás