Elkezdődött a drágulás az állati termékeknél az elmúlt hetekben, ráadásul a kormány által bevezetett gabonakiviteli tilalom nyomán a kukorica és a búza ára is csökkent. Így lassan a legnagyobb bajban lévő sertéságazat is erőre kaphat. A fogyasztóknak azonban fel kell készülniük arra, hogy még a mostaninál is jóval magasabb élelmiszerárak jöhetnek a boltokba.

Már most érezhető a hatása az árak hazai alakulásában annak, hogy a kormány exporttilalmat vezetett be a gabonapiacon. Míg körülbelül egy-két hete egy tonna kukorica még 110 ezer forintért cserélt gazdát, most százezer forint körül alakulnak az árak. A búzánál pedig még látványosabb az áresés, a március eleji 124-125 ezer forintos tonnánkénti ár 110 ezer forintra mérséklődött - mondta a Magyar Nemzetnek Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója.

Az árak már a múlt évben is csúcsra törtek, az orosz-ukrán konfliktus azonban újabb lökést adott a drágulásnak
Az árak már a múlt évben is csúcsra törtek, az orosz-ukrán konfliktus azonban újabb lökést adott a drágulásnak (Fotó: Pixabay)

Az árak már a múlt évben is csúcsra törtek, az orosz-ukrán konfliktus azonban újabb lökést adott a drágulásnak – írta az agrarszektor.hu. Az exportstop bevezetésével ez mérsékelhető, s így időt nyerhetnek az állattenyésztők is. Így az állati termékek ára követni tudja a takarmánypiacon bekövetkező drágulást – közölte a takarmánygyártó cég vezetője.

Sem napraforgómag, sem repce nem érhető el az országban

Kulik Zoltán szerint van elegendő gabona az országban, a tavalyi nagyon gyenge kukoricatermés ellenére bőven van belőle a magtárakban. A búzánál sem kell hiánytól tartani, az olajnövények esetében azonban már más a helyzet, a szakember szerint ugyanis sem napraforgómag, sem repce nem érhető el az országban.

Az extrahált napraforgódara ára jelentősen nőtt az elmúlt napokban. A hazai takarmánygyártók azonban még a magas árak ellenére sem tudnak hozzájutni ehhez az alapanyaghoz. Ennek oka főként az, hogy az Európai Unió rendkívüli mértékben függ az orosz és az ukrán napraforgótól.

Nem csoda, hogy a napraforgó piacán őrült tempóban emelkednek az árak. Még el sem vetettük a napraforgót, de már most bőven 280 ezer forint felett van az új napraforgómag tonnánkénti ára.

 Összehasonlításként tavaly – amikor szintén magasak voltak az árak – 120-140 ezer forintot kértek érte. A gabonapiacot most az fogja meghatározni, hogy ha a háború elhúzódik, akkor nagy valószínűséggel a vetőgépek helyett tankok masíroznak majd az ukrán földeken.

Ha áprilisig nem tudják elvetni a napraforgót az ukrán gazdák, akkor a következő szezonnak is annyi
Ha áprilisig nem tudják elvetni a napraforgót az ukrán gazdák, akkor a következő szezonnak is annyi (Fotó: Pixabay)

A következő napraforgószezonnak is annyi?

Ha pedig áprilisig nem tudják elvetni a napraforgót az ukrán gazdák, akkor a következő szezonnak is annyi. S persze az is kérdéses, hogy ebben a helyzetben mi lesz az ősszel elvetett repcével és búzával. Ahogyan azt sem tudni, hogy a multinacionális feldolgozóüzemekben a konfliktus lezárultával vissza tudnak-e állni a termelésre – mutatott rá Kulik Zoltán. Elmondta azt is, hogy a hazai takarmányipart – s ezzel együtt az állattenyésztőket – mind­emellett a fehérjenövények drágulása is sújtja. Bár az elmúlt évben a szója esetében sikerült megúszni a nagyobb áremelkedést, az idén ebben a szegmensben is komoly drágulás kezdődött.

Sokkal többet fogunk élelmiszerre költeni, mint eddig

Az állattenyésztőket – elsősorban a sertéságazatban – gyakorlatilag a csőd szélére sodorta, hogy a rendkívüli mértékben megnövekedett takarmányköltségek ellenére nem tudták emelni a termé­keik árát.

 Az elmúlt hetekben azonban már a sertéstartók számára is felcsillant a remény. Fél évnyi késéssel ugyan, de megkezdődött az áremelkedés. Míg az élő sertésért három hete még csak 340 forintot fizettek a vágóhidak, ma már a kilónkénti ár eléri az 500 forintot –jegyezte meg. 

Hozzátette, ez még mindig veszteséget jelent a termelőknek, a jelenlegi költségszintek mellett 600 forintos élősertés-árra lenne szükség. Habár attól nem kell félnünk, hogy nem lesz elég élelmiszer az országban, hosszabb távon azonban be kell rendezkednünk arra, hogy a nettó keresetünkből sokkal többet fogunk élelmiszerre költeni, mint eddig.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás