A megelőzés a legfontosabb a madárinfluenza esetében, mert a fertőzés igazolásakor már csak az állatállomány megsemmisítése következhet. Az elmúlt évek eseteihez kapcsolódóan az illetékes hatóságok és az Agrárminisztérium szakemberei többször is figyelmeztették az állattartó gazdákat a teendőkre. Mivel az utóbbi időben több magyarországi telepen is kimutatták a fertőzést, érdemes összefoglalni, mit lehet tenni a hatékony megelőzés érdekében.

Az Agrárszektor írta meg, hogy a Nébih korábban többször is kiemelte, hogy jelenleg a madárinfluenza elleni védekezés egyetlen módja a járványvédelmi intézkedések szigorú és következetes betartása. A szakemberek szerint az eddigi járványok tapasztalatai azt mutatják, hogy bár az ehhez szükséges tárgyi feltételek a legtöbb telepen rendelkezésre állnak, azonban azt nem minden esetben működtetik napi szinten. Érdemes jobban odafigyelni a megelőzés módszereire.

A megelőzés a legfontosabb a madárinfluenza esetében, mert a fertőzés igazolásakor már csak az állatállomány megsemmisítése következhet
A megelőzés a legfontosabb a madárinfluenza esetében, mert a fertőzés igazolásakor már csak az állatállomány megsemmisítése következhet

Nem szabad könnyen venni a védekezést, mert a meglévő előírások csak akkor érnek valamit, ha valóban következetesen alkalmazzák azokat. Az előírások betartása újra aktuálissá vált, hiszen ismét több helyen tűnt fel baromfitartó telepeken a nagy gazdasági kárral fenyegető madárinfluenza betegség. 

Az alapok

A baromfitartó telepet kerítéssel kell körbevenni, amelynek legalább 50 centiméter magasnak és folytonosnak kell lennie. Kiemelt szerep jut a fertőtlenítésnek is, amelyet csak engedélyezett hatóanyaggal, illetve termékkel szabad elvégezni.

Fontos a folyamatos és okszerű fertőtlenítés. Nem maradhat el a dolgozók csizmáinak kezelése sem. Erre az elfolyást megakadályozó fertőtlenítő oldatos taposót javasolnak a szakértők, és lényeges az is, hogy a kézfertőtlenítéshez is kell oldatos edényt biztosítani.

Az is kiemelten fontos, hogy a vírust éppúgy behurcolhatja az állatgondozó, mint a gazdasági igazgató vagy a tulajdonos is, vagyis az előírásokat mindenkinek be kell tartania a telepen. Ez természetesen vonatkozik a látogatókra is, és a telepre belépőknek minden esetben át kell öltözniük.

A zárt víz- és takarmánytárolás

A takarmányt úgy kell tárolni, hogy az ne legyen terített asztal vadmadaraknak vagy rágcsálóknak, vagyis zárt, fedett helyről, ellenőrzött körülmények között kell adagolni. Ugyanez vonatkozik a vízre is, amelyet zárt tárolóban kell tartani és vezetékben kell eljuttatni az állományhoz. Természetesen az itatáshoz ivóvíz minőségű vizet kell használni, ellenkező esetben akár a szigorúan elzárt vízzel is megfertőzhető az állomány. A szakértők fontosnak tartják azt is, hogy szükség esetén valamennyi állat bezárható legyen, amely nagyon hatékonyan védi az állományt, bár az igaz, hogy ez több gazdaság esetében is nehezen oldható meg - írták.

Mit tehetünk a madárinfluenza ellen?

A betegséghez és a védekezéshez kapcsolódó ismereteket a Nébih gyűjtötte össze, itt sok részletet lehet megtudni a teendőkről, a lehetőségekről és a veszélyekről.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás