Hirdetés
Megjön a hidegfront, villámlással és jégesővel vihar is lehet
Szerdán többnyire erősen felhős, illetve borult lesz az ég, az éjjel képződött pára- és ködfoltok reggel fokozatosan megszűnnek. Délelőtt helyenként, késő délután, estefelé egy hidegfront hatására a Dunántúlon már több helyen várható eső, zápor, ott egy-egy zivatar is előfordulhat, de utóbbira a Duna–Tisza-köze déli részén is van kis esély – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között valószínű, késő este 12–17 fokra van kilátás. Az Országos Meteorológiai Szolgálat több megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki, néhol zivatar, villámlás, esetleges jégeső veszélye miatt, néhol a tartós, sűrű ködre figyelmeztetnek.

Csütörtök hajnalban marad a felhős idő, és már a Dunától keletre is többfelé kell esőre, záporra készülni, kis eséllyel néhol az ég is megdörrenhet. Hajnaltájt nyugat felől szűnni kezd a csapadék. Néhol párássá válhat a levegő. A szél a Dunántúlon északnyugatira fordul és hajnaltól egyre nagyobb területen megélénkül. A minimumok általában 12 és 16 fok között alakulnak, de a hidegre érzékeny területeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet.
Csütörtök délelőttől északnyugat felől egyre nagyobb területen felszakadozik, csökken a felhőzet, de a Tiszántúlon estig még inkább felhős idő lesz a jellemző. Ugyanakkor estétől nyugat felől fátyolfelhőzet érkezik. A nap első felében többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar, délután már főleg a Dunától keletre valószínű csapadék, majd estétől ott is egyre többfelé megszűnik. A déli szél egyre többfelé északira, északnyugatira fordul, és sokfelé élénk, a Dunántúlon helyenként erős lökések kísérik. A maximum hőmérséklet 14, 20 fok között alakul.
Pénteken változóan felhős idő várható, hosszabb-rövidebb napsütéssel. Általában nem valószínű csapadék, de főleg a keleti megyékben nem kizárt egy-egy jelentéktelen zápor. Hajnalra pára-, ködfoltok képződhetnek. A keleti, délkeleti szél a Kisalföldön megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet délkeleten 9, 13, másutt 2 és 9 fok között alakul. A délutáni órákban 17, 22 fok várható.
Szombat hajnalban, reggel számítani kell pára-, illetve ködfoltokra. Ezek napközben megszűnnek, a ködből szakadozott felhőzet képződhet, emellett fátyolfelhők is lesznek. Ugyanakkor az ország nagy részén több órára kisüt a nap. Általában száraz idő várható, de az északkeleti megyékben nem teljesen kizárt egy-egy futó zápor. A déli, délkeleti szél napközben megélénkül, a Fertő térségében meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 12, a csúcsérték 17 és 23 fok között alakul.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés