Az élőállat-bemutatók miatt a részletes napi program csak később várható, ám az időpont már megvan: 2021. szeptember 23-25-ig tart Hódmezővásárhelyen az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár. A rendezvény fő tematikája jórészt változatlan a korábban tapasztaltakhoz képest. Az első napon leginkább a szakma számára készülnek a hangos, nyilvános show-jellegű tenyészállat bírálatokkal. A szervező Hód-Mezőgazda Zrt. titkárságvezetője, Gulyás Márta még több fontos információt küldött a Magro.hu megkeresésére.

Leginkább ezek a tenyészállat bírálatok adják meg a vásárhelyi kiállítás egyediségét és fő szakmai jellemzőjét. A neves külföldi bírák részvételével zajló programok rendszeresen nagy érdeklődésre tartanak számot Hódmezővásárhelyen. Azonban egyelőre nem lehet teljesen pontosan megmondani, mire lehet számítani szeptemberben a járványhelyzet esetleges változásainak hatására. A Magyar Állattenyésztők Szövetsége és tagszervezetei szakembereivel készülünk a kiállításra, az állattenyésztők jelenleg nagyon lelkesek, a kiállítási jelentkezési lapok is folyamatosan érkeznek be, de csak akkor lehetünk biztosak a létrejöttével, ha már a megnyitón állunk - fogalmazott Gulyás Márta.

Egy év kihagyás után 2021. szeptember végén várja a látogatókat az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely, 2019
Egy év kihagyás után 2021. szeptember végén várja a látogatókat az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely, 2019

A rendezvényen az állattenyésztés 8 ágazata, a ló-, a szarvasmarha-, a sertés-, a juh-, kecske-, a baromfi-, díszbaromfi-, és nyúltenyésztők, a halászat, vadászat, valamint az állattenyésztés és az ahhoz kapcsolódó növénytermesztés szakiparának legjelesebb képviselői mutatkoznak be.

Lufik nélkül az állatok nyugalma érdekében

Fontos, hogy idén visszatérünk egy korábban már kipróbált megoldáshoz, 2021-től ismét lufimentes kiállítást szeretnénk tartani. A téma nem volt új, hiszen tudtuk, hogy nem praktikus állatok között léggömbökkel sétálgatni, de ugye az utóbbi 10 évben elterjedt a különböző eseményeken és rendezvényeken a jelenlétük. Ez alól mi sem lettünk kivételek, de idén megkérjük a kiállítókat, hogy ne osztogassanak léggömböket a kiállítás területén. Ez azért lényeges, mert ha a lufi kidurran, nagyon megijeszti az állatokat (is). A téma a vásárhelyi Szabadság téri óvoda Klímanócska programjának Mondj nemet a lufira! akciója kapcsán jött ismét elő, amihez mi is nagy örömmel csatlakoztunk - közölte Gulyás Márta.

Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár 2019-es visszatekintője

A XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok 2019-ben első alkalommal fogadta az OMÉK társrendezvényeként a kiállítókat és a látogatókat Hódmezővásárhelyen május 9-11. között. Régóta vártuk az esőt, ami „természetesen” a megnyitóra meg is érkezett, de Farkas Sándor miniszterhelyettes és a köszöntőket mondó résztvevők hősiesen tűrték a szemerkélő esőzést. Nagy gondot viszont nem jelentett a csapadék, a küllemi bírálatok során a holstein-fríz tejelőknél és a lovaknál kellett 15-20 perces esőszünetet tartani, amikor szinte felhőszakadás-szerű esőzés volt a kiállítási terület felett, de utána folytatni tudtak minden bírálatot. Sőt, igazán megható pillanatoknak lehetett tanúja a közönség, mivel a kiállított tenyészállatok és felvezetőik is mindvégig fegyelmezetten, alázatosan vonultak fel az esőben is. A fehér inges, rajtszámozott felvezetők teljesen átázva, de méltósággal, rezzenéstelenül mutatták be egész éves munkájukat. Nem számított nekik, hogy éppen szakad az eső. 

A tenyészállat-felhozatal 2019-ben még jobb volt, mint az előző évi, hiszen egyrészt működik a genetikai előrehaladás. Ez azt jelenti, hogy a világ haszonállatainak genetikáját fel tudjuk használni, ezáltal az állatok külleme, általános értékmérő tulajdonságai fokozatosan javulnak.

Másrészt a kiállítás az általános állattenyésztési kultúrát is terjeszti. Ez a kiállítás egyik fő célja kezdetektől fogva, ezért a tenyésztő kollégák is egyre nagyobb szakértelemmel, egyre profibb módon készítik fel a tenyészállataikat a kiállításra. Itt tükröződik a munkamorál és az alázat. A pénteki díjkiosztó ünnepségen már hét ágra sütött a nap és a talajviszonyok az aznapi lovas versenyeken sem jelentettek akadályt, minden program zavartalanul folyt az egyre növekvőlátogatói létszám mellett.

Különlegességek, fejlesztések és eredmények

A két szakmai nappal a kiállítók és a látogatók is elégedettek voltak, a tenyésztők elfogadták a független szakmai zsűri értékítéletét. Tejelő- és húsmarhából, valamint juhból volt több tenyészállat a 2019-es kiállításon, mint az előző években, köszönhetően a kedvezőbb piaci helyzetüknek, így számukra plusz mobil bokszokat kellett elhelyezni a területen. A kiállítás szakmai különlegessége volt még, hogy Bulgáriából most először hoztak tenyészállatot is a kiállításra. 8 Dunai ló érkezett, amelyek pedigréje a Magyarországon kitenyésztett Nonius fajtára vezethető vissza. Mivel a 2019-es kiállítás kiemelt lófajtája a Nonius volt, így az induló 34 darab Nonius (25 kanca és 9 mén) mellett a 8 Dunai lovat is külön bírálták. 

Bár látszólag nincsenek nagy változások a kiállítás tematikájában, a terület nagysága adott, a nádfedeles állatférőhelyek száma kötött, a főszervező Hód-Mezőgazda Zrt. mindig igyekszik a kiállítási területet fejleszteni és korszerűsíteni. Például az utak friss aszfalt borítása sokat jelentett a belső területek kényelmesebb megközelítéséhez. Új lépcsősor is épült a gasztroudvar felé, ami szintén praktikus megoldás. 2018-ban már jelentős könnyebbség volt és szemmel láthatóan segítette az autós közlekedés gyorsítását az északi elkerülő út megnyitása, amihez 2019-ben csatlakozott a keleti elkerülő áprilisi átadása. Bár ezt még kevesebben használták és a parkolóhelyek új megközelítése sem terjedt el még nagy mértékben a közönség soraiban, de a kiállítás előtti napokban érezhető volt az állatbeszállítások gördülékenyebb megvalósítása. A kiállítás mindenképpen nyertese az elkerülő utak közelségének, hiszen minden irányból könnyebb odeérni a kiállítási területre, ezáltal a városban és a kiállítás területén sincs torlódás. 

https://www.youtube.com/watch?v=a04DE4KLP_s
A XVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár megnyitója 2019-ben

A kiállítók száma

2019-ben a szokásosnál valamivel kevesebb volt az ipari kiállító, a gépes kiállítók száma közel 10 százalékkal csökken és kisebb területet béreltek (a 2018-as 10419 négyzetméter helyett 8036 négyzetmétert), ugyanakkor a beltéri kiállítók továbbra is megtöltötték a nagyobb területű, 40 X 60 méteres hármas csarnokot is. Minden évben vannak rácsodálkozó látogatók, szakmai vendégek, akik meglepetésüknek adnak hangot azzal kapcsolatban, hogy nem is hitték volna, hogy Hódmezővásárhelyen egy küllemében és tartalmában korszerű, a kiállítók standjait tekintve is nemzetközi szintű szakkiállítás részesei lehetnek. Nem is beszélve arról az egyedi, nádfedeles állatkiállítói épületegyüttesről, amit a nemzetközi bírák egyhangúlag Európa egyik legszebb állatbemutató területének tartanak. 

A további adatok 2019-ből:
 2019
 Kiállító cégTenyésztő szervezet
Ipari kiállítók254 
Tejelő marha382
Húsmarha507
Sertés171
426
Baromfi14 
Díszbaromfi8  
Nyúl52
Galamb12 
Juh és kecske461
Szakmai kiállítók48619
Árusok (kézművesek)49 
Árusok (élelmiszer)30 
Mindösszesen:56519
Mindösszesen:584

Összegezve tehát 170 ezer  négyzetméteren több mint 500 szakmai kiállító, több mint 1000 tenyészállattal vett részt a 2019. évi kiállításon. További részleteket ide kattintva lehet megtalálni.

Szerkesztette:

Csurja Zsolt
Óvári precíziós mezőgazdasági szakmérnök

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás