A klímaváltozás legfontosabb kérdéseiről beszélt dr. Radics Kornélia, az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetője, aki Áder János köztársasági elnök podcast beszélgetésének vendége volt. Az intézmény előrejelzései óriási segítséget jelentenek a gazdák számára, azonban a klímaváltozás ezeket az előrejelzéseket is kétségessé teheti. Idén tavasszal, április és május környékén jóval hűvösebb volt, mint az elmúlt 20 évben. Ezzel szemben a Sarkvidéken jóval melegebb van, mint eddig valaha. Az éghajlatváltozás a jövőben pedig egyre nagyobb hatást fog gyakorolni az emberiségre és a mezőgazdaságra is.

A Kék bolygó podcast beszélgetésben elhangzott, hogy a globális felmelegedés és a globális klímaváltozás nem szinonimái egymásnak. Az előbbi a föld globális átlaghőmérsékletének emelkedését jelenti, az utóbbi pedig annak hatására jön létre. Ez a változás térségünkben a szélsőséges időjárási események megnyilvánulásában mutatkozik meg leginkább. A légkörben cirkulációs rendszerek alakulnak ki, hazánk a nyugati szelek övébe tartozik, így az óceáni levegőt sodorja felénk a szél. A klímaváltozás miatt azonban a nyugat-keleti áramlás helyett észak-déli áramlás valósul meg. A folyamatok felgyorsultak és a változások sokkal gyakrabban és sokkal intenzívebben következnek be, mint azelőtt. Az időjárás is jóval szélsőségesebbé vált.

Meteorológiai és gazdasági katasztrófa lesz a klímaváltozás eredménye, ha tovább tart a bolygó felmelegedése

Csapadék, viharok, agrárkárok

A csapadék mennyiségében gyakran nincs jelentős változás a korábbi időszakokhoz képest, ám nagyon rövid idő alatt képes óriási intenzitással lezúdulni. Ez pedig hatalmas károkat okozhat a mezőgazdaságban is. Különösen a viharokkal járó jégeső eredményez jelentős  károkat. A szén-dioxid-szint emelkedésével párhuzamosan a föld felszíni hőmérséklete is növekszik. A beszélgetésben elhangzottak szerint a éghajlatváltozást főként az üvegházhatású gázok okozzák. Nem csak a szén-dioxid, hanem a víz és a metán is súlyos károkat okoz. A szén-dioxid azért sokkal veszélyesebb a többinél, mert míg a víz légköri tartózkodási ideje mindössze 7 nap, addig a metáné 9 év, a szén-dioxidé pedig 150 év. Különösen nagy veszélyt jelent és egyfajta időzített bombaként várakozik a föld fagyott rétegei alatt tárolt metán.

https://www.youtube.com/watch?v=awNnw_e9KL8
A metánkibocsátás növekszik

Ezeken a területeken a földfelszín megolvadása miatt robbanásszerűen tud feltörni a metán. A kockázat, hogy eljöhet az a pont, amikor az emberiség már nem lesz képes hatást gyakorolni a folyamatokra, ezért is kell tudatosan foglalkozni a klímaváltozás problémájával - mondta dr. Radics Kornélia.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás