A termőtalajok romlása világviszonylatban, de Magyarországon is jelentős. A fő probléma az, hogy a talajélet egyre silányabbá válik, ennek következtében sérül a tápanyag-szolgáltató képesség, a pufferkapacitás, a víz- és hőháztartás és a talaj elveszti a szerkezetét.

Annak érdekében, hogy megállítsuk a negatív folyamatokat, szemléletváltásra és komplex technológiai megoldásokra lenne szükség. Ennek része többek között a minimális talajbolygatás, kíméletes művelés, szervesanyag-gazdálkodás, okszerű vegyszer- és műtrágya-felhasználás, mikrobiológiai megoldások alkalmazása. A mikrobiológia tudománya ma már ott tart, hogy a talajban élő baktériumok egy kis részének szerepét sikerült tisztázni. Ismerünk nitrogénkötő, a foszfort és a káliumot a növények részére felvehető formára átalakító törzseket. De vannak növényi hormonokat termelő és a talaj- növényegészséget védő baktériumok is.

A morzsás talajszerkezet kialakításáért pedig a nyálkaszerű anyagot termelő mikrobák a felelősek.

A talajélet célzott gazdagítására ezen ismeretek felhasználásával több évtizedes kutató- és fejlesztőmunka eredményeként jöttek létre a baktériumos talajoltó készítmények és a növényi maradványok szakszerű elbontását támogató mikrobiológiai termékek.  

Cikkünkben egy 2021-ben végzett vizsgálat eredményeit mutatjuk be. A kísérletben a baktériumkészítmények és talajkondicionálók hatása vizsgálták – többek között – a kukorica termésképző elemeinek alakulására.

A kukorica szemtermésének területegységenkénti mennyisége, vagyis a hozam a következő termésképző elemektől függ:

1. a hektáronkénti tőszám,
2. a növényenkénti csövek száma,
3. a csövenkénti sorok száma,
4. a soronkénti szemek száma,
5. a szemek tömege (ezermagtömeg)

1. sz. táblázat: Mikrobiológiai készítmények hatásának vizsgálata kukoricában (2021.)

A hektárra vetített tőszám, tehát a növényegyedek száma a táblán, lényeges termésképző elem. Az optimális érték elérése több tényező által befolyásolt, de elsődleges a vetőmag minősége. Ugyanakkor, ha bármely módon segíteni tudjuk a magvak csírázását, védeni őket a kórokozóktól, elősegítve a növény erőteljes kezdeti fejlődését, az a terméseredményekben is várhatóan realizálódik majd. Mikrobiológiai készítmények használata - melyek a vetéssel egy időben kerülnek kijuttatásra, minél közelebb a maghoz - ezt a célt szolgálja. A készítmények törzsei ugyanis a talajból fertőző fonalas gombák visszaszorítása mellett növényi hormonszerű anyagokkal (pl. indolecetsav) támogatják a csírázó növényt és a későbbi erőteljesebb gyökérzet kialakítását, illetve a gyökérszőrök nagyobb abszorpciós kapacitásának növelését.

1. kép: A növényi hormont termelő mikroorganizmusok hatására a gyökérfejlődés intenzív

A csövenkénti sorok száma már a kukorica 5-6 leveles korában, a soronkénti szemek száma 6 leveles kortól 12 leveles korig eldől. A növények e fenofázisában minden segítséget meg kell adnunk, hogy a lehetőségekhez mérten a legtöbb sorban a legtöbb szem fejlődhessen. Súlyos száz kilókat jelenthet hektáronként 1-2 sor többlettel bíró kukoricacső kialakítása.

A nitrogén, foszfor, kálium és számos mikroelem mobilizálását elvégző mikroorganizmusok itt is fontos szerepet játszanak. A már említett indolecetsavak termelése pedig nemcsak a gyökérnövekedés befolyásolásával hajthat hasznot, de a növény nitrát-reduktáz enzim termelésére is kihathat (ahhoz, hogy a nitrát be tudjon épülni a növény aminosavába, ammóniává kell redukálódnia, ezt végzi el ez az enzim.) (1. sz. kép)

A szemek beltartalmának és tömegének kialakulása a szemtelítődés és tejesérés időszakában szintén a tápanyagok rendelkezésre állásától és felvehetőségétől függ, elsősorban a nitrogéntől, annak beépülési ütemétől (arányosan a fotoszintézis intenzitásával). Az ekkor már kiteljesedett gyökérzet, megerősödött, fejlett szár és szállítószövetek segítségével a szemek beltartalma és azok ezerszemtömege, utolsó termésképző elemként járul majd hozzá a realizált kiváló terméseredményhez.

Kísérleti táblázatunkból (1. sz. táblázat) kiolvasható, hogy egyes biológiai készítmények (Készítmény 1, Készítmény3) és egy talajkondicionáló készítmény (Készítmény2) milyen mértékben járulhatnak hozzá az egyes termésképző elemek növeléséhez, és hogy ezek a néhány százalékos változások hogyan összegződnek a végső terméshozamokban.

Könnyen belátható, hogy amennyiben megfelelő a talaj természetes tápanyag tartalmának feltáró és hasznosító képessége, a növények genetikai potenciáljának kihasználása könnyebben realizálható. A vizsgálat is bizonyítja, hogy a mikrobiológai készítmények alkalmazása általában pozitívan hat a tőszám, csövenkénti sorok, soronkénti szemek alakulására, így terméstöbbletet eredményez.

A talajoltás eredményeként kiegyensúlyozottabb a növények tápanyagellátása, egészségesebb az állomány és intenzívebben fejlődik mind a gyökérzet mind a hajtás, javul a talajszerkezet. A gazdálkodó így kiegyenlítettebb és magasabb termésátlagot, jobb minőséget tapasztal. A talaj szerkezetének javulásával könnyebbé válik a művelés, kevesebb lesz a gázolaj-felhasználás. Az Agrár-ökológiai Programban a mikrobiológiai készítmények - a terület legalább 50%-án való használatával - már elérheti a támogatást. Válassza a Magyar Talajvédelmi Baktérium -gyártók és -forgalmazók Szakmai Szövetség tagjainak minőségi, magyar talajbaktérium készítményeit!

Magyar Talajvédelmi Baktérium-gyártók és -forgalmazók Szakmai Szövetsége

 

Attend SA Kft. logó

Termékek

rwa-növényvédőszerek-corax-bioner | rwa.hu - Növényvédőszerek

Geosan Kft. logó

NATUR AGRO Hungária Kft. állás, munka, karrier | Profession

Phylazonit Kft. logó

Terragro Kft. logó

Szövetséget támogató tag:

(x)

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás