A globális népességnövekedés következtében becslések szerint 2050-re akár 70 százalékkal is növelnünk kell az élelmiszertermelést. Ez azt jelenti, hogy a század első felében több élelmiszert fogunk termelni, mint az emberi civilizáció eddigi történelmében. Mind a szántóföldi, mind a kertészeti gazdálkodók szemszögéből ez elsőre pozitív jövőképet festhet, azok azonban, akik szorosabban figyelemmel kísérik a globális mezőgazdasági termelés fejleményeit, tisztában vannak azzal, hogy a lehetőségek egyben számos kihívást is jelentenek.

A változó éghajlat közvetlenül érinti a mezőgazdaságot a szélsőséges időjárási események gyakoriságának és intenzitásának változásain keresztül. A hőmérséklet globális emelkedésével a növények gyorsabb ütemben fejlődnek, ez pedig csökkentheti a terméshozamokat. Különösen akkor, ha a jelenleg alkalmazott technológiák következményeként a talaj nem képes a gyorsabb ütemben növekvő növények tápanyagszükségletét biztosítani. 

„Talajaink az évtizedek óta tartó, nem okszerű műtrágyázási gyakorlat, a savanyodás, illetve a talaj szerkezetének és vízháztartásának a romlása miatt egyre kevésbé képesek a növények optimális tápanyagigényét kielégíteni. Emellett napjaink legnagyobb kihívását jelenti az aszály, a hőségnapok számának növekedése, valamint a magas UV-terhelés, ami tovább csökkenti a mezőgazdasági kibocsátást.

Öngólt rúg, aki a spórolásban látja a kiutat

Ezek a negatív tendenciák közvetve segítik a biotikus stresszorok, a gyomok, a betegségek és a rovarkártevők olykor extrém gyors terjedését is. 

Mindezeken túl napjainkban nem kevés fejtörést okoz az inputanyagok soha nem látott árszintje. Bár a terménypiacok árszintje is jelentős mértékben emelkedett, a gazdálkodók jogosan teszik fel a kérdést: Hogyan tovább? 

Van olyan elképzelés, hogy az idén nem műtrágyázok, a tavalyi műtrágyaadag érintetlenül a talajban van, hiszen az aszály miatt nem takarítottam be semmit. Ez a gondolat szakmailag több szempontból is támadható. Egyrészt nem számol a folyamatos tápanyagveszteségekkel, tápanyag-lekötődésekkel, másrészt nincs figyelemmel a vetett kultúra tápanyagigényére sem. Magas hozamokat kizárólag a növény igényeinek megfelelő tápanyag-utánpótlással érhetünk el. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az alulkondicionált állományok minden esetben táptalajai a betegségeknek, a kártevőknek, és sokkal érzékenyebben reagálnak a gyomirtásra is. Tehát a tervezett spórolást megfizetjük a soron következő növényvédelmi kezelések során, illetve indokolatlanul stresszben tartjuk a növényeinket.

Elengedhetetlen a tápanyag-utánpótlás

A legfontosabb, amikor a mezőgazdaság kihívásaival szembesülünk, hogy most és a jövőben is egyfajta rendszerszemléletet alkalmazzunk. Meg kell értenünk, hogy a változó éghajlati minták hogyan befolyásolják a növénytermesztésünket, újra kell tanulnunk, hogyan növelhetjük talajaink tápanyag-szolgáltató képességét, be kell építenünk a technológiánkba a speciális hatásmechanizmusú bioaktivátorokat, lombtrágyákat, hogy ezáltal olyan alkalmazkodási stratégiákat dolgozhassunk ki, amelyek megfelelő jövedelmet biztosítanak napjaink extrém körülményei között is.

A mezőgazdaságot támogató tudományok soha nem látott ütemben fejlődnek. Ennek köszönhetően a legjobb hozammal kecsegtető vetőmagokat vetjük, a leghatékonyabb növényvédő szereket használjuk, műholdak által irányított precíziós gépekkel dolgozunk. 

Mit teszünk, ha tápanyag-utánpótlásról beszélünk? Biztos, hogy ebben az esetben is a legkorszerűbb termékeket, megoldásokat használjuk? Vagy ez a témakör kevésbé fontos? A válasz egyértelműen nem! Megfelelő hozamot (jövedelmet) minden esetben optimális tápanyag-utánpótlási stratégiával érhetünk el. Olyan stratégiával, amely figyelembe veszi a növény igényeit, az adott évjárat negatív és pozitív hatásait, és nem utolsósorban talajtípusra szabott műtrágyákat alkalmaz. Csak ezzel a komplex gondolkodással felelhetünk meg a kor kihívásainak.

Megbízható, magas terméshozam

A Seedplus Kft. évek óta törekszik arra, hogy a kihívásokból eredményeket kovácsoljon. Partnercégeink több évtizedes tapasztalataira is támaszkodva komplex, a negatív termesztési körülményeket korrigáló tápanyag-utánpótlási stratégiákat ajánlunk partnereinknek

A spanyol székhelyű Fertinagro Biotech „okos műtrágyáival” lehetőségük van az adott talajtípus és növényfaj szempontjából optimális műtrágyát ajánlani, jelentős mértékben csökkentve a tápanyagveszteségek mértékét a talajban.

Az inhibitoros nitrogén és a védett foszfor hatóanyagok számottevően hozzájárulnak a növény igényeinek kielégítéséhez, így azok a költséghatékony tápanyag-utánpótlás alapját képezik.

A Green Has Group olaszországi kutató-gyártó cég innovatív termékei a világ öt kontinensén, immár több évtizede bizonyítják kivételes hatékonyságukat.

A legkorszerűbb termékfejlesztési és gyártási technológiáknak köszönhetően speciális, a növény adott fenológiai fázisára van módjuk olyan megoldásokat ajánlani, amik találkoznak a növény aktuális igényeivel, legyen az klasszikus NPK lombtrágya vagy speciális összetételű biostimulátor.

A két cég portfólióját kombinálva olyan kivételes eszköz van a Seedplus Kft. kezében, amellyel komplex, a környezetünk védelmét is szem előtt tartó tápanyag-utánpótlási megoldásokat tudunk ajánlani mind a szántóföldi, mind a kertészeti gazdálkodók számára. Ezen keresztül egészségesebb élelmiszer kerülhet a fogyasztók asztalára, a gazdálkodók pedig megbízhatóbb, magasabb hozamokra számíthatnak. Hiszünk abban, hogy tevékenységünkkel hozzájárulunk a fenntartható mezőgazdasági termeléshez, ezzel látjuk biztosítottnak, hogy évek múlva is elmondhassuk: Együtt műveljük a jövőt.

(x)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás