Hirdetés
Nagyon ráfaraghat, aki pörköltet főz az elütött őzből
Az Országos Vadgazdálkodási Adattár statisztikái szerint évente közel 300 vadelütés történik a Nógrád megyei utakon. Azonban nem mindegy, hogy ilyen esetben mit tesz az érintett sofőr. Az például nagyon ráfaraghat, aki pörköltet főz az elütött állatból. Az OVA adatsora szerint Nógrád megyében 1 év alatt 252 vadat ütöttek el, ezek többsége őz, gímszarvas és fácán. Ez azt jelenti, hogy hetente átlagosan 5 vadbaleset történik a megyei közlekedési hálózat útjain.
A Nool számolt be róla, hogy a Közlekedésbiztonsági Kutatóközpont oldalán felhívták rá a figyelmet, hogy a vadbalesetek elkerülése érdekében különösen fontos az elővigyázatosság. A rendőrök és a közlekedésbiztonsági szakemberek ezért is tanácsolják azt, hogy a sofőrök egész évben vezessenek óvatosan mindenütt, főleg a vadveszélyes táblával jelölt területeken.

Így kerülhető el a vadelütés
Amennyiben valaki meglát egy állatot az út szélén vagy akár az úttesten is, dudáljon, villogtassa a reflektort és fékezzen olyan erősen, amennyire csak azt az útviszonyok és a közlekedési körülmények megengedik. A kormányt semmiképp se rántsa el – tanácsolják a szakemberek. Fontos tudni, hogy a vadgázolás is közlekedési balesetnek számít, ezért azt nem csak akkor kell bejelenteni, ha a gázoló autójában kár keletkezik. Ilyen esetben az érintett sofőrnek ugyanúgy kell eljárni, mint a hagyományos közlekedési baleset során, ahol emberek sérültek meg. Értesíteni kell a rendőrséget.
Ezt kockáztatja az, aki hazaviszi az elütött vadat
Súlyos büntetésre számíthat az, aki haza akarja vinni az elgázolt vadat, ugyanis ha az elgázolt vad a sofőr csomagtartójából kerül elő, az lopásnak minősül. Egy őz értéke megközelítheti a 300 ezer forintot, míg egy szarvasé, főleg, ha szép agancsa van, akár milliós összeget is érhet. Ezekkel a számokkal lesz arányos a vad ellopásáért kiszabandó büntetés is.
Az országos helyzet:
Évente 15-20 ezer vadat gázolnak el a közlekedők az utak mentén országszerte. Az áldozatok többsége őz (5142), nyúl (4757) és fácán (4416). A vadgazdálkodási adattárból az is olvasható, hogy az évente elhulló mintegy 50 ezer apróbb-nagyobb vad harmada közlekedési balesetben pusztul el az utakon.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés