A kedd déli órákig túlnyomóan derült, napos idő várható. Délután nyugat felől előbb magasszintű felhőzet vonul fel a Dunántúlon, majd ott gomolyfelhők is képződnek, amelyekből késő délután, kora este a nyugati határ mentén eső, zápor, néhol zivatar már előfordulhat. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, megközelítőleg a Mosonmagyaróvár-Szeged tengely szélesebb sávjában nagyobb területen erős széllökések is lesznek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között várható. Késő este általában 12 és 19 fok közé hűl le a levegő.

Kedd este az ország ÉK-i megyéiben is fokozatosan megnövekszik a fátyolfelhőzet, másutt reggelre nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de lehetnek átmenetileg kevésbé felhős periódusok Ny-on is. A Dunántúlon, majd hajnaltól már a középső megyékben is többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar. A délkeleti szél kissé veszít erejéből, de továbbra is lehetnek még élénk széllökések. Hajnalra döntően 8 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet, ugyanakkor az északkeleti, keleti megyék derültebb, szélcsendesebb részein ennél néhány fokkal hidegebb hajnal valószínű - adott előrejelzést a met.hu.

Szerda délelőtt erősen felhős vagy borult lesz az ég, és sok helyen várható eső, zápor, reggel még egy-egy beágyazott zivatar is lehet. Délutánig a Miskolc-Debrecen vonaltól keletre még nem lesz csapadék, és ezt követően is csak kis mennyiségre lehet ott számítani. Másutt azonban több helyen hullhat 20 mm-t meghaladó eső. A délkeleti, keleti szelet többnyire élénk, kevés helyen erős széllökések kísérhetik, délutántól a Nyugat-Dunántúlon az északira forduló szél több helyen is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 19 fok között várható, a tartósan csapadékos tájakon lesz a hűvösebb.

Csütörtökön az ország nagy részén túlnyomóan borult, esős idő várható, nagyobb területen van esély kiadós mennyiségre. Csupán az északkeleti vidékeken fordulhatnak elő esetlegesen átmeneti szakadozások a felhőzetben, arrafelé a csapadék kialakulási valószínűsége is kisebb. Az északkeleti szelet élénk, erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 13 között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 19 fok között valószínű, a tartósan csapadékos tájakon lesz hidegebb.

Pénteken túlnyomóan borult idő várható, majd a nap második felére lehet kissé szakadozottabb a felhőzet. Kezdetben még többfelé számíthatunk esőre, záporra, majd a késő délutáni, esti óráktól nyugat, délnyugatra tolódik a csapadék nagy része, ezzel együtt pedig csökken a csapadékhajlam is. Az északkeleti, keleti szelet élénk, néhol esetleg erős lökések is kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 12 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között valószínű, a tartósan csapadékos tájakon lesz hidegebb.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás