A zöldségek és gyümölcsök vitamintartamának meghatározására képes bioszenzor egy európai projekt fejlesztésének része, amely a gyártóknak és termelőknek segít felkészülni a mezőgazdaság jövőjére. A Food Screening EMR nevű projekt bioszenzora lehetővé teszi, hogy valós időben, a helyszínen határozzák meg a zöldségekben és gyümölcsökben található vitamin és folsav mennyiségét. A fejlesztésben résztvevő egyik cég vezetője szerint ezen információk birtokában a termelők képesek lesznek változtatni például a páratartalmon, javítani terményeik tápanyagtartalmát.

„Eddig ha az ember tudni akarta, hogy mennyi vitamin van a zöldségekben, gyümölcsökben, sokáig tartott. A folyamat legalább két napot vett igénybe, mert bevizsgálják a laboratóriumban, aztán később küldik az adatokat. Most pedig meg lehet mérni egy szenzorral, és egy percen belül ott az információ,” mondta John van Helden, a holland Yookr igazgatója és tulajdonosa az Euronews cikke szerint. A még fejlesztés alatt álló bioszenzor színkód alapján tudja meghatározni az ételben lévő vitamin mennyiségét. A Maastrichti Egyetemen a bioszenzor kémiai részét fejlesztik, azt a receptorelemet, amely például egy gyümölcs pontos vitamintartalmát érzékeli.

Néhány kattintással mérhetővé válhat a gyümölcsök vitamintartalma egy új fejlesztéssel - Fotó: Magro.hu, CSZS, Vác
Néhány kattintással mérhetővé válhat a gyümölcsök vitamintartalma egy új fejlesztéssel - Fotó: Magro.hu, CSZS, Vác

Közös kutatás a bioszenzor fejlesztésére

A projekt költsége 1,9 millió euró, amelynek felét az Európai Unió kohéziós alapja finanszírozza. Tíz egyetem, kutatók és cégek vesznek részt a programban Németországból, Belgiumból és Hollandiából. A technológia egyik előnye, hogy a termelők és a fogyasztók pontosabban ismerhetik majd az egyes élelmiszerek tápértékét.

"Az egyik dolog, amit az ember tudni akar, hogy mennyi tápanyag van az ételében. Besétálhat egy boltba, ahol azt mondják, ez vagy az egészséges. D vajon tényleg az? Amennyiben van egy ilyen szenzor, amelyik gyorsan megmondja, hogy mennyi C-vitamin van benne, az nagyon hasznos,” fogalmazott Bart van Grisven, a Food Screening EMR projektvezetője.

Kommunikáció és kapcsolatépítés

A jövő mezőgazdaságára való átállás támogatása érdekében a kommunikáció kulcsfontosságú. A Brightlands kampusz az egészséges táplálkozásra és a kertészeti ipar jövőjére szakosodott központ felelős ennek a kapcsolatnak a megteremtéséért.

„Felvettük a kapcsolatot ezekkel az innovatív vállalatokkal, amelyek valóban tenni akarnak a fogyasztók egészségesebbé és tudatosabbá tételéért, de segítenek új innovációk kitalálásában is. Megpróbáljuk összegyűjteni a vállalkozásokat, hogy csatlakozzanak a projektekhez, és segítsenek abban, hogy a végén tényleg bezáruljon a szociális olló” - mondta a Brightlands üzletfejlesztője, Max Vogel.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás