Az olasz Bernardino Pusceddu 1995-ben alapította a ComAgro-Sardo tejelő tehenészetet a Nógrád megyei Nógrádkövesden. Néhány tucat állattal, pár 100 hektáron kezdték meg a munkát, jelenleg pedig közel 2 ezer holstein-fríz alkotja a tejelő állományukat. A vállalkozást eredetileg tejhasznú juhtartásra hozták létre, ám ez különféle akadályokba ütközött, így kereskedelmi céllal vemhes üszőket vásároltak. Az értékesítési lehetőségek azonban hamarosan megszűntek a kergemarhakór miatt. Az üszők közben megellettek és elkezdtek tejet termelni, így vált a tejtermelés a fő profillá. 

A szántóföldi gazdálkodást 250 hektáron kezdték el 3 dolgozóval, de az állandó fejlesztések és bővítés nyomán jelentősen növekedett az állat­állomány, és megnőtt a gazdálkodás volumene is. Míg az első napon 160 liternyi tejtermelést mértek, ma ez az évi 20 millió litert is meghaladja. A foglalkoztatotti létszám pedig közel 100 főre emelkedett - számolt be róla a Magyar Mezőgazdaság. Jelentős mérföldkő volt a Kft. életében, amikor 2013-ban zöldmezős beruházás keretében, uniós támogatással megvalósították az új, korszerű állattartó telepet, amit a mai napig folyamatosan fejlesztenek.

A Nógrádkövesden működő tehenészet takarmányozása - Fotó: ComAgro-Sardo
A Nógrádkövesden működő tehenészet takarmányozása - Fotó: ComAgro-Sardo

Körforgásos gazdálkodás a tehenészet támogatására

A következő évben megépítették a biogázüzemet, lehetővé téve a telep körforgásos gazdálkodását. A trágya egy emésztőben anaerob körülmények között fermentálódik, melynek során metángáz keletkezik. Ennek a gáznak nagy része természetes módon is kialakulna és a környezetbe kerülne, azonban így egy kogenerátoron keresztül elégetik és elektromos energiát termel. Ennek az elektromos áramnak köszönhetően az állattartó telep teljes mértékben zöld energiával működik, sőt, a termelt elektromos energiatöbbletet a helyi áramszolgáltató rendszerébe táplálják. A keletkező szilárd és folyékony végtermék csökkenti a műtrágya-felhasználást, hozzájárulva a körforgásos és fenntartható gazdálkodáshoz.

Olasz sajtokat készítenek a Nógrád megyei tehenészet által termelt tejből - Fotó: ComAgro-Sardo
Olasz sajtokat készítenek a Nógrád megyei tehenészet által termelt tejből - Fotó: ComAgro-Sardo

Fejlesztések és beruházások

2020-ban és 2021-ben is számos beruházást és fejlesztést valósítottak meg az Exportélénkítő Beruházási és Forgóeszközhitelek segítségével, továbbá korábbi fejlesztési hiteleiket is egy refinanszírozási hitelbe vonták össze. Dolgozóik kényelmét korszerű szociális és rekreációs részleggel javították, istállófejlesztéseik eredménye pedig állatjóléti, termeléshatékonysági, minőségi és mennyiségi téren egyaránt megmutatkozik. A szárazon álló állomány számára a boxos elhelyezést felváltó, szabadtartást biztosító almos technológia lehetővé teszi, hogy a vemhesség utolsó 2 hónapját a lehető legnyugodtabb körülmények között tölthessék az állatok. A biogázüzem által feldolgozott végtermék folyékony és szilárd elemekre bontását biztosító szeparátor és a szilárd rész szárítását biztosító technológia lehetővé teszi a szilárd anyag borjúboxokban alomként való felhasználását, a víztisztító rendszer pedig hozzájárul a tehenek jólétének és ezáltal termelékenységének növeléséhez.

Precíziós gazdálkodás Nógrád megyében

A vállalat olyan gépekkel dogozik, melyek műholdas rendszerekkel rendelkeznek és lehetővé teszik a gépek kondíciójának valós időben történő nyomonkövetését, a táblák egyedi kezelését, valamint azt, hogy az agronómus szakember a terület adott időben fennálló jellemzői alapján a számítógép mellől tudja módosítani a kihelyezendő anyagok mennyiségét.  

Ezek a beruházások a mostani, kihívásokkal teli időkben még inkább felértékelődnek, mivel a költséghatékonyság és a minőség kulcsfontosságú a cégnél – mondta Bernardino Pusceddu, a ComAgro-Sardo Kft. alapítója és vezetője. A jövőbeni beruházási terveink között szerepel a telepirányítási szoftverünk fejlesztése, a fenntarthatóság jegyében a biogáz folyékony végtermékének további kezelése, továbbá a takarmánytárolás és -szárítás terén újabb fejlesztések megvalósítása, az állatjólét, a termékminőség, a költséghatékonyság és az ellátási biztonság növelése érdekében - fogalmazott a cégvezető.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás