Hirdetés
Növénybiztosítás: ennyi volt, zár az Agrár Biztosító
Az idei, nem szokványos növénybiztosítási szezon újabb fordulata fog megtörténni a héten: a napokban zár az Agrár Biztosító! Ez az új kötésekre vonatkozik, az élő biztosítások megújításaira nem, azok – a tervek szerint – május 31-ig még megköthetők.
Ha nincs növénybiztosítása, ez az Ön számára azt jelenti, hogy egy jó lehetőséggel kevesebb lesz.
Nincs már mire várnia.

Az Agrár zárásával az ország keleti felén egyes megyékben nem fog tudni pl. kukoricára A csomagot kötni. Mivel idén ennek a biztosítónak a legjobbak általában a díjai, ha később köt, többe fog kerülni. Ez az egyik biztosító, ahol jég és vihar kockázatokra létezik 0% önrészes konstrukció, ez sem lesz elérhető a hét végétől vagy csak sokkal drágábban.
Kalkuláljon magának biztosítási díjat most!
Ha nem lesz biztosítása, veszélyben lesz.
Idén tavasszal eddig az időjárás komoly és költséges meglepetéseket okozott. Elfagyott az ország majdnem teljes kajszibarack-állománya. A Dunántúlon korábban jött a szupercella és jeget hozott, súlyos károkkal. A keleti országrészben a gazdák már most aszálytól tartanak.
Ön fel van készülve a bekövetkező károkra?
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara múlt heti beszámolója is megerősítette az előbbieket: „az időszak időjárására nem jellemzően, több jégveszélyes zivatar, négy szupercella alakult ki az országban”.
Jágónakot május 3-án villámárvíz mosta el. És a gazdák még alig vannak túl a tavaszi vetésen. Ha arra alapoz, hogy Önnél nem szokott jég lenni vagy más kár, lehet, hogy tévedni fog.

Nem tudja kiszámítani a jövőt.
A biztosítás díja kiszámítható, a kár nem. Ha biztosítást köt, előre fogja tudni, mennyibe fog kerülni és azt is, mekkora a védelem, amit nyújt. Ha nem köt, ki lesz szolgáltatva az időjárásnak és a Kárenyhítési rendszernek.
Nézze meg, mennyibe kerülne az Ön számára védelem, kalkuláljon magának díjat most!
Kapjon hozzá díjmentes szakértői tanácsadást!
A díj még nem minden. A gazdaság terület- és vetésszerkezete dönti el, hogy milyen biztosítást érdemes kötnie és milyen kockázatokra. Ezért ebben is segítünk: adja meg a telefonszámát és miután kalkulált, felhívjuk és átbeszéljük, pontosan mit ajánlunk Önnek. Mindent, amit kell és semmit, amit nem. 5 perc és egy telefon – és minden kötelezettség nélkül megkapja azt a tájékoztatást, amely alapján felelősséggel el tudja dönteni, hogy biztosítson-e vagy nem. Az első lépés a kalkuláció:
Ha kérdése van a növénybiztosítással kapcsolatban, hívja ügyfélszolgálatunkat a +36 1 766 45 33-mas számon és kollégáink szívesen segítenek.
(x)
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés