Rekordot döntött tavaly az orvhorgászok száma a magyar tengernél, és ezzel arányosan a kiszabott bírságok összege is megközelítette összességében a 18 millió forintot. A jelenség valószínűleg többszörösen összetett, és az új koronavírus-járvány nyomában alakult ki.

Az egyre inkább elhúzódó pandémiás helyzet tehát kihat a balatoni horgászatra is. A jelenségnek azonban több oka van: az orvhalászok egyrészt nem foglalkoznak a kijárási tilalommal, hanem inkább kihasználják azt, másrészt a szabadban tartózkodás lehetőségével élve sokan kezdtek el csekély ismeretekkel és engedély nélkül horgászni az elmúlt időszakban.

Úgy tűnik, néhányan talán már a nyári balatoni turistaszezonra 
fagyasztják le a halakat
Úgy tűnik, néhányan talán már a nyári balatoni turistaszezonra
fagyasztják le a halakat (Fotó: Pixabay)

A legmagasabb, orvhalászatért kiszabott bírság ezúttal 235 ezer forint volt. A HelloVidék a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. segítségével szedte össze az aktuális statisztikákat, és a portál cikke alapján ismerhető meg az is, hogy milyen jelentős változások történtek idén a Balatoni és a Behúzós Horgászrend formai és tartalmi kialakításában.

Soha nem volt még ennyi horgász a parton

Úgy tűnik, néhányan talán már a nyári balatoni turistaszezonra fagyasztják le a halakat. Nem véletlen, hogy a halőrzési ágazat eredményei minden szempontból rekordot hoztak 2020-ban. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. közösségi oldalán összegezte és elemezte a szabálytalanságokkal kapcsolatos statisztikát.

Soha nem látott számban jelentek meg horgászok az éppen engedélyezett partszakaszokon. A tavaszi időszakban, főleg az északi parti strandokon vagy parti területeken az önkormányzatok sok helyen tiltották a tartózkodást – így a horgászatot is. Ahogy haladtunk előre a vírusos időszakban, a társadalom egészéhez hasonlóan a horgászoknak is egyre jobban csökkent a tűrőképességük és a fegyelmezettségük.

Szabályszegés, feljelentés, rendőrségi ügyek

A szervezet tájékoztatása szerint tavaly 1022 esetben kellett szabályszegés miatt intézkedniük a szakembereknek, míg a korábbi évben csak 537 ügy miatt. Ezek között azonban akadt otthon felejtett engedély vagy például a gazdátlanul hagyott felszerelés is. Hasonló a helyzet a feljelentések tekintetében is: a sok intézkedés után a 2020-as évben összesen 817 alkalommal kellett feljelentést tenni a különböző megyei Kormányhivatalokhoz, míg 2019-ben „csak” 453 helyzetben.

A rendőrségi ügyek száma még ennél is nagyobb arányban nőtt: a korábbi esztendőhöz viszonyítva több mint ötszörösére emelkedett; a hivatalos halőrök munkája 17 esetben végződött rendőrségi feljelentéssel, ezeknek az ügyeknek a többsége illegális hálós halászat, illetve gereblyézés miatt született.

A 2020-as a magasabb átlagos bírsággal (25 103 forint ) jellemezhető 
évekhez tartozik
A 2020-as a magasabb átlagos bírsággal (25 103 forint ) jellemezhető
évekhez tartozik (Fotó: Pixabay)

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. adatai szerint 2014-től számítva hat év elteltével tavaly 3 és félszer több határozat született (192/702), az eltiltások összesített száma elérte a 3375 hónapot (a 2014-es 1349 hónapról), a bírságok összege 4 650 000-ről 17 622 400-ra nőtt.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. statisztikái szerint az egy feljelentésre jutó pénzbírság átlagban 2018-ban volt a legmagasabb, ami határozatonként 26 652 forintot tett ki. A 2020-as év a magasabb átlagos bírsággal (25 103 forint ) jellemezhető évekhez tartozik.

A 2020-as év határozatai átlagban 4,8 hónap eltiltást tartalmaztak. Az egy időben három horgászbot használatáért 3 hónap eltiltás, az engedély nélküli horgászatért pedig 6-12 hónap eltiltás járt általában. Az év során a leghosszabb, hatóság által kiszabott eltiltás 36 hónap volt.

A legtöbb eset Tihanyban történt

Úgy tűnik, hogy az új koronavírus miatt a legnagyobb számban előforduló szabályszegés az engedély nélküli horgászat lett, második „helyen” a megengedett horgászeszközöknél több készség használata áll. A feljelentések területi eloszlását illetően a legtöbb eset Tihanyban történt, ezt követi Siófok-Balatonvilágos térsége, majd Balatonkenese. A szabályszegők lakóhelye szerint Pest megye vezet (263), az ezüstérmes Somogy megye (133), de az orvhorgászok között akadtak külföldi állampolgárok is.

Jelentős változások a Horgászrendben

Idén érdemes lesz még inkább odafigyelni a Balatoni Horgászrendre, ami 2021-ben jelentősen változott. A módosítások között szerepel többek közt:

A gyermekjegyet váltott horgász csak általános jeggyel rendelkező felnőtt horgász jelenlétében horgászhat lajstromszámos vízi járműről;

A március 1. és április 30. közötti időben csalihalat, halszeletet, műcsalit, bármely horgászhelyen (parton, stégen, vízi járművön) tartani, azzal horgászni, továbbá süllőt, balint, csukát, kősüllőt és sügért megtartani tilos;

A november 1. és március 31. közötti időben vízijárműről (vitorlás, csónak stb.) csak 06:00 és 22:00 között szabad horgászni, az éjszakai horgászat tilos (az időpontok a kikötőből való indulást, valamint beérkezést jelölik);

A behúzós, behordós horgászmódszer kizárólag behúzós (7 napos, 72 órás) területi jegy birtokában gyakorolható;

Élő vagy holt csalihallal, halszelettel való horgászat esetén kizárólag egyágú horog használata engedélyezett, de kivételt képeznek ez alól az olyan harcsázó horgászmódszerek, amelyekhez legalább 15 centiméteres élő csalihalat használ a horgász;

A horgászzsákmányt a (horgászat befejezéséig) a horgászhelyen, vízijárművön 
feldolgozni tilos
A horgászzsákmányt a (horgászat befejezéséig) a horgászhelyen, vízijárművön
feldolgozni tilos (Fotó: Pixabay)

Több napig tartó horgászat esetén a horgász egy időben legfeljebb a Hhvtv. által 2 naptári nap alatt megtartható halmennyiséget tarthat magánál (például: maximum 6 darab süllőt) a horgászhelyen vagy a horgászathoz használt vízi járműben, amennyiben azokat a napi fogható mennyiségek betartásával fogta és könyvelte el a fogási naplójában. A zsákmányt kizárólag addig tarthatja a horgászhelyen, vagy a vízi járműben, ameddig ő maga is a helyszínen tartózkodik, de legfeljebb 48 órán át;

A horgászzsákmányt a (horgászat befejezéséig) a horgászhelyen, vízijárművön feldolgozni tilos;

A helyi kikötőrendek és az egyes partszakaszokon kitáblázott helyi horgászrendek, területhasználati szabályzatok betartása kötelező;

A 7 napos területi jegy a bejelentkezés időpontjától számított 168. óra végéig érvényes. A bejelentkezés kezdő időpontja a jegy érvényességi idejének első napján vagy azt 1 nappal megelőzően adható meg.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás