Megjelent a Magyar Államkincstár 89/2021. számú közleménye, ami a gazdálkodási napló vezetésével kapcsolatos szabályokra hívja fel a figyelmet. Az új módosítás célja a gazdálkodási napló vezetéséről szóló 118/2020. (XII. 21.) számú Kincstár Közlemény alapján kötelezően alkalmazandó gazdálkodási napló nyomtatvány kitöltésével kapcsolatos segédlet, valamint a közlemény gazdálkodási napló vezetésével érintett intézkedései módosításának a közzététele. 

A 118/2020. (XII.21.) számú Kincstári Közlemény „II. Gazdálkodási napló vezetésével érintett intézkedések, jogcímek” fejezet az 1., 2., 9., 12., 13. és 14. pontokban felsorolt intézkedések tekintetében módosul. A gazdálkodási naplót a 2022-es évben január 1. és január 31. között kellett beküldeni. 

Összesen 6 helyen módosultak a gazdálkodási napló vezetésével kapcsolatos szabályok - Fotó: Magro.hu, CSZS, Berettyóújfalu
Összesen 6 helyen módosultak a gazdálkodási napló vezetésével kapcsolatos szabályok - Fotó: Magro.hu, CSZS, Berettyóújfalu

A Vidékfejlesztési Program esetén az alábbi pályázati felhívások, és a közvetlen támogatások esetén az alábbi jogszabályok is kötelezettségként írják elő a gazdálkodók részére a gazdálkodási napló vezetését

  1. agrár-környezetgazdálkodási kifizetés: VP4-10.1.1-21 Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés
  2. ökológiai gazdálkodás támogatás: VP4-11.1.-11.2.-18, Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása; VP-4-11.1.1-11.2.1-21 - Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása
  3. VP4-12.1.1-16 - Natura 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések
  4. VP4-4.4.1-16 Élőhelyfejlesztési célú nem termelő beruházások
  5. VP4-4.4.2.2-16 Vízvédelmi célú nem termelő beruházások: vízvédelmi és vizes élőhely létrehozása, fejlesztése
  6. VP-5-4.1.1.6-15 - Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése
  7. VP3-14.1.1.-16 A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás
  8. kertészet korszerűsítése: VP2-4.1.3.3-16 Kertészet korszerűsítése – gyógy- és fűszernövény termesztés
  9. kertészet korszerűsítése: VP2-4.1.3.2-16 Kertészet korszerűsítése – ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével
  10. VP2-6.1.1-16 A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás
  11. VP2-4.1.3.6-17 Borszőlőültetvény telepítés támogatása
  12. VP2-4.1.3.2-4.1.3.3.-5.1.1-21 Kertészet– ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása
  13. VP2-4.1.3.5-21 Kertészeti üzemek megújításának támogatása
  14. VP2-4.1.8-21 Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása
  15. a termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól szóló 9/2015. (III. 13.) FM rendelet
  16. az éghajlat és környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatokra nyújtandó támogatás igénybevételének szabályairól, valamint a szántóterület, az állandó gyepterület és az állandó kultúrával fedett földterület növénytermesztésre vagy legeltetésre alkalmas állapotban tartásának feltételeiről szóló 10/2015. (III. 13.) FM rendelet
  17. vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési program részletes szabályairól, valamint az adatszolgáltatás és nyilvántartás rendjéről szóló 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet (a továbbiakban: nitrát rendelet), amennyiben a gazdálkodó ezt választja nyilvántartásnak

A webGN benyújtására kötelezettek az alábbi pályázatok kedvezményezettjei:

  • agrár-környezetgazdálkodási kifizetés
  • ökológiai gazdálkodás támogatás
  • NATURA 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések
  • élőhelyfejlesztési célú nem termelő beruházások (kivéve a csak sövénytelepítés esetét) – fenntartási időszakra vonatkozóan

A nitrátérzékeny területeken gazdálkodóknak, valamint a területi érzékenységtől függetlenül minden állattartónak, aki a magánszemély háztartási igényeit meghaladó mértékben állatot tart* az előző naptári évre vonatkozóan (január 1.-december 31.) adatszolgáltatást tennie a gazdálkodási naplóban szereplő – vagy ezzel egyenértékű nyilvántartási - adatok alapján 2022. január 1. - 2022. március 31. között. 

Bővebb információk és tájékozódás

További részletek az Magyar Államkincstár közleményében, ezen a hivatkozáson olvashatóak. A gazdálkodási napló kitöltésével kapcsolatban a Nébih oldalán számos gyakorlati kérdésre adott válasz is megtalálható.

Új fejlesztés készült el a Gazdálkodási napló és üzemirányítás javítására

Arról, hogy fontos nyomtatványok beküldésének programozásához szükséges fejlesztések készültek el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) rendszerében, ebben a cikkünkben írtunk 2022. január 26-án. Az új kódtárak a támogatási felhívásokban rögzített kötelezően beküldendő web Gazdálkodási napló adattartalom, valamint a kizárólag elektronikus úton beküldhető, a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési program részletes szabályairól, valamint az adatszolgáltatás és nyilvántartás rendjéről szóló 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet 10. § (2) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség (nitrát adatlap) területeire vonatkoznak.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás