Súlyos következménye lehet, ha a földvásárlás során meggondolatlanul teszünk olyan – egyébként a törvény által előírt – vállalásokat, amiket nem tudunk vagy már eleve nem is akarunk teljesíteni. Január 1-jétől új szankció került bevezetésre a „földszerzéshez vállalt kötelezettség megsértése” esetén. De mik is ezek a vállalt kötelezettségek? Mire terjed ki földszerzés alkalmával tett vállalás?

A legtipikusabb az a vállalás, amit minden, a föld tulajdonjogának átruházásáról szóló szerződésnek tartalmaznia kell. Ez az a nyilatkozat, amikor a szerző fél vállalja, hogy „a föld használatát másnak nem engedi át, azt maga használja”, és 5 évig más célra nem hasznosítja. (Természetesen a törvény biztosít néhány kivételt ezek alól.)

 Ha a hatóság arra a megállapításra jut, hogy valaki nem tesz eleget a földszerzés alkalmával vállalt kötelezettségének, akkor – az új szankciós szabály következtében – 5 évig nem szerezhet újabb földet
Ha a hatóság arra a megállapításra jut, hogy valaki nem tesz eleget a földszerzés alkalmával vállalt kötelezettségének, akkor – az új szankciós szabály következtében – 5 évig nem szerezhet újabb földet (Fotó: Pixabay)

Ökológiai gazdálkodás – tíz évig

De vannak speciális vállalások is, ezek olyan elővásárlási jogosultságokhoz kapcsolódódnak, amikor a tulajdonszerzés célja valamilyen kiemelt tevékenység folytatása. Talán a leggyakoribb az ökológiai gazdálkodási célú elővásárlási jog. Ha valaki azért kerül előnyösebb helyzetbe az elővásárlók között, mert célja, hogy a megszerzett területen ökológiai gazdálkodást folytasson, annak a szerződésben vagy az elfogadó nyilatkozatban köteleznie kell magát arra, hogy legkésőbb 3 éven belül birtokba veszi a területet, és 10 évig ökológiai gazdálkodást fog folytatni.

Hasonló 10 éves szaporítóanyag-előállításra kötelező előírás van az ilyen célú tulajdonszerzésnél is. (Mindkét esetben, ezek a vállalások a jogutódo(ka)t is kötik.) Továbbá az oltalom alatt álló földrajzi árujelzővel ellátott termék előállítása, mint privilegizált tulajdonszerzési cél ugyancsak maga után vonja az ilyen terméknek vagy annak alapanyagának előállítására vonatkozó hosszú távú kötelezettségvállalást. Sőt, ha a 10 éves időszak alatt eladják a földet, akkor a vevő a 10 évből fennmaradó időre tovább viszi a vállalt alapanyag vagy termék előállítási kötelezettséget.

Mivel hosszútávú és esetleg a jogutódra is vonatkozó kötelezettségvállalásokról van szó, így mindenképpen körültekintően kell eljárni, mielőtt ilyen kijelentést tenne bármely földműves.

A hatóság ellenőrzi, teljesül-e a vállalás

E vállalások betartását ugyanis a hatóság ellenőrzi. Erre sor kerülhet hivatalból vagy akár egy bejelentés alapján is, és ha a hatóság arra a megállapításra jut, hogy valaki nem tesz eleget a tulajdonjog megszerzésekor vállalt kötelezettségének, akkor – az új szankciós szabály következtében – 5 évig nem szerezhet újabb földet, mert a hatóságnak vele szemben meg kell tagadnia az adásvételi szerződés jóváhagyását, függetlenül attól, hogy vevőként vagy elővásárlóként lenne tulajdonos.

Az ellenőrzés során a hatóság először figyelmezteti a mulasztót, hogy határidőn belül tegyen eleget a kötelezettségének. Ha ez eredménytelen, akkor a hatóság bírságot szab ki, ami – ezen felül – még a fenti 5 éves szankciót is maga után vonja, amelynek időtartama a bírságot kiszabó végleges döntéstől egy jövőbeni adásvételi szerződés közléséig tart.

Szankció: 5 éves szerzési korlátozás 

Ez az 5 éves szerzési korlátozás nem csak a tulajdonjog esetén érvényesül, hanem ugyanígy megvan a földhasználati jogosultságnál is. Ha valaki például haszonbérlőként vagy előhaszonbérleti jogára hivatkozva tett bizonyos vállalásokat, de azokat mégsem tartja be, és az ellenőrzés során erre fény derül, majd bírság kiszabására is sor kerül, akkor a jövőben 5 évig nem tud földet bérelni.

Fentiekkel a NAK arra igyekezett felhívni a figyelmet, hogy érdemes alaposan átgondolni egy földvásárláskor vagy egy haszonbérlet esetén, hogy milyen nyilatkozatokat, milyen vállalásokat teszünk a szerződésben vagy éppen az elfogadó nyilatkozatban.

Fontos, hogy ne tegyünk felelőtlen, meggondolatlan vállalásokat azért, mert így elővásárlóként vagy előhaszonbérlőként előnyösebb pozícióba kerülnénk, viszont, ha utóbb mégsem teljesítjük azokat, akkor hosszú évekig megszűnik a földhöz jutás lehetősége.

(Forrás: nak.hu

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás