Több 760 millió forint támogatásból fejlesztett ki hazai alapanyagból is készíthető, GMO-mentes takarmánykiegészítőt a Hód-Mezőgazda Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem konzorcium – közölte a társaság. A közlemény szerint a Hód-Mezőgazda Zrt. konzorciumi projektje a fejlesztéshez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFI Hivatal) 760,6 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott.

Ezzel a társaság magas agrotechnikával előállított, GMO-mentes alapanyagot állít elő, amely a „nagytejű+ szarvasmarhák takarmányozásában a repcét állítja alternatívaként a pálmazsírral szemben.

A támogatott projekt több elemből állt, része volt a termékek hatásának vizsgálata a metabolikus és szaporodásbiológiai folyamatokra, amelyből képet kaptak a termelésre és a reprodukcióra gyakorolt hatásokról is
A támogatott projekt több elemből állt, része volt a termékek hatásának vizsgálata a metabolikus és szaporodásbiológiai folyamatokra, amelyből képet kaptak a termelésre és a reprodukcióra gyakorolt hatásokról is (Fotó: Pixabay)

A hódmezővásárhelyi vállalat – honlapja szerint – 1992-ben alakult. Évente 8-9 ezer tonna kalászos és 7-8 ezer tonna kukorica vetőmagot, valamint saját felhasználásra és partnereinek takarmányt állít elő, sertéstelepet működtet és 1600 tejelő Holstein-fríz tehenet tart szaporulatával együtt.

A támogatott projekt több elemből állt, része volt a termékek hatásának vizsgálata a metabolikus és szaporodásbiológiai folyamatokra, amelyből képet kaptak a termelésre és a reprodukcióra gyakorolt hatásokról is. A projekt végső célja annak bizonyítása volt, hogy a klasszikus pálmazsír kiváltása lehetséges a termelési eredmények romlása és a tehenekre jutó költségek emelkedése nélkül – tették hozzá.

A közlemény szerint a kutatás eredménye nem csak a hazai Holstein-fríz állományok takarmányozásában játszhat kiemelt szerepet, hanem mindenhol, ahol értéknek számít a környezettudatos, hatékony, magas hozzáadott értékkel rendelkező takarmányozás és funkcionális élelmiszer-előállítás.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Hód-Mezőgazda Zrt. 2021-es nettó árbevétele 8,2 milliárd forint volt, egy évvel korábban pedig ez a szám 9,1 milliárd forintot tett ki. A cég 2021-ben 260 millió forint, míg 2020-ban 286,8 millió forint nyereséggel zárt.

(Forrás: hellovidek.hu, MTI)

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás