Hirdetés
Pandémia után: sebek nyalogatása helyett – szívós munkával – újjáéledés a húságazatban
2020 szeptemberére alaposan megváltozott a helyzet: az afrikai sertéspestis németországi megjelenése pillanatok alatt befagyasztotta az európai uniós húspiac legnagyobb kiszállítójának lehetőségeit. Aki a német exportra termelt, pórul járt. Az unión belül óriási sertéshúskészlet és élősertés-túlkínálat alakult ki, ami letörte az árakat.
Ebből éledt újjá az ágazat néhány hónapja, és megkezdődött az árak emelkedése is. A baromfisok helyzetét a tavaly tél elejétől az idén tavaszig elhúzódó európai madárinfluenza-járvány nehezítette, illetve segítette. Az utóbbiakhoz tartozunk mi, magyarok is: az idén nálunk alig fordult elő megbetegedés, elegendő a madár, így szállíthatunk is a legtöbb országba.

Nagyon lassan, de emelkedik az ár
Idehaza a sertéstartóknak a tavalyihoz képest még mindig 3,5 százalékkal fizettek kisebb felvásárlási árat a 22. héten. (Ez az utolsó hivatalos adat a cikkünk eredetijét jegyző szabadfold.hu lapzártájának idején.) A helyzet mégis azt mutatja, hogy nagyon lassan, de emelkedik az ár, a néhány hónappal ezelőtti, csaknem fél évig tartó időtávhoz képest mindenképpen jobb a helyzet.
Például februárban az országos átlagárat nézve még 342, most pedig 422 forintot adtak az élősertés kilójáért. A vágócsirkénél hasonló a helyzet, sőt a tavalyinál több mint 11 százalékkal magasabb az ár: 284 forintot adnak, míg egy éve csak 256-ot.
Az okok a két leginkább fogyasztott húsfélénél hasonlóak és eltérőek is egyúttal. Hasonlóságot mutat az elmúlt másfél évben a koronavírus-járvány hatása: a vendéglátás, a közétkeztetés és a turizmus kiesése mindkét állattenyésztési ágazatban óriási gondot okozott. Ez a baromfinál volt igen látványos, mivel a sertéspiacot akkor még mindig magával húzta a kínai import.
Ugyanakkor a nagy baromfitartó államok közül sokban óriási mennyiségben ölték le a szárnyasokat, ami miatt hiány alakult ki. Ezt azok az országok tudják pótolni, ahol nem okozott bajt a betegség.
A húságazatokra igencsak ráfér most az árnövekedés
A két ágazatban tapasztalható változás – az itthoni turizmus, vendéglátás szabaddá válásával és felpörgésével – további keresletélénküléssel és áremelkedéssel jár együtt. Világszinten ez még nem lesz jellemző, mivel igen sok ország küzd a koronavírussal, és a turizmus sem fog olyan mértékben élénkülni, hogy az jelentős húskereslet-növekedést okozhatna.
A szabadfold.hu Gazdanet rovata előző lapszámaiban foglalkozott a gabonaárak várható alakulásával: egy év óta a búzától a kukoricáig drasztikusan drágult minden, ami a takarmányárakat, s így az állattartók költségeit is nagyon megdobta. Ez sokaknak már veszteséget is okozott.
A húságazatokra tehát igencsak ráfér az árnövekedés. A következő időszakban az állattartók is szerény jövedelemhez juthatnak végre.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés