Néhány év építkezés után visszatérhet a húsiparba az egy évtizede látott kemény időszak. A sertéshús árának emelkedését a feldolgozók több okból sem tudták teljes egészében érvényesíteni átadási áraikban, ebből meglehetősen gyenge eredmények is születtek. A sertésár még mindig emelkedik, az ártárgyalások jelenleg is keményen folynak: ha nem sikerül átvinni az igényeket, több húsos cég kerülhet megint bajba.

Az elmúlt év céges eredményeiből is kiviláglik, hogy míg a baromfifeldolgozók többségében jól vették az akadályokat, addig a sertésre alapozó húsipar esetében gyengébb volt az árazási képesség. Ebben az ágazatban nagyban romlott a jövedelmezőség.

Rendkívül nehéz helyzetben van ma a húsipar, az ágazat ráadásul kilóg a többi élelmiszer-feldolgozó terület közül, mert másképp, késéssel alakultak át az árai.
Rendkívül nehéz helyzetben van ma a húsipar, az ágazat ráadásul kilóg a többi élelmiszer-feldolgozó terület közül, mert másképp, késéssel alakultak át az árai. (Fotó: Pixabay)

A jelek szerint idén sem várható könnyű menet a hazai húsfeldolgozóknak, amelyek mindegyike tudna már tanulságos tapasztalatokat megosztani. Több mint egy évtizede volt az egyik emlékezetes mélypont, amikor megszűnt a kapuvári húsfeldolgozó, és több más szereplő, így a kaposvári Kometa 99, a Gyulahús és a Pápai Hús is önkormányzati szerepvállalással, mentőcsomagokkal tudott kilábalni a helyzetből.

Voltak könnyebb idők

Sokáig úgy tűnt, hogy ez sikerül is: a kedvező piaci feltételrendszer, a jobbára jól megtervezett, új stratégiák és néhány égetően szükséges fejlesztés révén megnyugtatóan rendeződött a helyzet az érintett vállalatok többségénél.

Különösen a Gyulahús esetét szokták szakmai körökben pozitív példaként emlegetni. Az elmúlt, jobb időkben a Pápai Hús inkább a termékfejlesztésre igyekezett koncentrálni, ebben ért el figyelemreméltó eredményeket, például vegán, húspótló termékkörrel is sikerrel jelent meg a piacon. A tavalyi év azonban nem alakult jól a nagy múltú húscégnek, 4,138 milliárd forintos negatívummal zárta az adózott eredmény sort a vállalat.

Mire odaértek, már elutasítással találkoztak

A húsipar egészében ennyire nem borús a kép, de nem is megnyugtató a helyzet.

Rendkívül nehéz helyzetben van ma a húsipar, az ágazat ráadásul kilóg a többi élelmiszer-feldolgozó terület közül, mert másképp, késéssel alakultak át az árai. Ennek fő oka, hogy az élősertés árának növekedése később kezdődött a baromfihoz és a tejhez képest, akkor, amikor a kereskedelmi szereplők már kevésbé voltak elfogadóak a gyártók átadásiár-emelési igényeivel szemben – mondta el az Agrárszektornak Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének társadalmi elnöke.

A szakértő kifejtette: a korábbi kínai sertéspestis következtében kialakuló drasztikus állománycsökkenés jelentős importigényt generált az ázsiai ország részéről. Kína azonban 2021-re visszapótolta a korábban kiesett állománya jelentős részét, az importigényük csökkenésével pedig túlkínálat alakult ki az európai piacon is.

Ez árcsökkenést eredményezett az élősertés esetében, ráadásul erre érkezett a takarmányárak jelentős emelkedése. A baromfi és a tej esetében ilyen túlkínálat nem alakult ki, ezek a termékkörök drágultak, miközben a sertésár esett. A túlkínálatra reagálva ráadásul az európai sertésállomány is jelentősen csökkent – fogalmazott az elnök.

Mire a sertéspiaci szereplők elértek oda, hogy ismét árat tudjanak emelni, az infláció, a drágulás következtében kialakult fogyasztáscsökkenés miatt a kereskedelmi szereplők már nem voltak igazán befogadóak az ilyen igényekkel szemben – tette hozzá.

Kemény tárgyalások folynak

Ebből adódóan alakult ki az a helyzet, hogy a baromfiágazattal összehasonlítva a sertéshúst feldolgozó szereplők kevésbé tudták érvényesíteni megnövekedett költségeiket az átadási áraikban. Ráadásul ezek a költségek azóta kifejezetten nőttek, hiszen az élőállat ára sokat emelkedett, sőt, a folyamat még most sem ért véget.

A sertéshús önköltségében az élőállat-árak az üzemmérettől és a technológiától függően 80% körüli arányt képviselnek, de a húskészítmények esetében is 50-70% százalék között van a húsalapanyag részesedése a költségekből.

A drágább élőállatnak előbb-utóbb meg kell jelennie az átadási és fogyasztói árakban is. Emiatt jelenleg minden szereplő nehéz ártárgyalásokat folytat az ilyesmire egyre kevésbé nyitott kereskedelmi szereplőkkel. Azoknak a cégeknek, amelyeknek ezeken a tárgyalásokon nem sikerül jó pozíciót elérniük, nagyon nehéz helyzettel kell idén szembenézniük. A fogyasztóknak sajnos meg kell érteniük, hogy míg az élelmiszerek többsége esetében megalapozottan várják az árak emelkedésének leállását, egyes esetekben azok csökkenését, addig a sertéshús és a húskészítmények esetében egyelőre az árak emelkedését okozza az élősertés árának növekedése – figyelmeztetett Éder Tamás.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás